Egy fotós a busók között - Mohácsi Busójárás 2016

Képgaléria megtekintése2016.02.09. - 00:10 | Jene Sándor

Egy fotós a busók között - Mohácsi Busójárás 2016

A Tülkös busócsapat vendégeként és Mohács város segítőkész támogatásával az idei busójárást is busók között tölthettem. Idén is magamra vehettem egy busó öltözetet és meggyőződhettem, hogy annak fele sem tréfa. Sem a súlya, sem az alatta lévő meleg nem városi ember igényeinek való.

Míg a szombat a barátok és családjuk meglátogatásával, az ilyenkor szokásos sztorizgatással, a tavalyi év felelevenítésével és ahogy ilyenkor illik, sok pálinka elfogyasztásával telt, addig a vasárnap a Busófelvonulás és a pörgés napja volt. Már kora reggel egy mohácsi garázsban találtuk magunkat, ahol mint elkésőket, már a rotyogó babgulyás (és ki tudja miért, némi pálinka) fogadott. A Tülkös csapat ezt a garázst használja „búvóhelyül" és a felkészülésükre a nem túl könnyű napra.

A nap gyorsan indult, pörgött - lehet, hogy ebben némi része volt a sörpadon sorakozó gyümölcskínálatnak? A busók mint igazi hagyományőrzők vigyáznak a magyar gyümölcsök értékeire is. Elég sok körte, szilva, szőlő és ki tudja még mi sorakozott az asztalon, a megromlást kerülve desztillált változatban. A garázsdiszkóban pedig dühöngött a sokác népzene, amíg a kezek szorgosan dolgoztak az öltözékeken, a maszkokon és az üvegeken.

A busó öltözékének nagyon fontos kelléke a tarisznya - ebben viszik magukkal az innivalót (mondhatnám, hogy a kellemes fröccsöt). Kipróbáltam, ez tényleg nélkülözhetetlen, és nem csak az íze miatt. Idén is magamra vehettem egy busó öltözetet és meggyőződhettem, hogy annak fele sem tréfa. Sem a súlya, sem az alatta lévő meleg nem a városi ember igényeinek való.

A garázsból az út a Busó udvarba és a Busó múzeumba vezetett, majd innen a Duna partjára megtekinteni a szigeti busók csónakos átkelését. A hagyomány szerint így keltek át a szigeti busók elriasztani a törököt. Ez volt számomra a legizgalmasabb program, mivel Mohács város kedves segítségével egy csónakból követhettem az eseményeket egy fotós kollégával, valamint a város sajtóreferensével együtt, amiért nem tudok elég hálás lenni. Kevés embernek adatik meg, hogy a túlsó parton figyelje a szigetiek készülődését és átkelését a folyón.

Az átkelés után a nap legnehezebb, de legizgalmasabb része következett: „átkelni" több ezer turistán, akik mind elsőnek szeretnék elhagyni a Sokác-révet. Az előző évi tapasztalatot felhasználva beálltam a vonuló busók mögé akik elég méretes utat törtek nekem (nincs az a bátor turista aki egy félméteres kereplő elől nem lép el). Így viszonylag gyorsan -már, ha egy busó mozgását lehet gyorsnak nevezni- eljutottam a Kóló térre, a felvonulás gyülekező helyére. Itt aztán volt busó busó hátán. A jelmezek, kellékek száma és fajtája követhetetlen volt. Volt itt busó, boszorkány, ördög és jenkele bőséggel. A csapatunk mellett én is végigvonultam az utat, döbbenten látva a félelmetes mennyiségű nézőt az út mellett.

A felvonulás után egy kis lazítás (persze nevezhetjük fröccsözésnek is) következett, majd a tömeg elfoglalta a teret, várakozva a máglya meggyújtására. Aki még nem látott égig érő tüzet, annak feltétlen Mohácson a helye. A busók felhelyezték a szalmabábút a máglya tetejére, majd fáklyáikkal begyújtották a tüzet és máglya körül táncolva elégették a telet. A polgármesteri hivatal erkélyéről ámulva figyeltem a hatalmas tömeget és a busók táncát a félelmetes tűz körül. Számomra ezzel véget ért a 2016-os Busójárás, de remélem nem ez volt az utolsó.

A Busójárás programja ma, Húshagyókedden zárul:

14.30: a Kóló téren gyülekező
15.00: busócsoportok indulása a főutca érintésével a Széchenyi térre
15.45: „Busókép" és „Sokaclánykép" a Városháza lépcsőjén, majd szabad farsangolás a város utcáin
16.30: Széchenyi téri színpadon a Zora Néptáncegyüttes műsora
16.45: Menyhárt Éva sokac népdalokat énekel
17.00: élő tamburazene a város tamburásainak közreműködésével
17.00: a Széchenyi téren máglyagyújtás - koporsóégetés a Buso Club közreműködésével

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás