XVI. Savaria Történelmi Karnevál: az eddigi legtöbb program várja a karneválozókat

Képgaléria megtekintése2015.07.16. - 16:00 | vaskarika.hu / MTI -Fotók: Nagy Zoltán

XVI. Savaria Történelmi Karnevál: az eddigi legtöbb program várja a karneválozókat

Közép-Európa legnagyobb históriás rendezvényén augusztus utolsó hétvégéjén 10 országból érkeznek fellépők, a 23 helyszínen pedig mintegy 300 program várja a látogatókat. A karnevál fő látványosságának az a fáklyás felvonulás ígérkezik, amely pénteken és szombaton este 7 órától indul több száz jelmezes részvételével.

Minden eddiginél több, csaknem 300 program közül válogathatnak a látogatók az augusztus 27. és 30. között Szombathelyen megrendezendő Savaria Történelmi Karneválon - közölték a szervezők csütörtökön, a Történelmi Témaparkban tartott sajtótájékoztatón.

Ismét kinyit majd Szombathely főterén az Öreg Város Vására amelyen 170 kézműves és 50 helyi termelő kínálja portékáit, a Történelmi Témaparkban ókori hagyományőrzők tartanak fegyveres harci bemutatókat, a Borok utcájában 35 borászat borait kóstolhatják meg az arra sétálók.

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere elmondta: a karneváli időszámítás már csütörtök délutántól kezdetét veszi, ekkor lobban fel ugyanis a főtéren felállított Vesta-templomban a karnevál lángja.

Koczka Tibor alpolgármester kijelentette: jó döntést hozott a város közgyűlése, amikor az év elején a karneváli előkészületeket felügyelő közhasznú alapítvány mellett a Savaria Turizmus Nonprofit Kft-t bízta meg a rendezvény megszervezésével és lebonyolításával, hiszen a meghirdetett színvonalas programok között mindenki találhat kedvére valót.

Csapláros Andrea, a Savaria Karneválért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke közölte: idén először a Történelmi Témaparkban bemutatkozó hagyományőrző csoportokat szakmai zsűri minősíti, kiemelve azokat az elemeket, amelyek a ruházatban, fegyverzetben, illetve harcmodorban igazán korhűnek számítanak.

Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója az együttműködések karneváljának nevezte az idei históriás rendezvényt: a mai napig 23 támogató és további 28 együttműködő partner állt a szervezők mellé, és ez a szám a rendezvény közeledtével folyamatosan emelkedik.

Fellépők, programok, helyszínek

A nagyközönség számára is látogatható programok sorát idén is a Karneválszínház 10 előadása nyitja. A Mary Orr: Mindent Éváról című előadást az Orlai Produkció vendégjátékában, a már megszokott helyszínen, a Megyeháza udvarán láthatják az érdeklődők.

Karneválszínház 2015: Mindent Éváról a Megyeháza udvarán

2015.07.02. - 06:30 | vaskarika.hu

Karneválszínház 2015: Mindent Éváról a Megyeháza udvarán

Helyszín: Megyeháza udvara

Dátum: 2015.08.15 - 29.

Idén nem a Weöres Sándor Színház produkciója lesz a Karneválszínház fő attrakciója. Az Orlai Produkciós Iroda vendégjátékaként Mary Orr: Mindent Éváról című darabját tekintheti meg a Tisztelt Publikum. Pelsőczy Réka rendezése augusztus 15-től lesz látható a Megyeháza udvarán. Jegyeket már lehet vásárolni online, vagy augusztus 3-tól a színház Király utcai jegyirodájában.

A gyermekek figyelmét talán a legnehezebb lekötni, de a Kalandvár programjainak ez évről-évre sikerül. Nem csak a kicsik, de a nagyok figyelmét is felkelti a Kaláka koncert, vagy Palya Bea gyermekkoncertje, de egy igazi különlegesség is megbújik majd a Gayer-parkban: a talált tárgyak varázslatos körhintája. A játék Ausztriából, érkezik, ahol különös gondot fordítanak a természet védelmére, a szelektív hulladékgyűjtésre és az újrahasznosításra. A körhinta olyan talált, mások számára már értéktelen tárgyakból áll, amelyek a pusztulás helyett új funkciót kaptak, élettel teltek meg, örömet szerezve sok-sok gyermek számára.

A Keleti Udvar az orientális táncok, az egyedi fúziós előadások és az egzotikus különlegességek helyszíne. A Savaria Filmszínház árkádsora alatt felállított színpadon a helyi és hazai orientális tánc élet legjava - köztük Seres Zoltán - mutatja be koreográfiáit. Az indiai táncszínházat megidéző Somi Panni és társulatának produkciója, valamint Barsy Laura flamenco előadása pedig még a táncot rajongásig szeretők, és ismerők számára is ígér meglepetéseket.

A Sörtér színpadán idén kizárólag olyan zenekarok lépnek majd fel, akik valamilyen módon Szombathelyhez köthetőek. De csak ez az egy lesz bennük közös, hiszen az ifjú titánoktól a veteránokig, számtalan zenei stílus képviselteti magát. A teljesség igénye nélkül itt lép majd fel: a Tohu-Bohu, a Meggie's Crew, a Tom Kondor Band, a Soulution, a Sipőcz Rock Band, a Soulwave, Cserga és barátai formáció, valamint az Elefánt zenekar is.

A legnagyobb érdeklődésre számot tartó koncertek ezúttal is a Fórum Színpadon kapnak helyet. A karnevál első napján, augusztus 27-én, közvetlenül a karneválnyitó ceremónia után egy kanadai banda adja meg az alaphangot: a Lemon Bucket Orchestra, akik önmagukat balkán-klezmer-party-punk szuperbandaként határozzák meg. Másnap ugyanitt Szombathely büszkesége, a „Nagy-Szín-Pad" győztes Ocho Macho zenekar lép fel. Szombaton Lajkó Félix és Zenekara után a belga, szerb, és latin-amerikai zenészekből álló Antwerp Gipsy-Ska Orchestra csap a húrok közé, akik lendületes, pörgős zenéjükkel garantálják a jó hangulatot. A Karneválzáró ceremónia előtti utolsó taktusokat pedig sokak kedvence, a Pannonia All Stars Ska Orchestra szolgáltatja.

A Karnevál ütőere idén is minden bizonnyal a Borok Utcája lesz, ahol a kellemes nedűk mellett, jobbnál-jobb zenészek adják majd egymásnak a stafétát. Augusztus 28-án este Palya Bea „A Nő" című lemez-bemutató koncertje lesz, másnap a Besh o droM lép fel, vasárnap este pedig Péterfy Bory és a Love Band lesz hallható.

A Történelmi Témapark minden évben szolgál egy kis meglepetéssel, és ez idén sem lesz másként. Augusztus 28-án, pénteken, egy különleges „szakmai nappal" teszi még színvonalasabbá a hagyományőrzők produkcióit. Hazánkban egyedülálló módon, ugyanis csak itt, szakmai zsűri bevonásával, a nézők folyamatos tájékoztatása mellett minősítik majd a megjelent hagyományőrző csoportokat, hogy a felvonulás ne csak látványos, hanem igazán autentikus is legyen.

Hazánkban egyedülálló módon idén is 25 művész avat be minket a kézművesség fortélyaiba a Művészetek Utcájában: a Nyitott galéria egy olyan kezdeményezés, mellyel évek óta közelebb hozza a karneválozókhoz a művészetek és a kultúra világát - sikerrel.

A felvonulás a már megszokott időpontokban, pénteken és szombaton este 7-től várja az érdeklődőket. Az útvonal mentén kihelyezett lelátókra idén is lehet majd előzetesen jegyet váltani, a már ismert feltételekkel: a szombat esti felvonulásnak rossz idő esetén vasárnap 10:30-kor lesz az esőelőadása. A felvonulásra még lehet jelentkezni, a jelmezek díjmentesen kölcsönözhetők, csak a tisztítás költségeit kell vállalni.

Kísérőhelyszínként érdekesnek ígérkezik a Ferences templom "öt perc csend" kezdeményezése, ahol a karneváli felvonulásokat követően lehet betérni egy kis léleklecsillapításra. Emellett a Cafe Frei és az Uránia Udvar készül még programokkal a karnevál idejére.

Újdonságok:

Az idei újdonságok között említették meg a szervezők, hogy a karnevál bora és a karnevál tortája mellett idén kiválasztják a karnevál fagylaltját is. Utóbbi két versenyre még július 30-ig lehet jelentkezni, a megmérettetés pedig augusztus 6-án lesz a Tóvendéglőben.

Ismét versenyt hirdetnek a belvárosi kereskedők között a legszebb karneváli kirakat címéért - a karnevál hangulatát legjobban tükrözőt szakmai zsűri díjazza.  

Idén különösen nagy figyelmet kap, hogy a rendezvényre érkezők ne csak Szombathelyet, hanem a környék látványosságait is megismerjék. A Vas Megyei Turizmus Szövetség munkatársai több standdal is kitelepülnek a rendezvény ideje alatt, hogy ott folyamatosan informálják a látogatókat a környék attrakcióiról - ezzel hosszútávon is szolgálva a turisztikai térség érdekeit.

A karneválozók idecsalogatásában régóta partner a GYSEV Zrt., és a Vasi Volán, akik idén is kombinált jeggyel, és utazási kedvezménnyel teszik vonzóvá a messziről érkezők számára is a rendezvényt. De a szombathelyiek is élvezhetik a Szent Márton-kártya előnyeit, hiszen ez is kedvezményes belépésre jogosítja majd a Történelmi Témapark helybeli látogatóit.

A karnevál programja letölthető lesz a SzombathelyPont okostelefonos alkalmazás segítségével, ezen felül az alkalmazás - ha a felhasználó engedélyezi ismerősei számára a „keress meg" funkciót, - segít abban is, hogy az ismerősök, baráti társaságok megtalálják egymást a karneváli forgatagban.

Költségvetés:

A XVI. Savaria Történelmi Karnevál összköltségvetése 109.245.000 Ft, melynek eloszlása az alábbiak szerint alakul:

Savaria Turizmus Nonprofit Kft.

47.110.000 Ft Szombathely MJV Önkormányzatának támogatása

28.135.000 Ft Szponzorok hozzájárulása, és a prognosztizált saját bevételek együttesen

Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány

20.000.000 Ft Nemzeti Kulturális Alap támogatása

12.890.000 Ft Szombathely MJV Önkormányzatának támogatása

1.110.000 Ft Prognosztizált saját bevételek

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

egy gondolkodó ember 2015.07.19. - 16:55
Iskolakezdés előtt és az augusztus huszadikai hoszú hétvége után vajon kinek lesz még módja költeni a karneválon?
Charles 2015.07.20. - 19:53
Iskolazáráskor a ballagások, nyáron a nyaralások viszik el a pénzt, télen a fűtés, tavasszal a sulis kirándulások! :DDDD Könyörgöm, akkor mikor rendezzék meg? Sohanapján...az ingyenbe kerül! :DDDD