Ilyen napsütésben a Tihanyi-félsziget - Téli Tihany telejsítménytúra (képsorozattal)

2016.02.07. - 21:00 | Mészáros Vivien

Ilyen napsütésben a Tihanyi-félsziget - Téli Tihany telejsítménytúra (képsorozattal)

Hétvégi gyaloglásunk célpontja a Tihanyi-félsziget volt, ahol immár hetedik alkalommal rendezték meg a Téli Tihany elnevezésű teljesítménytúrát, melyet hagyományosan az idén 10 éves jubileumát ünneplő Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület (BTHE) szervezett.

HIRDETÉS

Érkezésünkkor az utcán kígyózó sor világossá tette számunkra, hogy nem egyhamar fogunk belevágni a túrába. Számítottunk rá, hogy sokan lesznek, hiszen láthatóan évről-évre egyre népszerűbb a tihanyi esemény, na de hogy ennyien?! 

Kis csapatunkkal szokásosan a 15 kilométeres távot céloztuk meg, amelynek útvonala - valamint a 10 és a 20 km-es távoké is - a korábbi évekhez képest megváltozott, kis túlzással mondhatnám azt is, hogy megfordult. Ennek értelmében első célpontunk a korábbi utolsó volt, azaz az Akasztó-domb megmászásával kezdtünk, amely nagyon jól megalapozta a túra későbbi részein látott szemsimogató panorámákat. Az itt elénk táruló csodálatos kilátás egyből megállított a túrába belekezdő emberek lábait és mozgásba hozta kezeit: elő a fényképezőkkel! 

Fotó: konfartibi

Ezt követően az Aranyház és a 2. ellenőrzőpont, az Átjáró-barlang elhagyása után jött egy útvonal-változtatás, miszerint a Gejzírmezőn nem áthaladunk, hanem megkerüljük. Az egyszemélyes ösvényeken libasorban kígyózó embertömeg, valamint az ellenőrzőpontokon való sorban állás kissé lehangolta a jókedvet.

Fotó: konfartibi

Kiérve a Club Tihany épületéhez, a Horgásztanya ellenőrzőpontja felé haladva - immár szellősebben -, a Balaton befagyott széle, a jégdarás, összekuszált nádcsomókkal lebilincselő látványt nyújtott. 

Fotó: Tihanyi Balázs

Távolabbra kalandozva, a napsugarak megcsillanása a vízen még szemet gyönyörködtetőbb volt, így érthető, hogy a 3. checkpointnál nem tudtunk ellenállni a napsütésnek, a tájnak, a forralt bornak és tartottunk egy hosszabb pihenőt.

Fotó: Badaczy Luca

Tovább folytatva utunkat, a Tihanyi-félsziget peremén haladva az eddigieknél is fantasztikusabb panorámában gyönyörködhettünk.

Fotó: Badaczy Luca

Továbbfokozva ezt az impulzust, a Csúcs-hegyre való felkaptatás után elénk táruló lenyűgöző látvány és a nap melengető simogatásának kombinációja újabb hosszabb pihenőre csábított minket, amely már szintidő-veszélyeztető volt.

Fotó: Tihanyi Balázs

A 20 kilométeres távon indulók itt leváltak tőlünk, ők az Apáti-templomhoz is elsétáltak, majd újra csatlakoztak a mi távunkhoz a következő forraltboros-teás ellenőrzőpontnál, a Tihanyi Nagy Pincénél, ahol finomabbnál finomabb borokat kóstolhattunk, és a nagyobbnál nagyobb boroshordókat csodálhattunk meg.  Egy kisebb pihenőt tehát itt is tartottunk, hogy szusszanjunk egyet a Kis-erdő-tetőre való felbaktatás előtt. Csak ismételni tudom magamat azzal, hogy itt is lenyűgöző volt a kilátás, amelynek központjában ezúttal a nádfoltos Külső-tó állt. 

Fotó: Badáczy Luca

Az utolsó célpontunk a finis előtt az Kálváriához való gyaloglás volt (azoknak, akik kitáblázás hiányában feltaláltak a helyre), amelynek beillesztése a túra útvonalában szintén idei újítás. Rövid séta után végre beértünk a célba, ahol nagy meglepetésünkre (NEM!) óriási sor kígyózott. Hősies várakozásunknak névre szóló emléklap, kitűző/hűtőmágnes és 1 pár virsli lett a jutalma.

Fotó: Badáczy Luca

Az embertömeg ellenére ismét élményekkel teli volt az idei Tihanyi-félsziget bebarangolása. A szervezőknek hatalmas gratuláció a nagy tumultusban végzett munkájukhoz, amely során több, mint 2000 túrázó élvezhette ismét a Téli Tihany egyedülálló légkörét.

Fotó: Badáczy Luca

Téli Tihany 15 útvonala: Tihany, Iskola - Akasztó-domb - Aranyház - Gejzírmező - Újlaki templomrom - Horgásztanyák - Csúcs-hegy - Apáti-hegy - Külső-tó - Kis-erdő - Kálvária - Apátság - Tihany, Iskola
Táv: 15,3 km, Szintemelkedés: 614 m

Új hozzászólás