Kvantumfizikai kísérlet az Animától – Shalom újrabemutató koncert a Bartók teremben

2015.11.27. - 00:25 | Bogdán Krisztina

Kvantumfizikai kísérlet az Animától – Shalom újrabemutató koncert a Bartók teremben

Az Anima Sound System rajongók véssék be a naptárba a december 18-i dátumot! Kedvenc együttesük ugyanis nagy eseményre készül; egy olyan koncertre, amire eddig még soha nem volt példa.

A Szombathelyi Zsidó Hitközség Szociális és Kulturális Alapítványának támogatásával és az alapítvány kuratóriumi elnökének, a Szombathelyi Televízió oszlopos tagjának, Sugár Juditnak hathatós segítségével különleges helyszínen, Szombathely egykori zsinagógájában, a Bartók teremben ünneplik meg azt, hogy a zenekar két évvel ezelőtt húsz éves lett, s egyúttal huszadik évfordulóját annak, hogy megjelent az együttes Shalom című nagysikerű, a zsidó kultúrkörből is táplálkozó dub-reggae lemeze.

Az Anima Sound System az elmúlt két esztendő egyik legsikeresebb és leginnovatívabb elektronikus zenei formációja. Megújulásuk titka a nyitottság, a felfedezés vágya, a kísérletezési szándék; két évtizedes zenei útjuk nagy kaland, igazi felfedezőút. A zenekar egész történetének ez a motorja. Az Anima-feeling különböző stílusok zenei szövevényéből fonódik össze: az elektronikus tánczene, a reggae, a dub, a hiphop és a triphop, az ambient és a hard core, a klezmer és az afrobeat, a magyar népzene mind-mind szerves részét képezik zenei világuknak. Titkuk, hogy sohasem akartak megragadni abban, ami egyszer már bejött; újra és újra maguk mögött hagyták a saját maguk által felerősített béklyókat. Ha kísérletező zenéjük sikert aratott, dalírhatnékjuk támadt, aztán a popperkedés varázsa ragadta el őket, mígnem a szabadságvágy új kísérletekbe, új projektek felé sodorta őket. Ez a nyughatatlanság, kísérletezés csupa kaland és játék, elsősorban a zenekar tagjai számára, s ha erre a közönség rá tud csatlakozni, az bizony nagyon jó - vallja Prieger Zsolt.

A december 18-i szombathelyi koncert is egy újabb felfedezés eredménye. A zenekar a kvantumfizika réges-régi tételének bizonyítására tesz kísérletet: múlt, jelen és jövő egyidejűleg létezik, s ha ez így van, egyszerre, egyidejűleg megélhető. A koncerten az Anima Sound System történetének meghatározó egyéniségei - különféle zenei és szellemi kalandokkal a hátuk mögött (ahogyan egy interjúban Bognár Szilvi önmagáról nyilatkozott) - szinte mindannyian színpadra lépnek majd: Bognár Szilvia és Prieger Fanni énekükkel, Prieger Szabolcs billentyűs hangszerekkel, gitárral, Németh Gergely billentyűsökkel, basszusgitárral, lemezjátszóval, Németh Tamás fúvós hangszerekkel, Rozmán Zoltán dobbal (ő a zenekar jelenlegi dobosa, bár neve megegyezik a korábbi doboséval), Prieger Zsolt a keverőpultban effektjeivel, Gergácz Gábor gitárral, Molnár Ervin ütőhangszerekkel vesznek részt a kvantumfizikai idősík-egyesítő kísérletben.

A program első felében a (teljes) Shalom album a jelenbe vetítve, egészen új fénytörésben születik újjá. Nagy kihívás az egykori és jelenlegi tagok számára felidézni a kort, az ihletet, a szenvedélyt, húsz év távlatából összekapcsolódni a múlttal; hiszen a nagy hatású lemez újrafogalmazása, a kísérletező számok, a pillanat által ihletett dallamok megtanulása, újrajátszása a szertelen fantáziával, improvizatív szabadsággal szemben szigorú fegyelmet követel tőlük.

A Shalom dalait követően természetesen a zenekar történetének legjobb, legmeghatározóbb régi-új slágerei, többek között a '68, a Hajnal volt, a Csinálj gyermeket!, a Tedd a napfényt be a számba! és a Crossroads is felcsendülnek majd.

A koncert történéseit a városi televízió munkatársai négy kameraállásból rögzítik, s a felvételről később DVD is készül majd.

A KO Records, a Shalom című stúdióalbum egykori kiadója is csatlakozott a projekthez: az évforduló előtt tisztelegve a napokban újra kiadta a lemezt. A rajongók a december 18-i koncerten természetesen - shalomos t-shirt-ökkel együtt - megvásárolhatják majd a korongot.

Mivel a koncert a hely szelleméhez igazodva csendes-ülős koncert lesz (bár a Bartók terem történetében valószínűleg a leghangosabb koncert, vélekednek a zenekar tagjai), hogy senkinek se maradjon hiányérzete, a koncertet ingyenes afterparty követi a Szimfónia Kávézóban, ahol Pernau zenél majd.

Nem árt résen lenni! Koncertjegyek november 25-től a Savaria Szimfonikus Zenekar Jegyirodájában korlátozott számban vásárolhatók.

És hogy a rajongók már a koncert előtti napon ráhangolódhassanak az Anima-hétvégére, a zenekar tagjai könyvbemutatóra invitálják őket. December 17-én ugyanis a Berzsenyi Dániel Könyvtárban mutatják be a Silenos gondozásában napvilágot látott Szabálytalan beszélgetések Prieger Zsolttal című riportkönyvet, amelyben a zenekar frontemberével Dudich Ákos újságíró beszélget a legkülönfélébb témákról: Szabival közös gyerekkorról, zenéről, fociról, gasztronómiáról.


Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

BDK 2015.12.04. - 08:54
Szabálytalan beszélgetések Prieger Zsolttal
KÖNYVBEMUTATÓ a szombathelyi BERZSENYI DÁNIEL KÖNYVTÁRBAN 2015. december 17-én 17 órakor.
Ezen a délutánon a könyv címszereplőjével Fodor Sándor újságíró beszélget.

A könyvebmutató facebook eseménye: https://www.facebook.com/events/865927903504509/