Nagy László Nap a kőszegi EGYMI-ben

Képgaléria megtekintése2015.06.15. - 00:10 | Harkainé Füzes Rita

Nagy László Nap a kőszegi EGYMI-ben

Az intézmény alapítójára és névadójára emlékeztek 2015. június 12-én a Dr. Nagy László nap keretén belül a kőszegi EGYMI-ben. Délelőtt folyamán megkoszorúzták a kőszegi temetőben a volt igazgató sírját, majd a díszteremben az intézmény tanulói adtak műsort.

Immár hagyománnyá vált, hogy a tanév utolsó napja az intézmény életében a Dr. Nagy László napot jelenti. Az intézmény igazgatója, vezetői, diákok kíséretében koszorút helyeztek el Dr. Nagy László sírjánál, így adózva a nagybecsű alapító és igazgató előtt. A tiszteletadás után a díszteremben Nagy Gábor, az intézmény igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, a tanulókat, a pedagógusokat és a megjelent szülőket. Ezt követően a diákoké volt a főszerep, ők mutatták be azokat a műsorszámokat, amelyeket a tanév során sajátítottak el tanítóik, tanáraik segítségével.

Festett tavaszi háttér mögötti pantomim előadást láthattunk, majd versek, énekek, zeneszámok következtek, melyeket Kocsisné Pethő Judit énektanárnő kísért, hol gitáron, hol hegedűn. Táncos bemutatók is szerepeltek a műsorban, ahol nagy tapsot kapott a jelmezes macska-duett. Persze a nagy siker köszönhető a közreműködő tanároknak is. A kollégium pár éve működő táncszakköre több produkcióval szerepelt. Záró műsorszámként Kaszner Éva - a nemzetközi hírnévre szert tett kötélugró, Bánhegyi Adrienn édesanyja - vezette kötélugrók teremtettek vidám, már a vakációra emlékeztető hangulatot.

Ezzel a vidám műsorral emlékeztek meg az iskola alapítójáról és kívántak egyben mindenkinek kellemes, élményekkel teli vakációt. Hisz az egész éves feszített munka - melynek kis részét az előadások során is láthattunk - után jöhet a megérdemelt pihenés mind a felnőttek, mind a diákok számára.

Ki volt Dr. Nagy László, kinek az emlékére tartják ezt a napot?

Ki ne ismerné legalább hallomásból Ottlik Géza Iskola a határon c. művét? A könyv helyszíneként szolgáló Hunyadi Mátyás m.királyi alreál és reáliskolában 1856-tól 1945-ig folyt a katonai képzés. 1945 - 1956 között szovjet csapatok birtokolták a területet, az ősparkot és az épületeket. Kivonulásukkor szinte a földig lerombolt falakat, használhatatlan hálószobákat, iskolai termeket hagytak maguk mögött. Még a várossal összekötő kis hidat is megsemmisítették.

A 24 hektáron elhelyezkedő területet és a megmaradt romokat hosszú tárgyalások után szerezték meg, s a minisztérium 1957-től engedélyezte egy komplex gyógypedagógiai intézmény létrehozását 5-18 éves korig. 16 nevelő kezdte el a munkát, rendbe hozták az épületet, kialakították a tantermeket, a hálókat, és felkészültek az értelmi sérült gyermekek oktatására. Az első gyerekek 1958 márciusában érkeztek Kőszegre.

Az intézmény kialakításában, újraépítésében kiemelkedő érdemeket szerzett Dr. Nagy László alapító igazgató, aki 1988-ig, a nyugdíjba vonulásáig volt az intézmény vezetője. Az egyetemi végzettségű filozófia szakos tanár, tanító-kántortanító az életét szentelte ennek az intézménynek és a gyermekeknek. Erejéből még arra is futotta, hogy nyugdíjas évei során megszerezze a doktori végzettséget. Munkájában nagy segítséget kapott feleségétől, Török Esztertől, aki tanítónőként dolgozott az intézményben. A munkából azonban 4 gyermekük is kivette a részét.

Erről Dr. Nagy László leánya, Bertáné Nagy Mária így emlékezett vissza "Nekünk nagyon kalandos gyermekkorunk volt, és roppantul jól éreztük itt magunkat, hatalmas volt itt a tér, akkor alakult ki a park, ami érdekes volt, hogy minden munkában mindig részt vettek a felnőttek is. Tehát itt a gyerek is megtanulta a munkára nevelést, és azon keresztül a felnőtt vele együtt csinálta. ....ez volt a családi indíttatás, a négy gyerekből három gyógypedagógus lett."

A négy gyermek közül tehát 3 gyógypedagógus lett, s mindegyik ebben az intézményben kezdte a pályafutását. A negyedik gyermek is a szociális ágazatban dolgozik, ő orvos lett. Leánya, Bertáné Nagy Mária gyógypedagógus nemcsak itt kezdte a pályáját, de egy kitérőt téve ismét ide jött vissza, s innen vonult nyugdíjba. Mind a mai napig az Eltérő tantervű általános iskolában dolgozik fia, István, gyógypedagógiai tanári végzettséggel.

Az igazgató és testületének fáradságot nem ismerő tevékenységének köszönhetően jött létre tehát Magyarország legnagyobb "multifaktorális" gyógypedagógiai intézménye. Kezdetben csak értelmileg sérült, államilag nevelt gyermekek kerültek Kőszegre. Akkor ez volt Európa legnagyobb, értelmi sérült gyerekeket oktató iskolája. Az intézmény életében a nagy felfutás az a 60-as évek végén, 70-es évek elején történt meg, amikor közel 600 gyerek közel 400 felnőtt gondoskodása alatt nevelődött.

Az 1960-as évek végén kezdődött meg a Beszédjavító Általános Iskola kiépítése, mely eleinte csak 6 évfolyammal, ma már 8 évfolyammal működik.  Az egész ország területéről - egyedülállóként - fogadja a beszédfogyatékos és egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdő gyermekeket, az általános iskolai tanulmányokon kívül intenzív terápiában részesíti őket.

Az intézmény fejlődése a mai napig töretlen. Dr. Nagy Lászlót munkája tovább folytatódik, kiteljesedik, a kor követelményeihez rugalmasan alkalmazkodik. Az őt követő igazgatók működése alatt a minisztérium által megszüntetett ún. "Foglalkoztató tagozat" helyett 1991-ben elkezdte működését a Speciális Szakiskola, ahol sajátos nevelésű fiatalok szakmunkásképzése folyik.  1997-98-as években nagyszabású felújítás, rekonstrukció folyt, melynek eredményeként megújult a százéves épületegyüttes, új kollégium, tanvarroda, építőipari műhelyek létesültek. 2000 szeptemberében került átadásra egy új, fedett 25 m2-es uszoda. 2002-ben két új, villanyvilágítással ellátott teniszpálya felépítése fejeződött be.

Az intézmény a gyógypedagógián belül is széles spektrumot fog össze. A gyermekek 5-6 éves kortól 24 éves korig lehetnek itt, általános iskolát végezhetnek, szakmákat tanulhatnak. Különböző speciális helyzetben lévő gyermekek fogadására képes - az enyhe értelmi fogyatékostól kezdve a beszédfogyatékosságig - a többféle iskolatípusa által. Az intézményhez tartozó kollégium és gyermekotthon pedig ideiglenesen a családot is pótolja a gyerekeknek. Igyekeznek mindent megadni nekik: a szükséges terápiát, ismereteket, közösségi programokat és minél több sikerélményben részesíteni őket.

Az intézmény a tevékenységével ma már nemzetközi hírnévre tett szert, sok hazai és nemzetközi kapcsolattal rendelkezik. Tanulóik sikerei - akár nemzeti, akár nemzetközi téren is - jól példázzák ezt a sikeres munkát. S ezt kinek köszönhetik? Dr. Nagy László alapító igazgatónak és munkatársainak, és az ő útjukat folytató vezetőknek, pedagógusoknak és az intézményben dolgozó kollégáknak.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás