Cigány családtalálkozót szervezett a Szombathelyi Karitász (videóval)

Képgaléria megtekintése2016.10.10. - 14:30 | Büki László 'Harlequin'

Cigány családtalálkozót szervezett a Szombathelyi Karitász (videóval)

A Szombathelyi Egyházmegyei Katolikus Karitász 25. jubileumi évfordulója és a Szent Márton-emlékév alkalmából cigány családtalálkozót szervezett a Szombathely-Szőllősi Jézus Szíve templomban, melyre az országszerte cigánypasztorációval foglalkozó atyákat is szeretettel várta.

A cigánypasztorációban részt vevő lelkipásztorok korábbi tapasztalata az volt, hogy ha sikerül közösségeikben megszólítaniuk egy-egy cigány hívőt, akkor rajta keresztül könnyebben eljutnak családjaikhoz is. Szerették volna, hogy ezeknek a nagy családoknak is biztosítsanak találkozási lehetőséget.

Az I. Cigány Családtalálkozó helyszíne a szombathelyi Szombathely-Szőllősi Jézus Szíve templom volt, ahová csaknem kétszázan érkeztek a környékbeli és távolabbi parókiákról. A program püspöki szentmisével kezdődött a templomban, amit Székely János esztergom-budapesti segédpüspök celebrált.

A szentmisét követően a templom mögötti rendezvénysátorban folytatódott a program, ahol először Németh Tamás egyházmegyei cigánypasztorációs referens köszöntötte a jelenlevőket, majd pedig bemutatkozott a Boldog Ceferino Lovagrend. A csehimindszenti gyerekek tradicionális cigánytánca után Orsós Zoltán, Csákánydoroszló plébánosának tanúságtételét hallhattuk "Cigánynak lenni Magyarországon" címmel.

A személyes élettörténetekkel színesített tanúságtétel után a körmendi Fábián Ádám adott elő egy dalt, majd pedig az „Ősi magyar áldás" című verset szavalta el Kovács Kálmánné Olga. A műsorból nem hiányozhatott a Cigány Himnusz és a cigány népdalcsokor sem, melyet Lakatos Alexandra és Horváth Adrienn adott elő, gitáron kísért Lapat Krisztián. Az agapé előtti programsort két mese zárta, melyet magyarul és beásul hallhattak a találkozó résztvevői Rába Lászlótól.


Ebéd után cigány művészekkel találkozhattak a családok, amivel főként a gyermekek éltek: megismerkedhettek a fafaragás, a kosárfonás és a festészet szépségeivel, melynek fogásait Balogh Tibortól, Hájas Zoltántól, Bódi Barbarától, Bogdán József Zoltántól, Felkovics Józseftől, Kakas Józseftől és  Váradi Istvántól leshették el.

A találkozóval a szervezők hagyományt szeretnének teremteni, hogy a roma családok hitükben megerősödjenek.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás