Dragomán György volt a Zsidó Udvar vendége a Savaria Karneválon

Képgaléria megtekintése2016.08.29. - 00:15 | Rozán Eszter - Fotók: Sulics Boglárka, Rozán Eszter

Dragomán György volt a Zsidó Udvar vendége a Savaria Karneválon

Augusztus 27-én Dragomán György volt a Zsidó Udvar vendége, aki mindig szívesen jön Szombathelyre, hiszen kamaszkorát itt töltötte. Írásról, könyvekről, filmekről, hátfájásról és az élet apró örömeiről beszélgetett Borbáth Péterrel.

HIRDETÉS

Sokan voltak kíváncsiak a kellemes nyárvégi délutánon Dragomán Györgyre a Zsidó Udvarban, nemcsak a székek teltek meg, az igazi Dragomán-rajongók még az ácsorgást is vállalták a fülledt levegőjű rendezvénysátorban. Az íróval Borbáth Péter beszélgetett. A szombathelyi kötődésű Dragomán elmondta, először tartózkodik városunkban vendégként, mivel két évvel ezelőtt az édesanyja is elköltözött innét, ezért már nem tud nála megszállni. A várost nagyon szereti, itt végezte középiskolai tanulmányait a Nagy Lajos Gimnáziumban, kamaszkora legszebb emlékei kötik ide, ezért el tudná képzelni itt az életét, jóllehet az íráshoz nincs másra szüksége, mint egy fehér falra meg egy jó székre, vagy ha olyan az idő, akkor a kertben is szeret alkotni. Nemrégen az egyik internetes portál bemutatta a dolgozószobáját, benne a kényelmes „csodafoteljét". Igen, reagált Borbáth kérdésfelvetésére Dragomán György, a kényelmes szék nagyon fontos, mert az íróknak gyakran megfájdul a hátuk. Amikor Spiróval Jeruzsálemben jártak, Spiró panaszkodott, hogy nem tud írni, mert fáj a háta. Dragomán ekkor elgondolkodott, és rájött, két dologgal lehet megelőzni a hátfájást, rendszeres mozgással, és megfelelő ülőalkalmatossággal. Ekkor tett szert erre a székre.


Spiró Györgyről köztudott, hogy rengeteg kutatómunkát végez egy-egy regénye előtt, szinte egy könyvtárnyi könyvet is elolvas. Dragomán írói módszere eltér ettől, ő inkább az emlékeire, benyomásaira hagyatkozik. Írásaiban nem törekszik a valóság lépésről lépésre történő ábrázolására, eltévedne az az ember, aki a regénye alapján akarna Marosvásárhelyen kiigazodni. Fontosabbnak tartja a hangulatok, folyamatok megjelenítését. Nem a diktatúra pontos tényeit akarta megjeleníteni, hanem a működését, az érzéseket. A Máglya megírásakor a nagymamája történetét szerette volna megörökíteni, de rájött, hogy a nagymamán kívül szüksége van egy másik támpontra is. Talált egy régi fényképet, ahol négyen mosolyognak, és ő kitalált köré egy történetet. A regény világa és a valóság nem kell, hogy egyezzenek, ami a regényben van, akkor és ott, abban a kontextusban igaz. Az emlékeink nem filmszerűen peregnek le előttünk, sokkal inkább szilánkosak, töredékeink vannak, melyek bizonyos élmények, érzelmek hatására előjönnek.


A fehér király és a Máglya egymástól független regények, melyek mégis szerves egységet képeznek. Már készül a trilógia harmadik darabja (a Máglyával párhuzamosan kezdte el írni), ez is más lesz, de beilleszthető a sorba. Borbáth Péter Weöres Sándorra utalt (amúgy Borbáthnak rendkívül tetszik a Weöres-szobor a macskával, többször is említette), aki azt mondta, 5 éves koráig megszerzett minden tapasztalatot, amire szüksége volt, utána abból élt, és már csak írt. Ez vajon érvényes Dragomán Györgyre is, hogy a marosvásárhelyi évek határozzák meg a munkásságát? Valóban, életének jelentős éveit töltötte Marosvásárhelyen, reflektált Dragomán, de nem kizárólag ezzel foglalkozik a műveiben. Az Oroszlánkórus című novelláskötetében 1/3 rész a gyermekkor, 2/3 rész pedig későbbi élmények. Életünk bármelyik szakaszában lehetnek élményeink, a lényeg, hogy nyitott szemmel, gyermeki rácsodálkozással közelítsünk feléjük. Egy gyermek őszintén tud örülni egy söröskupaknak is. Sokan ott követik el a hibát, hogy valami óriási, eget rengető dologra várnak, holott a banális, hétköznapi események gyakran többet jelentenek. Egy városnézés során jobban megragad minket a bezárt templom hideg kilincse, mint a legnagyobb nevezetességek. Egy ilyen kilincs lehet az író söröskupakja. Dragomán szeret ismeretlen városokban kóborolni csak úgy önmagáért, aztán vagy talál valamit, vagy nem. Alkotás az, amikor az apróbb dolgokban is megtaláljuk a költészetet.


Dragomán György rendkívül szeret olvasni, mindenevőként falja a könyveket. Az olvasás egyben a további munkáinak az ösztönzője is, hiszen rengeteget lehet tanulni másoktól, még akár egy krimiből is. Egyik kedvenc krimi írója Ed McBain, szépirodalmilag nem túl jelentős, mégis van néhány magával ragadó mondata, amiért érdemes olvasni. Dragomán úgy véli, sokat kell olvasnunk, de azt tudatosan tegyük. Ha megkedvel egy írót, akkor végigolvassa az életművét, mivel nyomon követheti a fejlődését. Megfigyelheti a stílusbeli és egyéb próbálkozásaikat, ami az egyik regényben még nem sikerült, a következőben tökéletes lett. Ellesheti a többi szerzőtől például az időkezelést, hogyan lehet 3 napot egyetlen regénybe sűríteni, úgy, hogy élvezetes legyen. A fordítás szintén jó módszer a fejlődésre, tanulásra, egész más szemszögből látjuk a történetet, a szavakat, kifejezéseket, ha mi magunk fordítjuk az eredeti nyelvből. Dragomán arra buzdít mindenkit, fordítson annyit, amennyit csak tud. Aztán egy író a saját írásaiból is tanul, képes arra, hogy egy kicsit kívülállóként tekintsen magára.


Az olvasás mellett a másik szenvedélye a filmek. Filmfüggőnek tartja magát, 10 évig volt filmkritikus, tehát hivatalból is filmeket kellett néznie. 1985-től 88-ig Erdélyben kalózvideókat fordított, sok-sok filmet megnézett, sőt nem csupán lefordította, hanem másnap az iskolában el is mesélte, amit látott. A film is hozzájárult ahhoz, hogy íróvá vált. A modern technikát is segítségül hívja írói munkássága során, régi írásait teszi fel a Facebook-ra, mert egy szöveg akkor él, ha olvassák. Ha tetszik, mások is megosztják, és keringeni kezd. A politikai írások egy idő múlva érvényüket vesztik, de egy irodalmi alkotás évek múlva is megállja a helyét. Borbáth kérdésére, miszerint milyen szobrot szeretne magáról halála után, azt válaszolta, ez már nem az ő dolga, az a jó, ha egy író a szövegeiben él tovább.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás