Nova Nada néptáncegyüttes Szentpéterfán
2016.07.18. - 00:10 | Handler András
Július 15-én, az egyik helyi kisvendéglő udvarán különleges csoport mutatkozott be Szentpéterfa közösségének. Az Egyesült Államokban több, horvát nemzetiségi hagyományt ápoló kulturális egyesület is működik, amelyek hazai fellépéseik mellett rendszeresen ellátogatnak anyaországukba, Horvátországba is.
Idén a Detroitban székelő Nova Nada (Új Remény) néptáncegyüttes látogatott el déli szomszédainkhoz, turnéjuk állomási közé pedig beiktatták a grádistyei horvátok által lakott települést, Szentpéterfát is.
A látogatás alapját egy különleges történet adja, amely az együttes vezetőjéhez, Steve Talanhoz kapcsolódik. A 19. század végén számos nyugat-magyarországi család hagyta el szülőhelyét, hogy Szlavóniában az erdőírtások nyomán kialakított területen művelhető földekhez jussanak. Így indultak el Borhi Ferenc és Geosits Erzsébet is kis családjukkal, hogy egy Đakovi melletti kis településen kezdjenek új életet.
A család egyik fia itt ismerkedett meg a szintén gradistyei horvát származású Annával, akivel aztán később össze is házasodtak. A kivándorlási láz azonban az új családot is elérte, ezért a leszármazottak az USA-ba költöztek. A Detroitban született Steve nemrég tudta meg, hogy szentpéterfai gyökerekkel rendelkezik, ezért természetes volt számára, hogy csoportját elvezesse Magyarországra is.
Tipikus közép-európai családi ki- és bevándorlási történet rajzolódik ki ezáltal. A Horvátországból a török elöl menekülő ősök a 16. században először Szentpéterfán lelnek új hazát, majd a földhöz jutás reményében a 19. században újra Horvátországba juttatja őket sors, hogy a 20. század nagy kivándorlási hullámát követve az Amerikai Egyesült Államokban keressék boldogulásukat. Hogy ez marad-e a leszármazottak végső lakóhelye, azt majd a 21. század eldönti, hiszen tudjuk, hogy az amerikai autógyártás egykori fellegvára Detroit ma inkább szellemvároshoz hasonlít a gazdasági válság során bekövetkezett változások miatt.
A szentpéterfai Koprive tamburazenekar dalba is foglalta szerelmi történetet, amelyet az ausztriai Pinkóc (Güttenbach) kórusával adnak elő közösen.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás