Díjeső a Meseboltnak a kaposvári biennálén

2016.05.09. - 11:00 | vaskarika.hu

Díjeső a Meseboltnak a kaposvári biennálén

Három díjjal jutalmazta a VIII. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé zsűrije a Mesebolt Bábszínház előadásait.

Május 2-a és 7-e között rendezték meg immár 8. alkalommal  az  ország legnagyobb gyermek- és ifjúsági színházi fesztiválját, melyen az elmúlt két évben Magyarországon bemutatott gyermek- és ifjúsági előadások, illetve színházi-nevelési programok vettek részt. A versenyprogramban 28 előadás szerepelt. (Az előadásokat Szűcs Mónika az Ellenfény szerkesztője, színházi szakíró, tanár válogatta).

Már az is nagy elismerés volt, hogy a Mesebolt két előadásával is bemutatkozhatott Kaposváron. A hideg szív és Az égigérő fa című produkció is részt vett a versenyben.

A szakmai zsűri (Takács Katalin és Andai Katalin színművész, Hegedűs Sándor tánckritikus, Horváth Péter író és Tóth Miklós rendező) döntése értelmében a legjobb gyermekelőadás rendezőjének, tervezőjének és színészének járó díjat a meseboltos alkotók érdemelték ki.


Fotó: Mesebolt Bábszínház

 KOVÁCS ILDIKÓ-DÍJ

A legjobb gyerekelőadás rendezőjének

Rumi László 

(Az égigérő fa - Mesebolt Bábszínház) 

 KEMÉNY HENRIK-DÍJ

Színészi díj gyerekszínházi előadásban nyújtott teljesítményért

Lehőcz Zsuzsa

(A hideg szívAz égigérő fa - Mesebolt Bábszínház)

KOÓS IVÁN-DÍJ

gyerekszínházi előadás kiemelkedő alkotói teljesítményéért

Boráros Szilárd 

(Az égig érő fa, A hideg szív - Mesebolt Bábszínház , Hős Miklós -MárkusZínház)

Új hozzászólás