Mit jelent ma a színház? Minek ma a színház? - hangzott el az első, bevezető kérdés a moderátortól. A színház nem csak az előadásra korlátozódik, a színház agora! - hangzott a válasz Jordán Tamástól. A színházigazgató nagy szenvedéllyel és poénos színezettel mesélte el a szombathelyi Weöres Sándor Színház alapításának történetét. Elsődleges feladat volt, hogy felmérje a város színházi étvágyát, aminek az eredménye az lett, hogy színházilag analfabéták a városlakók, tehát az elsődleges cél az volt, hogy a szó szoros értelemben meg kellett őket tanít a színházra. Szintén fontos probléma volt a kezdetekkor a lobbizás. „Megvoltunk eddig enélkül is!" - intett be a felsőbb vezetés a kultúrának. „Rossz hírem van, nélküled is meglennénk!" - vág vissza a kultúra a hatalomnak.

Az igazgató úr mérnöki gondolkodásából kiindulva számokban is megjelenik a mai tendencia: a kb. 76 000 fős városnak több, mint 10 %-a jár színházba... de a maradék túlnyomó többség nem! Arra kérdésre pedig, hogy miért, egyszerű a válasz: azért nem jár, mert nem jut eszébe. A színházba járási szokásoknál külön kiemelték a fiatalabb generációt, akikről úgy gondolják - érzésem és tapasztalataim szerint alaptalanul -, hogy nem szívesen látogatják a színházat. Horváth Ákos szerint ez életkori sajátosság, hiszen minden más érdekesebb ebben az időszakban, mint a színház. Korábban voltak próbálkozások, hogy a középiskolás/egyetemista korosztályt becsalogassák a színházba, de sajnos "a Facebook és az aClub még mindig erős konkurenciát jelent" egy-egy előadással szemben.

A közreműködők hosszú bevezetője után Térey János is szóhoz jutott. Érdekes kérdést kezdtek el boncolgatni a beszélgetők(?) mégpedig azt, hogy kell-e a műveknek reflektálni a közéletre? Saját bevallása szerint íróként nem lehetséges a teljes függetlenség, mindenképpen be akarják valahova (valamelyik oldalra) sorolni. A Protokoll című művében szándékosan elkülönítette magát a politikától, tehát a lényege az volt, hogy általában mondjon valamit és ne álljon mögötte politika, viszont előfordult olyan is, hogy úgy gondolta, azt a tragikus megosztottságot, ami jellemzi az országot, bele kell vinni az alkotásba. Nem penzumszerűen, hanem egyfajta tükör állításként. Térey példának okáért említette Kosztolányi Dezső Édes Annájának kezdő fejezetét, amely így hangzik: „Kun Béla elrepül". Az ilyen műveknél alapvetően várható tehát a vegyes fogadtatás és a beskatulyázás.

A beszélgetést megszakította az író egyik könyvéből kiragadott részlet, amit Jordán Tamás és Horváth Ákos élvezetes előadásában hallgathatott meg a közönség. Hogy milyen volt az előadás? Jordán Tamás anekdotájával minősítve: "Voltak helyek, ahol zseniális, de voltak, ahol unalmas. Én speciel az utóbbin ültem." Az alkotó nem volt túl bőbeszédű e kérdés kapcsán. Elmondása szerint ezt még többször le kell pörgetnie magában, később fog majd a helyére kerülni. A kiemelt szövegrészben nagyon jól tetten érhetőek voltak a kis, 'aljas' poénok, illetve az ironikus reakciók a párbeszédekben, amik egy színműátirat esetében különösen fontosak. Térey megfogalmazásában: „Akkor érzi az ember, hogy szeretik a darabját, ha nevetnek, sőt ezt megkívánja az előadás!"

A záró részben fény derült arra is, hogy Térey János praxisában egyelőre nincs bent a vidék, de az előadás befejezésénél láthattuk, ahogy Jordán Tamással összedugták a fejüket, amely előre sejteti esetlegesen a jövőbeni közös munkát.