A Paragvári Utcai Általános Iskola nyolc önként jelentkező diákjaival, a LOGO Ifjúsági Szolgálat két önkéntesével, valamint a házigazda intézmény szintén két önkéntesen jelentkező tanulójával járhattuk végig az állomásokat, szerezhettünk tapasztalatokat és kísérhettük figyelemmel a fiatalok reakcióit.

Az első helyszínen, a sötét szobában az egyik legtöbbet használt érzékelésünket, a látást kellett nélkülöznünk. Ezen az állomáson megtapasztalhattuk, hogy a tapintásunkra hagyatkozva hogyan különböztessük meg a pénzérméket vagy párosítsunk zoknit, de gyümölcsöket és zöldségeket is válogathattunk csak a kezünkre hagyatkozva, valamint a Braille-irással is megismerkedhettünk. Megtudhattunk olyan különbséget, hogy amíg egy látó olvasáskor betűcsoportot lát, addig a Braille-írás olvasója egy betűt érzékel csupán az ujjbegyével és a papírpénzeken található Braille-írás nem alkalmas azok megkülönböztetésére, mert a papír minősége nem teszi lehetővé az ilyen információ tárolását. A megoldás? A bankjegyet mindig azonos rekeszben kell elhelyezni a pénztárcában és máris tudjuk használni.

Egy másik helyszínen a siketek világával ismerkedtünk, ahol jeltolmács volt segítségünkre. Belegondolt-e már a Tisztelt Olvasó abba, hogy orvoshoz, banki ügyei intézéséhez, vagy a jogosítvány megszerzéséhez egy másik ember jelenlétére, a jeltolmácsra is szüksége lenne, ha a hallása sérült lenne? Amíg korábban a siketek egymástól „lopva" tanulták a jelnyelvet, ma hét siket iskola működik, amelyek mindegyike kicsit másként jelel. A jelnyelv is folyamatosan fejlődik, szlengek is kialakulhatnak például a fiatalok körében. A siket vagy nagyothalló az új szavakat, fogalmakat a jeltolmácstól kérdezi meg. A siketek a jelnyelvben nem használnak például -ban, -ben ragokat, mondataiknak más mondatszerkezete van, tudhattuk meg ezt is a jeltolmácstól. (Kapcsolódó írásunk Markó Petra jeltolmáccsal )

A mozgássérültek világáról elsőként egy rövidfilmet láttunk, majd az Aranyhíd EGYMI szakembereinek segítségével kipróbálhattunk több kerekesszék típust is. Az akadálymentesített mosdóhasználatot valamint a „tálcázást" is kipróbálhattuk a fiatalokkal együtt. Egy pohár vízért elgurulni egy tálcával a közeli csapig, vagy a mosdót tolatva megközelíteni nem is volt annyira egyszerű, pedig nem volt közben küszöb, járda, lépcső, amivel meg kellett volna birkóznunk.

A harmadik állomást követően kis csapatunkkal beszélgetni is volt pár percünk. Molnárné Kalmár Katalin osztályfőnök tanítványai úgy vélték, hogy a fogyatékkal élők világa, az életük más, nem feltétlenül mindig rosszabb, de gyakran nagyon nehéz, mert a világunk berendezkedése minden érzék- és mozgásszerv együttes használatán alapszik. Közben figyelmüket már el is ragadták a folyosón megjelenő terápiás kutyák, amin csöppet sem csodálkoztunk.

A rövid eszegetést követően a tornaterembe érkeztünk az újabb helyszínre. Csörgőlabdáztunk és ülő röplabdáztunk, a gyerekek nagy kedvvel végezték ezeket a sporttevékenységeket.

Mi van, ha velünk történik valami? - hangzott el a kérdés Tóth Attila tanártól (Aranyhíd EGYMI). Csak egy lélegzetnyi szünet után meg is válaszolta saját kérdését: ha baleset ér bennünket, van hova tovább! Soha nem szabad feladni! -hangzott el a legfontosabb gondolat.

Az Aranyhíd EGYMI igazgatónőjét, Tóthné Sipos Juditot a tornateremben találtuk, aki elmondta, hogy nagy öröm számára, hogy immár nyolcadik éve házigazdái az Esélyegyenlőségi Napnak, amely minden évben többen jelentkeznek, mint amennyire számítanak.

Fogyatékkal élő emberekkel bárhol találkozhatunk a mindennapok során. - folytatta. Mindenki saját személyisége szerint viszonyul a helyzethez: érdeklődve, segítőkészséggel, elfordulással, sajnálattal, vagy akár taszíthatja is az embert. Természetes reakciók, ezeket se szégyelljük! Nem természetes, hogy amit nem ismerünk, ahhoz pozitívan viszonyuljunk. Ezen a napon a diákok megtapasztalhatják és viszonyaikat igazíthatják ehhez. Ez egy tanulás. Fontos, hogy jól érezzék magukat és a tapasztalataikat továbbadják, hogy magukkal vigyék az érzést, hogy a fogyatékkal élő emberek is érzékenyek. A legfontosabb dolog az érzékenyítés - foglalta össze mosolyogva az igazgató asszony.

A következő helyszínen a színkottával zenélést és különböző érzékszerveket, érzékelést és mozgást fejlesztő játékokat próbálhattunk ki. Gondoltak arra valaha, hogy a különböző zörejek, mint például a papírtépés hangja, a vízcsapból folyó vízsugár „zaja" fejleszti a hallást, de a beszédet is? Vagy párosítottak-e már valaha zörgő dobozokat, netán zenéltek színkottából olvasva, melynek rendszerét Heinrich Ullrich német pedagógus dolgozta ki, középsúlyos értelmi sérültek számára. Gyakran nem beszélő sérült is tud a módszerrel szinte művészi szinten játszani, akár zenekarban is.

Autizmus. Ha ezt a szót halljuk, sokunknak az Esőember film jelenete villan be. Pedig több filmalkotás is megtekinthető már, köztük olyan is, amely valóságos történetet dolgoz fel. Temple Gardin életéről készült filmből nézhettünk meg rövid epizódot. A hölgy a világon talán a legismertebb autizmussal élő személy, akinek önéletrajzi könyve is megjelent. A szakmájában sikeres autisztikus ember élettörténetén keresztül betekintést nyerhetünk egy különös világba és sok mindenre magyarázatot kaphatunk.

Tibeti hangtálakról bizonyára sokan hallottak már. A súlyos mozgássérülteknél, akik nagyon feszes testhelyzetben vannak, sikeresen alkalmazzák ezt a terápiát, amelytől elernyednek, fellazulnak. A gyerekek ezt a módszert is kipróbálhatták, akadtak olyanok is, akik el is szunyókáltak közben.

A jól sikerült nap végén minden csapatattól egy kis édességgel búcsúztak a szervezők. Hogy mennyire volt sikeres az érzékenyítés, azt majd a jövő dönti el. Mindenesetre eláruljuk, hogy a Paragvári iskola tanulói úgy osztották szét a csokoládéjukat, hogy nekünk is jutott.