A kőszegi Nacsa Zoltán lett az év apukája

2016.06.28. - 00:10 | vaskarika.hu - Fotók: nlcafe.hu

A kőszegi Nacsa Zoltán lett az év apukája

Az NLCafé szerkesztősége idén tavasszal elhatározta, hogy megkeresi az ország kedvenc apukáját. Az olvasók május végéig küldhették el legkedvesebb történeteiket, amik közül a zsűri kiválasztotta a végső győzelemre esélyes kilencet. Ezután az olvasók szavazhattak, akik a kőszegi Nacsa Zoltánt választották az ország kedvenc apukájának.

Nacsa Zoltánt felesége, Szilvia jelölte a legjobb apuka címre. Zoltán mentősként dolgozik, három kisfiú apukája, feleségével 10 éve házasok. Egyik legmegrázóbb történetük kisfiúkról szól, aki 7 hónapos korában egyik reggel nem lélegzett. Zoltán szakemberként újraélesztette gyermeküket, aki ezután kórházba került, és kiderült, hogy epilepsziás. Mára meggyógyult, a szülők azonban missziójuknak tartják, hogy másoknak is megtanítsák, hogyan kell egy csecsemőt és kisgyermeket újraéleszteni.


Az NLCafé szerkesztősége idén tavasszal indította el az ország kedvenc apukája pályázatot. Arra kérték az olvasókat, hogy egy-egy szívhez szóló, őszinte történettel jelöljék erre a címre azt az édesapát vagy nagypapát, akiről úgy gondolják, különösen sokat tesz azért, hogy a családja boldog életet éljen, gyermekei pedig kiegyensúlyozott, egészséges és magabiztos felnőttekké váljanak.  


Rengeteg jelölés érkezett, amelyekből az NLCafé öttagú zsűrije, köztük Varga Izabella színésznő, Till Attila riporter, műsorvezető, rendező és Varró Dániel költő, műfordító kiválasztotta azt kilenc jelöltet, akik közül az olvasók dönthették el, ki legyen a nyertes. A legtöbb szavazatot (a szavazatok 28%-át) a kőszegi Nacsa Zoltán kapta, így idén ő lett az ország kedvenc apukája.  


Új hozzászólás