Tetkó és Schwarzenegger – Múzeumok Éjszakái a Képtárban és az Iseumban

Képgaléria megtekintése2016.07.04. - 00:20 | Rozán Eszter - Fotók: Szabó Bence Paszkál

Tetkó és Schwarzenegger – Múzeumok Éjszakái a Képtárban és az Iseumban

A Képtár és az Iseum programjai a Sztárok égen és földön címet kapták, nem véletlenül, hiszen a középpontban az ókori illetve mai sztárok álltak, Schwarzenegger-el az élen, s végre a tetkó szerelmesei is kiélhették magukat.

HIRDETÉS

Schwarzenegger jelenléte a Képtárban meglehetősen bizarrnak tűnik, hiszen a neve elsősorban az akciófilmjeiről vált híressé a politikai tevékenysége mellett, a "Tömegkultúra és művészet" című egyhétvégés kiállításba azonban pontosan beilleszkedik. Horváth Ákos színművész electric boogie-jával jelenítette meg előttünk a Terminátor születését és első napját az oviban. A fegyvereket két fúró szimbolizálta.

Az "Ákos-showt" Wahorn András tárlatvezetése követte. Wahorn - aki autodidakta módon sajátította el a festőművészetet, és a festés mellett grafikus, webdizájner is, illetve zenével és filmmel is foglalkozik - úgy véli, egy képet nem kell feltétlenül megérteni, anélkül is tudunk véleményt alkotni róla, hiszen vagy tetszik, vagy nem. Ha látunk egy szép virágot, nem mondjuk azt, hogy nem értek hozzá, mert nem vagyok biológus, hanem egyszerűen csak gyönyörködünk benne. Ugyanez vonatkozik a képekre is, nincs rossz kép, ahogy nincs rossz virág sem. Minden kép tetszik valakinek, mivel azt ábrázolja, amit bennünk megmozgat. Egy zenei előadás a pillanatnak szól, elhangzása után a múlté lesz, a kép azonban megmarad, mert egy kép nem más, mint a rögzített pillanat. A Képtárban található jó néhány műalkotáson keresztül bebizonyította, hogy valóban nem szükséges szakmai ismeret ahhoz, hogy élvezzük őket, elég nyitott szemmel megvizsgálnunk.

A kezdetek kezdetén a popkultúra és a képzőművészet nem vált el egymástól, az ősember a barlangrajzokon pontosan tudta, hogy a bölény az bölény, nem keresett semmilyen másodlagos jelentést. A középkori templomi ábrázolások Jézusról és a szentekről szintén egyértelműek voltak, de a csatajeleneteket sem lehetett félreérteni. A 20. században a képi ábrázolásmód megváltozott: a művészek többet nem abból a nézőpontból jelenítették meg a világot, ahogy mindenki látta, hanem sajátos, egyéni szemszögből. Ekkor vált ketté a tömegkultúra és a képzőművészet. A valóság önmagában nem létezik, mivel mindenki másképp látja, a vászon pedig nem más, mint sámándob, ha úgy tetszik, a lélek tükre. A tömegkultúrában bárkiből és bármiből lehet kulturális ikon, vagy netán szent.

Nyerges Éva és Oláh Tamás szentélye nagyon sajátságos: a Terminátort láthatjuk fémből készült oltáron, akihez még imádkozni is lehet. Ő csak egy illúzió, egy nem valóságos lény, mégis a csodálat, sőt az imádat tárgyává vált. Király Gábor Hertha BSC-nél viselt meze, szürke mackónadrágja és kapuskesztyűje szintén kultikus tárggyá vált. Wahorn András saját, 1977-ben készült képén keresztül, melynek címe: Kint sötét van, de a művész bent dolgozik, azt magyarázta el, hogy egy művész látásmódja hogyan változik az idők során.

Sosztarics Ottó az Iseumban Héraklészt, mint az antik világ „self made man-jét" mutatta be. Érdekes volt végigkövetnünk, hogy egy mindenki által megvetett, nem kívánatos gyermek hogyan vált önerőből sztárrá, hogyan lett képes arra, hogy meghámozza az oroszlánt, vagy masnit kössön a háromfejű kutyára, Cerberusra és felhozza az Alvilágból. Héraklésznak követői is akadtak Nero és Commodus császár személyében. Egyikük sem elégedett meg a puszta hatalommal, még több és több kellett nekik, egészen a teljes eltorzulásig. Nero imádta a lóversenyeket, saját maga is részt vett rajtuk, és természetesen győznie kellett, még akkor is, ha verseny közben leesett. Imádta a költészetet is, saját magát költőnek tartotta, aki egyedi és művészi verseket ír, és gyűlölte a valódi költőket. A színházi versenyen is csak ő győzhetett. Mint isten, Apollo megtestesülésének tartotta magát. Commodus agyát is elborította a nagyzási mánia, úgy öltözött, mint Héraklész, oroszlánbőrben és bunkóval, Jupiter földre szállt fiának tartotta magát. A gladiátorversenyeken is részt vett, a Gladiátor című filmben ott is hal meg, a valóságban egy atléta végzett vele. 

A Képtárban Franken Vivien tetováló művész alkotásaiból nyílt kiállítás. A megnyitón elmondta, hatalmas dolognak tartja, hogy a Képtárban tetoválásokról rendeztek tárlatot. Ő maga arra törekszik, hogy munkái ne csak egyszerű megrendelések legyenek, hanem esztétikai értéket is hordozzanak. A tetoválás iránt érdeklődők kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt Franken Viviennel, Flieglauf Gergely kriminálpszichológussal és Töttös Kata képzőművésszel. A beszélgetést Szily Nóra vezette.

Vivien és Gergely azt fejtegették, hogy a tetoválás elsősorban emlékeztető, iránymutató akár a múlt, akár a jövő felé, azt jeleníti meg, ami a lélekből hiányzik. Vivien első tetoválása a saját testén egy méhecske, mely a papájához kötődik. Gergely első élménye a tetoválással kapcsolatban is az emlékhez kötődik: két fogvatartott a gyermekük képét tetováltatta magára. Töttös Kata a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán végzett, festményein a fotószerűen realista, gyönyörű és érzéki nőt jeleníti meg. Úgy véli, a tetoválás alkalmazott művészet, mivel megrendelésre készül, és keretek közé szorítja a készítőjét. Saját magát nem szívesen tetováltatná, mert a tetoválás örökre szól. Vivien kifejtette, hogy éppen ezért törekszik arra, hogy munkái túlmutassanak az egyszerű ábrázolásokon, és megjelenjen rajtuk valamiféle többlet. Gergely a börtöntetoválások szimbolikáját mutatta be, megtudhattuk, a „mesterek" , akik maguk is a börtön lakói, hogyan eszkábálnak házilag tetováló eszközöket, és hogyan keresik fel portfóliójukkal a tehetősebb fogvatartottakat, hogy felajánlják szolgálataikat.


A tetoválás a nyugati társadalmakban elveszítette szakrális jelentőségét, eredetileg a beavatás, a gyógyítás, a csoporthoz tartozás eszköze volt, később a lázadásé. A kidíszített testet a társadalom jó darabig megvetette, mert az alsóbb réteghez tartozók hóbortjának tekintette, ma már azonban sokkal elfogadottabb. Vivien is büszkén viseli a tetoválásait, bár sokan provokációnak tartják, és olykor szélsőséges reakciókat vált ki az emberekből.

A tetkó szépségversenyre is akadtak jelentkezők, majd a Bandart műsora következett. Nem csalódtak, akik úgy döntöttek, hogy az Iseumban és a Képtárban töltik a szombat estét.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás