Pöcsösök! Csajok! Szabadok vagyunk? - Száll a kakukk fészkére az Orlai Produkció előadásában

2016.07.31. - 00:20 | Joó Ágnes - Fotók: Kőszegi Várszínház

Pöcsösök! Csajok! Szabadok vagyunk? - Száll a kakukk fészkére az Orlai Produkció előadásában

Már visszatoltak, vissza vagyok billentve és tudom mondani: légy ilyen szerencsés elsőélményes, hasonló érkezéssel valami nagytörténéshez, mint én! - Július 28-án az Orlai Produkció Száll a kakukk fészkére című előadását tekintettük meg a Kőszegi Várszínházban.

Bámulom a műsorajánlót, keresem a szereplők vagy szereposztás feliratot, ami nincs, viszont így a megnevezés: színészek. Oké, akkor ez nem szereposztás és nem is szerep számukra, hanem beleegyezés, de nem névreszóló, hanem csoportos bevállalásra. Osztálynévsor inkább vagy egy résztvevői lista, vendégkönyvbe bejegyzett nevek ... igen, ez egy névsorolvasás! Igaz, hogy ez benne az őrület, de jó!

A szabadtéri előadás lehetőségének teljes sikere adatott meg a július 28-i nyári estén, amikorra az időjárás 51%-os esőt mondott. Egész nagy táskákkal is érkeztek érdeklődők - mintegy 500 üres szék várt arra a befogadó téren, hogy mindenféle párna, takaró, törölköző (!) biztosítson ülőkomfortot (készületlenek és meggondolók részére 100Ft/kempingpárna bérelhető). Kifejezetten vonzó a a Kőszegi Várszínház adottsága: meghitt intimitás lengi körül a helyet, erre mondják, hogy kiváló az atmoszféra. Valószínű, a tájban és az építészeti elrendezésben van a tökéletes: ahogy azt megközelítheted sétával, aztán emelkedőn bevonulsz és a naturális hallban - még ha mozdulatlan is, de szabad levegőn és a tömegből semmi nyomást nem érezve -  választhatsz várakozási helyet, ahol állva írod sms-ed „én már itt vagyok", oldalra húzódva rágyújtasz, a friss perecért sorban állsz, eszel, inkább iszol valami görcsoldót vagy éppenséggel leülsz bámészkodni. Mondjuk az érkezőket, amint seregestül jönnek, hiszen lassan el kell foglalni helyedet, mielőtt beugrottál gyors toalettre. A sor kígyózik, de haladunk. Megörülsz az ismerősnek, kinek miért, az öltözékén megakad a szemed és jólesően summázod, hogy nagyon kellemes közeg jött össze. Aznap mindenféle felhő elkerülte a produkciót! Oltári nagy szerencsénkre, ugyanis ha a második felvonás - szünetfolytató megkezdett rész - után szakad ránk, akkor Kakukk-szűzként bizony fájdalmasan mihez kezdtem volna. Ja, a könyv, a film és aztán valami musical a sorrend.

Hozzám így érkezett, az Orlai Produkció előadásában kaptam meg. Történetemhez hozzátartozik, hogy a könyv és a film is, nemcsak ahogy illik, hanem a többi nagy és free  kötelező mellett, sorban. Megvolt már a szülői polcon, apánk említgette, de csak pár szó az emlékem, meg az, hogy valami nehéz ügyről van szó. Gondoltam súlyos, és amíg lehet, nem. Óramutató teker, sokszor. Nem kellett kérni, és 2016-hoz érve: Kőszeg. Szabadtéri, elhozzák nekem? Itt a „most! ... éleseszű barátnőmet felhívtam, rávágta : ... és mindörökké"! Azt kérdeztem tőle, szerinted meddig dolgozik ez a sztori majd bennem, több hónap, fél év? És könyörtelen-e vagy jóságos volt velem: „egész életen át tart...ani fog" közölte a szövődményt. Pár nap eltelte után értettem meg: tartani fog, megtart - igen, a szójáték csak mentség. El is hangzik az előadáson rólunk:  mi vagyunk a krónikusak, akik ülünk -  a színpadon akutak mozognak.

A háromórás figyelem és kitartás annyira kivett, ha bordó karikákat látok a szemem alatt, azon sem csodálkozom. Mindenesetre beszélni nem tudtam. Már visszatoltak, vissza vagyok billentve és tudom mondani: légy ilyen szerencsés elsőélményes, hasonló érkezéssel valami nagytörténéshez, mint én!

Ha én volnék az elemző YT-os LEGO-guru, akkor a pontozásom nagyon egyhangú volna: mindenre és mindenkire a legtöbb zsetont. Modellértékelésében a fiatalember nem tudott sokat adni a luxusautónak játékhasználat kategóriában, míg egy mező-haszongépre maximum pontot. Na, ez a mi témaóriásunk is nagyfalat, mert azok számára már ínyencség, akik ismerték. Nekem az jelent használhatóságot, sok zsetont, hogy meg fogom tudni nemsokára a könyvből és a sok-Oscaros filmből: mondott-e egyetlen árva szót is McMurphy az osztályra visszakerülésekor, vagy nem tudott beszélni se a kegyetlen lobotómia után. Mert akkor a „pöcsösök" tőle ugyanazon távlatban, pontosan, mint Macskajajtól a „basz-szák-meg-mind" egymaradandósa.  Ugyanígy a szokás szerinti kiszólás „ha ez így van, ha ilyen leszek, akkor lőjjetek le" mintájára itt egészen konkrétan az Indiánhoz intézett kérést McMurphy: „ha ezt csinálnák velem, nyomj egy párnát az arcomba!" Eutanáziára utalása alig észrevehetően maga elé mormolásba halkult el - vagy ilyen nincs az eredetiben? Sok ilyen aprócsak volt elrejtve a színpadon. Cikesz-gyűjtés. 

„I see friends shaking hands saying how do you do, But they're really saying I love you"- csak dúdolod vagy tudod miről énekel? Olyan kick-bass lehetsz mint Louis Armstrong, ha csak magadban csinálod, sose szerzel örömet másnak!

A szünetben konstans nyomasztó érzésem volt, fenntartott és várakoztatott az előadás folytatására. Aztán nem ért váratlanul a brutális esemény, ez más történeteknél is a bekövetkezés tudomásulvétele. De fájt nagyon, és nehezemre esett a tapsolás, amit a többi krónikus kénytelen volt hosszan mérni, mert a társulat bevasalta rajtunk. Tehát a szünetben Tarantino-déja vűm volt, mert páran esetlenül beszélgetésbe fogtunk, és valaki megjegyzésére, miszerint Péterfy Bori lehetne jobb is, szó szerint ez hangzott el: „nem neki adtam volna a szerepet". Utána azzal jöttem, hogy pont az az érzésem vele kapcsolatban, ami a Django elszabadul elején DiCaprio-nál: nem kevés ez? A koponyás jelenet aztán behúzta őt is, ezzel próbáltam magyarázni PéBé ennél miért nem tud jobb lenni,  látványosabban mocsok. Azért mert nem akart más bőrébe bújni, tartotta magát mindvégig ahhoz, ahogyan ez őnála kinézne, az a személyiség az ő személyében így jelenne meg. Egy Molnár Piroskában  máshogyan. Érted? Azért adta így elő, mert Péterfy Borin így jönne ki.  A kölyök Billy magához ölelése - ki merészelné azt gondolni, hogy ez a fiú öngyilkosságának előkészítése - megpecsételő jelenetben bevonódott számomra. A  szado-mazo-skizo nőt kifelé így láttatni -  zseniálisra sikerült Péterfy Borinak. Nem volt súlyos, nem volt nehézkes, olyan volt mint egy (bocs) morgulnyíl. A csipkedéses megsebzés, megosztás és uralkodás királynője volt a pályán.

A hiányt bennünk egy megszokás okozta a rossz megjelenéséről és kifejeződéséről. A direktség, a konkrét fájdalomokozás, a gonoszság megtestesülése és nyilvánvalósága - na, ez a klisé, hogy ismert testet öltsön, ismert arca legyen, és a tulajdonságai legyenek sorolhatóak. A "viselkedjenek fiúk" után ő maga Miss Haviboy. A jelzésértékű, szépen hozott viselkedéselemek utaltak a gyanús állandóságokra, mint tünetegyüttesre, pont nála, aki kínosan ügyelt erre és másoknál is ebből ítélt (kosaras mozudulatai, szélsőséges álarcos arcjátéka, monoton repetitívitása) és főként a hangja. (A pszichiátria két fő megfigyelkési szempontja a hang és a járás.) De ez művészi teljesítmény, hogy a saját hangjával, a saját mozgásával kell alakítania konkrét és patologiás jegyeket! Saját hanghordozással, ami a  beszédtempó, beszédritmus, beszédtónus, beszéddallam összetevője. Azonkívül pedig a járás, a mozgás. A gesztikuláció és mimika ezek után másodlagos, mert nagyban megjátszható. De hiába próbálkoznál a flamingó állással behunyt szemmel! Ezért adtak elő veleszületetten jól, mivel keveset kellett megjátszaniuk magukat, és ezt most a legjobb értelemben!

Gratuláció a Névlistának és gratuláció a szerepkiválasztásokhoz! A hibátlanra sikerült, igényes jelmezekért, a profi díszletért és mindenért, ami a Produkció létrejöttét segítette! Ezekben a jelmezekben, ahol az egyen orosznyakú/indiai szürke ruha ünnepélyes viselet érzetét kelti, ahol az egy szál fehér törölköző megmutatja „a csajok" nem bájait, mert férfiakról van szó, azokról, akik bezárt helyzetükben „pöcsösök", vagy „a csajok", aztán a mintás férfialsó és a lenge hiányosok öltözéke a szereplőket egészen maivá, közelivé, a miénkké tette.

Érdemes a netes fotógalériát végignézegetni, nincs az az ember, aki Makranczi Zalán piros zokni-barna nadrág-mokaszin vitorlás cipőjén ne derülne fel a látványtól! Ám, ha figyel, látja: a hófehér körömcipőtől az utolsó virágcserépig mindent gondosan válogattak össze. Vizuális élmény a tárgyakban is!

A produkció színészei egyéniségek - egyénenként más-más korlátozottságokkal, vagy a gátlások, elfojtások más-más megjelenéseivel.  A pressziót, szorongást, feszültséget hogyan lehet szinte játszi könnyedséggel alakítani - ezt tudták megcsinálni. Miért? Szerintem azért, mert a rendezés nem a színtiszta azonosulást célozta meg, hanem a szerep adta terápia lehetőségét, mind a stábnak mind nekünk, vegetálóknak, zöldségeknek - akutaknak, krónikusoknak - beéretteknek, rothadóknak, éretleneknek, nyerseknek egyaránt. És ne örülj, neked is, kukacos és hangyás!

Roppant értékes az a lehetőség, ahogyan ma némely társulat, produkció nyúlhat művekhez, nyúlhat játékosokhoz. Tény, hogy küzdelmek, nagy kövek cipelése után hoznak létre művészit, vallanak a színpadon, emlékeznek önfeledtre és megfosztásra (pl. tanári hivataltól).  A hatás lényege nem a továbbgondolás: de megnézném Kiss Marit a  zártosztály vezetőjeként, Fekete Ernőt ebben a kapucniban, Formán Bálintot és Jéger Zsombort bármiben, csak most, azonnal!

Mi szabadok vagyunk addig, amíg valamire igent vagy nemet mondunk.

Pöcsösök! Csajok! Szabadok vagyunk? Legyetek férfiaaak!

***

Színészek: Szabó Kimmel Tamás, Kocsis Pál, Péterfy Bori, Makranczi Zalán, Nagy Dániel Viktor, Csényi Balázs, Formán Bálint, Keresztény Tamás, Róbert Gábor, Mátyássy Bence, Jéger Zsombor, Dékány Barnabás, Grisnik Petra, Pálya Pompónia, Boros Anna, Ficzere Béla, Takács Zalán

Díszlet: Znamenák István, Szalai József 

Jelmez: Cselényi Nóra

Producer: Orlai Tibor

Fordító: Zöldi Gergely

Rendező: Znamenák István

Új hozzászólás