Sikoltva, mosolyogva bőrigázás - Closed Kapolcs, avagy a zárónap eseményei

2016.08.01. - 18:00 | Mészáros Vivien - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Sikoltva, mosolyogva bőrigázás - Closed Kapolcs, avagy a zárónap eseményei

A programtáblázatból jól kitűnt, hogy az utolsó Völgyes nap igen korán kezdődött, hogy hazautazás előtt, kora délután még lehessen egy utolsó kanállal meríteni a programlevesből.

Első utunk - a már megszokott Taliándörögdről való stoppolás után - a Momentán udvarba vezetett, ahol a 10 nap alatt formálódó szappanopera az utolsó epizódjához érkezett. Az Éjjel Nappal Momentán sorozatának zárórésze a közönségtől a beszédes Tükör címet kapta, ahol a Társulat tagjai igyekeztek a szereplőket szembesíteni önmagukkal, megoldani a konfliktusokat, pontosabban fogalmazva: a végére el kellett varrni minden szálat. Megjegyeznénk, hogy ez nem volt könnyű feladat, ugyanis a 10 napon keresztül, a közönség által formált, vagyis inkább bonyolított szálak néhol igen kesze-kusza módon szövődtek össze. A lezárás izgalmát tovább fokozta, hogy a Momentán Társulat 13 éves fennállása során ez volt az első eset, amikor egy ilyen hosszú előadássornak meg kellett alkotni a végét úgy, hogy mindenkinek jó legyen. A mai világban - a narrátor szerint is - a rossz mindenképpen elnyeri a méltó jutalmát, azonban az igazságos közönség erről másképp vélekedett és a csaló hazugokat megbüntette, a jószívűségüknek hála, a bűnösök kegyelmet kaptak, így happy enddel lett kerek a történet.

Természetesen az utolsó napon sem maradhatott ki a programsorunkból a Kaláka Versudvar, ahol az utolsó Zenés versimpró vendégei Zalán Tibor író, költő és Huzella Péter gitáros-énekes páros voltak. Egy versének soraival kezdeném a költő bemutatását, hogy jobban lehessen érteni, miről is ment a dialóg a költőkínzáson.

Zalán Tibor - Záróra táján

Csak játszom
a riadalmat. Hideg elégtétellel
figyelem közben, hogyan válik le csontról
a hús, hogy őszül bele fejem az alkonyatba.
A fizetés ideje kezdődik el.
Lehetett volna
meggondoltabb a fogyasztás,
talán, ha,
most az emészthetetlenért is
meg kell adni, ami jár.

A költő alapvető műfajai közé sorolják az ún. válságlírát, így Lackfi János sem kerülhette meg a kérdést: miért ilyen önpusztító, apokaliptikus Zalán Tibor? A válasz a kérdésre: Zalán Tibor egyáltalán nem egy önmarcangoló, szomorú figura, sőt sokkal inkább egy közvetlen, szeretettel teli, mosolygós ember, aki a fentihez hasonló verseire a következő egyszerű magyarázatot adta: rossz korban, rossz hangulatú verseket ír. A művekben megjelenő „belső kiszáradásom hosszú folyamatának látlelete" tehát nem azt jelenti, hogy Zalán Tibor kiégett, valamint nem zárja ki azt sem, hogy a való életben jó gázsiért stand up műsorokban lépjen fel humoros költeményeivel. A költőúr a kérdések megválaszolás mellett természetesen verseket is hozott a közönségnek, amelyekben számos irodalmi stílus és műfaj keveredését fedezhettük fel. Az udvarmester figyelmét ez sem kerülhette el, és megkezdte a Zalán Tibor nevével egybeforrt „radikális eklektika" fogalmának bolygatását.

Lackfi egy rövid nosztalgikus történettel vezette fel a kérdést, miszerint amikor a felsőoktatásban tanított, öröm volt egyetlen versben megmutatni a hallgatóknak, hogy az hol romantikus, hol népies, hol avantgárd, hol szürrealista stb. Tibor szerint bevettnek mondható recept, ha valaki egy stílusban, műfajban jól alkot, akkor válhat nagy költővé. Ő azonban szeretett volna erre rácáfolni és úgy válni elismert költővé, hogy több stílust és műfajt kever a verseiben.

A költő hangjának nevezett Huzzella Péter kezébe került alkotások kiválóan megállták a helyüket a gitáros-énekes előadásában is. A kis átkötő szövegek segítségével betekintést nyerhettünk a páros közös alkotófolyamatába, ahol megtudtuk, hogy nem rossz, sőt inspiráló, ha előkerül egy üveg pálinka.

A Kaláka kívánságkoncert helyett az utolsó napon vettük a bátorságot, és bemerészkedtünk a Kapolcsi Hobó Klubba, ahol a Halj meg és nagy leszel! című délutánt fogtuk ki. Hobó a régi történeteket, kitalációkat mesélve felidézte a legendának számító ihletőket, úgymint Nietzschét vagy Jim Morrisont, valamint régi blues slágerek csendültek fel teátrális légkörben. Hobó nagy örömére a Panoráma színpadról leszűrődött a Fish! zenekar hangolása, amit az előadó szemforgatással és nagy sóhajokkal nyugtázott. Az műsor vége előtt távoztunk is, hogy megnézzük a nagyszínpadon ezt a nagyhalat.

A fiúknak szerény közönséggel kellett dolgozniuk, de nem vallottak kudarcot! A lassú számokat mellőzve keményen odacsaptak annak a maroknyi embernek, akik a korainak mondható időpont és a fülledt meleg ellenére is vállalták a tombolást. Egy Fish! koncerten demokrácia van, így arra a kérdésre, hogy lassú, andalgós számot vagy pörgős punk-rockot toljanak a fiúk, az utóbbi volt a válasz. A maroknyi embert a durva riffekkel sikerült belecsalogatni egy kisebb circle pitbe, ahol aztán fogyhatott a szufla és a levegő rendesen. A zenekar a szabad választási lehetőségek megteremtése mellett a közönség egészségi állapotára is nagy figyelmet fordít. Nem lehet véletlen a névválasztás sem, ugyanis a koncerten a vízi pisztolyozás és a palackos vizek bedobálása közben valóban úgy érezhette magát a közönség, mint hal a vízben.

Az udvarok bezárása miatt fennmaradtunk a Panoráma színpadnál, ahol egy rövidebb áthangszerelés után elkezdődött a várva várt Skye and Ross from Morcheeba koncert. Kétségtelen, hogy a legnagyobb húzónevet tették a fesztivál finisére a szervezők, ami a folyamatosan duzzadó embertömeg láttán nem is volt csoda. Már a koncert kezdésekor felfigyeltünk az égből érkező vakuvillanásokra, de mi azok közé a fesztivállatok közé tartozunk, akik a koncert kellős közepén nem futnak fedél alá, ha elered az eső, sőt! Az elején még csak kacérkodott Kapolccsal a rossz időjárás, és azért mi is fohászkodtunk az égiekhez, hogy ha kapunk is a viharból, akkor minél később történjen. A távolból még szépnek tűnt a vihar, de közelebb érve kezdtek kiakadni az anemométerek, és rossz előjelként egyre inkább hajladoztak a fák, de sajnos nem a dalok előtt. A hirtelen támadt heves szélre már elkezdtek szállingózni az emberek, amire a szemerkélő eső tetézett rá.

Legkedvesebb emlékünk lesz erről a koncertről, ahogy oldalt állunk, kint a kordon mellett, látjuk, ahogy sietnek el az emberek, tudván, hogy hamarosan leszakad az ég, és akkor megszólalt, hogy You and me we're meant to be / Walking free in harmony. Szinte mindenki megállt, többen egymásra néztek és visszafordultak. Na, akkor történt meg bennünk az az áttörés-érzet, amire egyrészt az időjárás esőben adott választ, másrészt pedig berohantunk a visszatérőkkel tombolni a Morcheeba legnagyobb slágerére. Varázslatos élmény volt az esős örömtánc, főleg úgy, hogy ahogy fokozódott a hangulat, úgy fokozódott az égi áldás is, ami pedig a hangulatot emelte a tetőfokára. Totális flow-élményben részesültünk, így nem bántuk, hogy idő előtt vége szakadt a koncertnek. A sikoltva, mosolyogva, futva bőrigázás volt a koncert ráadása. Ugye nem is annyira igaz a mondás, hogy az emberek szeretik az esőt, mégis esernyőt húznak, ha megered?!

Új hozzászólás