A könnyen emészthető komédiára sokan érkeztek, leginkább fiatalok, akik láthatóan jó viszonyban állnak a feltörekvő színészpalántákkal. A klasszikus stílus ellenére, mi nézők sem maradtunk ki az előadásból, hiszen a számtalan szóvicc, geg, helyzetkomikum mindenki arcára mosolyt csalt.

Nem is lehetett ez másként egy szesztilalom idején játszódó történetben, melynek színtere Franco Provolone, az ismert gengszter villája, aki apja halálakor megfogadta, hogy jó útra tér, és a bankok világában képzeli el a jövőt. Mindez rendben is lenne, ha nem derülne ki néhány zavaró tényező: a könyvelője akkor lopja meg, amikor csak akarja, a lánya terhes (vagy mégsem?), van egy másik gyermeke is, akiről nem tudott; valamint, hogy minden, ami drágakő, nem más, mint az ex-cseléd fehérneműi. Az első blikkre kissé bonyolult cselekmény szálai hamar a helyükre kerülnek, Arisztotelész hagyományainak megfelelően az eset egy nap alatt, egy helyszínen megoldódik.

A cselekmény mozgatórugója elméletileg a gyémántok, valamint a címszereplő Oscar. Ennek ellenére utóbbi csak egyszer jelenik meg a színpadon, míg a köveket tartalmazó táska sosem kerül kinyitásra. De nincs is erre szükség, helyettük a pap, és a Finucci testvérek segítik a tetőpont eljövetelét. Bár az atya nem sok szerephez jut, előtte mondják ki a legnagyobb igazságokat, előtte tesznek fogadalmakat.

Fogadalmakat, melyek aztán nem valósulnak meg. A rossz fiúk szerencsénkre nem térnek jó útra. A cipész marad a kaptafánál.