Képgaléria - A gencsi verbunkot is eltáncolták a Verbunk Napján Kapuváron

2021. június 13. - 20:06 | Büki László 'Harlequin'

Első alkalommal rendezte meg a Hagyományok Háza „a Verbunk Napját” a Kárpát-medencében: Kapuvártól Székelyudvarhelyig, Felvidéktől – Nyíregyházáig és Budapestig szinte egy időben táncolja több száz táncos a különböző tájegységek verbunk táncait június 12-én. A nyugat-magyarországi körverbunkokat Kapuvár Fő terén láthatták az érdeklődők, ahol a gencsiek rábaközi együttesekkel (Csorna, Kapuvár, Kóny, Szany, Szil, Vitnyéd) mutatták be táncos örökségüket. Vas megye és Gencsapáti nemzeti értéke a „gencsi verbunk", amelyet a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes, az ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes és a Kópic Néptánccsoport férfi táncosai "jártak el". A közös verbunkot - aminek dallamát a templom harangja is játszotta - közel 160-an táncolták együtt Kapuvár főterén.

A képek nagy méretben való megtekintéséhez kattintson a választott képre.