Széktámlába akadt blues - 10. Lamantin Jazz Fesztivál (Blues nap)
Képgaléria megtekintése2009.06.27. - 02:00 | Büki László 'Harlequin'
"Most nézd meg, hogy lehet így bluest hallgatni? Ezt a zenét nem lehet ülve kibírni! Olyan így, mintha a lábakba becsipődött volna a boogie, vagy széktámlába akadt volna a blúz. Pedig showtime van, papám!" Korláton kívül rekedt zenészbarátom söröktől indukált gondolatai a részegember igazmondásának alapvetését erősítették meg bennem, bár józanon is bódított annyira a zene, hogy megrészegüljek tőle. A Lamantin Jazz Fesztivál Blues napja igazán földindulás erejűre sikeredett, amiből a közönségre csak a koncert végén ragadt át az indulás.
Sorok írójában még elevenen él a 2007-es blues nap, mikoris a piros kalapban és bőrjakóban funkot nyomó Boney Fields "emeljétek fel és rázzátok a seggeteket" felszólítással ugrasztotta a faszékben punnyadó pógárokat a színpad elé. A szerdai fellépők névsorát végignézve szintén sanszos volt, hogy a viharbiztos jazzsátor szakítószilárdsága ismét tesztelésre kerül, hiszen Raphael Wressnig és Ian Siegal sem ismeretlen a Lamantin közönsége előtt.
Mielőtt ők színre léptek volna, a Palermo Boogie Gang a 30-as, 40-es évek boogie-woogiejával nyitotta a blues napi örömzenét. Fekete Jenő "füstös" énekhangja és gitárjátéka mellett Szabó Tamás szájharmonikája (Mississippi Sax) adta a zene sava-borsát. A még csak félháznyi közönséget már ekkor meglepte a boogie sodró lendülete és a "fenékrázás szele". Az első sorokban keresztbevetett lábak mindenesetre elkapták az ütemet, és ritmikusan imbolyogtak a zene taktusaira. A "boogie-woogie all night long" lüktetését pár szám után felváltották a blues-balladák, vagy ahogy Fekete Jenő felkonfolta: "lassú blues partot mos". B.B. King örökzöldje, a Sweet Little Angel borzongatóan hiteles feldolgozása mellett a mayalli tradíciók is visszaköszöntek néhány darabban. A römikártya színeiben pompázó gitáros és csapata nem rejtette véka alá "lapjait": a blues zene összes szépségét és fájdalmát kiterítette a Bacsa Gyula - zongora, Kepes Róbert - basszusgitár, Mezőfi István - dob, ének ritmusszekcióval teljessé vált zenekar, melyet két ráadásra tapsolt vissza a közönség.
 |
| Palermo Boogie Gang - Fekete Jenő és Szabó Tamás |
"Sok zenekar próbálta már a jazz és a blues közti határokat feszegetni, melyben talán az egyik legsikeresebb formáció a Raphael Wressnig & Enrico Crivellaro Organ Combo. Ők ugyanis nemcsak a két műfajt keverik, de közben észrevétlenül elmossák a régi és új közti keskeny határvonalat is. Nyilvánvalóan otthon érzik magukat a jazz és a blues területein, játékukat azonban modern felfogásmód jellemzi." - állt a azenekart bemutató sajtóanyagban. Wressnig neve ismerős lehetett a helyi közönség előtt, hiszen a 2006-os Lamantinon Larry Garner orgonistájaként működött közre. Crivellaro is gondoskodott a "magyaros" belépőről: a legismertebb folyékony hungarikummal, pálinkával warm up-olt.
Hogy ez a cikk kissé megcsúszott, annak egyetlen oka van: sorok írójának fülében ragadt egy téma, amit sehogy sem talált meg a Jimmy McGriff - John 'Big' Patton - Lonnie Smith orgonista-félistenek cd-i közt, míg nem kezébe akadt egy Blue Note-os válogatás, a The Lost Grooves - Rare and Previously Unissued Slices of Funk From the Vaults of Blue Note 67-70. Ezen Grant Green, egy zseniális jazzgitáros pengeti az It's Your Thing című, eredetileg Isley Brothers darabot, Ronnie Foster orgonista pedig a Wressnig által a B-3-as Hammondon fülbemakacsolt témát. A szám a Rolling Stone magazin listájában bekerült minden idők legjobb 500 dala közé. Reveláció, na. A kvartett Scott Steen trombitással és Silvio Berger dobossal beindított jazzfunkos őrülete aztán színpad elé csalt néhány improvizációs "táborlakót", akik végigtáncolták a koncertet, fügét mutatva az előző napi, fotósoknak kiosztott szentenciának, miszerint csak két szám erejéig ronthatják a színpad előtti összképet.
 |
| Crivellaro hát mögötti gitárszólója |
A show-elemek ettől a pillanattól kezdve végigkísérték a koncertet, mondhatni tartósnak bizonyultak: a zenészek a színpadról lelépve körbevonatozták a sátrat, Crivellaro háta mögé csapta gitárját, s amúgy hendrixesen virgázott rajta. Wressnig a Hammond tetejére ugorva rázta a csörgőjét, s ebben a kellemes esztrádban ugyanúgy megfért a jazz játékossága és a funk lüktetése, ahogy a Jingle Bells és a Frédi & Béni (The Flintstones) témája.
A végén örömködés, néhány udvarias "törtmagyar" köszönetnyilvánítás és poénok, amiből megtudtuk, hogy az olasz nevű, de Los Angelesben élő gitáros az osztrák orgonista állandó golfpartnere, és társa minden "főbenjáró vétségben". Ez nyilván zeneileg nyer(het) értelmezést, már ha vétség az, amit ezek a remek muzsikusok a közönség "ellen" (vagyis érdekében), koncert címszó alatt elkövetnek.
 |
| Showtime! - Enrico Crivellaro, Scott Steen és Raphael Wressnig (utóbbi a B3-as Hammondon) |
Az est fő attrakciójaként a Lamantint szintén megjárt angol bluesgitáros, Ian Siegal lépett pódiumra. Igaz, most nem szólóban, hanem Andy Graham basszusgitárossal és Nikolaj Bjerre dobossal kiegészülve. Az ördöggel is cimboráló, kígyóbőr zakós blues man a tradicionális Rollin' and Tumblin'-nal nyitott, amit egy erőteljes Tom Waits-hangfekvésű kovbojnóta követett. A gitártesten megcsillant Marilyn Monroe képe, a gitárnyakból pedig - a koncert közepétől - a beledugott cigi füstje kanyargott a futamok közt. Utóbbit Kiss Tibi, a Quimby gitáros-énekese is komálja, ahogy Siegalt is, hisz játszottak ők már együtt - minő véletlen - épp egy Tom Waits dalaiból összeállított műsorban. Hogy az összhatás tökéletes legyen, jófajta amerikai bourbon whiskey-vel (talán Jack Daniels) gargalizálva pörgette magát "üzemi hőmérsékletre", jókora gyomrost adva minden fitnessguru étrend-hiszekeggyének. Hja kérem, a blues mellé nem update trutyi dukál.
Waits mellett megidéződött a tavaly júniusban elhunyt Bo Diddley szelleme, a gitártechnika pedig olykor a Hendrix-utódnak kikiáltott Stevie Ray Vaughant formálta. Siegalban a chicagoi blues, a Muddy Waters-i gyökerek élnek a legerősebben, s ezzel cseppet sem egyéniségét, s az abban rejlő zsenialitást akarjuk kisebbíteni, csupán azokat a zenei értelemben vett "fertőzéseket" értük tetten, amiből nem is kell kigyógyulni, járják csak át a testet, terjedjenek szét a vérárammal.
 |
| Ian Siegal |
Már egy jó óra eltelt a koncertből, amikor Siegal színpadra hívta Ripoff Raskolnikovot, a megyénkben élő, világjáró utcai blues zenészt, aki szintén vendége volt 2006-ban a már említett Larry Garnernek. Az össznépi örömzenélés a Wressnig & Crivellaro Organ Combo muzsikusaival lett teljes. Siegal bedobta a jam session varázsszót, mi pedig a session-ből kiugorva zártuk rövidre a közel ötórás blues nap áramkörét.
A jóval éjfél után végetérő jammeléstől és a pia-repertoártól (pálinka, whiskey, sör) képletesen megrészegülve, Kosztolányi "Hajnali részegség" című versének soraival emelünk kalapot a blues nap fellépői előtt:
"Szóval bevallom néked, megtörötten
földig hajoltam, s mindezt megköszöntem."
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások