Művészetben létezünk - Évtizedes összetartozások a New York Kávéházban

Képgaléria megtekintése2015.10.30. - 20:00 | Tóth Éva - Fotók: Szabóné Zombor Edina

Művészetben létezünk - Évtizedes összetartozások a New York Kávéházban

Az estnek már címében (Művészetben létezünk) benne volt a program mottója, a művészetben létezés, az összetartozás, az alkotó munka. Az esős, őszi idő ellenére közel százan várták lelkesen a három alkotó párt és egy biztos: mindenki kultúrával megtelve, mosollyal távozott a Kávéházból. Beszámoló

A New York Művész Páholy egy tavaly áprilisban elindított hagyományt folytatva októberben ismét művészpárokat mutatott be. Ezúttal Garaczi László író és felesége, Nagy Ildikó Noémi író, fordító, Győri Márton festőművész és felesége, Soós Nóra festőművész és Vázsonyi János barátjával, a szintén zenész Lang Andrással érkezett vendégségbe Juhász Anna irodalmárhoz.

Már az est elején kiderült: nem véletlenül kapcsolódnak össze a párok egymással. Az író és festő házaspár egyaránt 17 éve van együtt, maga az alkotás hozta őket össze, mert amíg Nóráék a felvételin ismerkedtek meg, Noémi egy kötet kapcsán lépett későbbi férje elé. A majdnem két évtizednyi közös élet, összetartozás számtalan közös szálat mutatott.

Érdekes volt az irodalom, a festészet és a zene világába, az alkotás párhuzamos és eltérő oldalaiba bepillantani. Szóba került, vajon miképp ihleti egymást két festőművész immáron 17 éve? Az Amerikában született, és már felnőttként Magyarországra költöző Nagy Ildikó Noémi a magyar nyelvhez fűződő viszonyáról mesélt, arról, a mai napig angolul álmodik, és arról, mit jelent a szöveget teljesen lecsupaszítani, megszülni, átadni. Kiderült, mindkét pár ugyanolyan egymás melletti szobában dolgozik, elsőként egymásnak mutatják meg munkáikat, s kíváncsiak a másik szavára, hisz sok esetben ennyi év után már a másik önmaga az élet teremtett levegője.

Megható volt látni, a két pár milyen szeretettel, támogató figyelemmel veszi körül társát. Győri Márton szónoknak is kitűnő lenne: határozott stílusa, éles meglátásai, humora és feleségét támogatása ezt erősíti. Soós Nóra mellette a jing-jang ellenpólus: csöndes, finom, visszafogott és halk - mégis olyan összhangot mutattak, ami ritka. Képi világuk is sokban eltér, mégis közös: habár formateremtésben, témában, technikában eltérő alkotásaik vannak, a közös élet és gondolkodás összekapcsolja őket. Garaczi László és felesége a megszületett szövegekről, az egymáshoz mindig őszintén viszonyulásról, a közös fesztiválos élményekről is meséltek. Garaczi felolvasásából megtudhattuk, hogy lett felesége vegetáriánus, majd közösen is szavaltak - az est végén.

Természetesen a gyönyörű muzsika mellett Vázsonyi János és Lang András is megszólalt röviden - elmesélték, milyen új kihívásokat talál két zenész együtt, akik a középiskola óta ismerik és ihletik egymást. Az est az ő gyönyörű játékukkal záródott: mivel nem maradt idő Győri Márton képeinek egyesével történő elemzésére, a két muzsikus zenei kíséretet adott a vetítésnek.

Köszönjük ezt az igen tartalmas, gazdag programot, és azt, ilyen módon is közelebb kerülhetünk az alkotókhoz és magához az alkotáshoz is!

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás