Hogyan hatol be egy felső hatalom a gondolatainkba? – interjú Simonyi Balázzsal, az Indián rendezőjével

2016.11.18. - 00:15 | vaskarika.hu

Hogyan hatol be egy felső hatalom a gondolatainkba? – interjú Simonyi Balázzsal, az Indián rendezőjével

Galambos, az úttörőtábor egyik lakója fantáziavilágában indiánnak képzeli magát, azonban álmai a hetvenes évek rideg valóságával kerülnek szembe. Kalandjai és élményei révén megtapasztalja, hogy mi várhat rá felnőttként. Simonyi Balázs BuSho Közönségdíjas alkotása, az Indián, az A-kategóriás Varsói Filmfesztiválon debütált októberben. A film a szeretethiányt, a szabadság utáni vágy ütközéspontjait és az ártatlanság elvesztését dolgozza fel a szocializmus csúcsidőszakában. A rendezővel a film elkészülésének körülményeiről, a történetről és a technikai háttérről beszélgettünk.

- Honnan jött az ötlet, hogy ebben a témában készíts filmet?

- Pár éve egy vajdasági novellapályázaton zsűriztem, és a beküldött anyagok közül Balogh Gábor írása adta az alapötletet. Megtetszett a szocialista időszak vonalas keretei közé ágyazott felnövés történet, az apahiányos tinédzser sodródása. A legtöbb filmemnek alapmotívuma, hogy feladjuk-e a küzdelmet, vagy szembeszegülünk és úgy bukunk el. Az Indián főhőse a naivsága miatt tudattalanul választja az utóbbi lehetőséget. Szeretem a kicsit keserédes, ironikus történeteket, ahol egy kisember, egy alárendeltebb figura keveredik konfliktusba vagy értetlen helyzetbe egy nagyobb hatalommal, és választásra kényszerül. Ezen kívül nagyon sok indiánkönyvet olvastam gyerekkoromban, szeretem ezeket a romantikus, vadregényes dolgokat.

- Volt a filmben egy jelenet, amikor plusz pontot kapott az a szoba, ahol a bejárat előtt kirakták kavicsokból a vörös csillagot. Több ilyen apró, a korra jellemző ironikus szösszenet van a filmben, ezeket honnan merítetted?

- Én csak a kisdobosságig vittem, kiment alólam időközben a rendszer, de beszélgettem emberekkel, akik voltak úttörők, utánaolvastam, motívumokat gyűjtöttem. Korniss Mihály Csillebérci naplója, Gazdag Gyula Sípoló macskakője, Cseh Tamás indiánkodása, de a Fortepan képei, archív propagandavideók is nagy segítségemre voltak. Nagyon sok helyről össze lehet szedni apró momentumokat. A pontos részletek nekem fontos kapaszkodók: a filmbeli füttyjelzések is az úttörősípra írt morzét követik, a dobos az én kisdobos dobomat veri, és a Gagarin örs zászlója is eredeti, apám csapatzászlója volt. Amúgy eltérően emlékeznek a volt úttörők. Valaki szerint ez tök jó közösségi élmény volt és nem a politikát érezte benne, hanem fölszabadító, játékos feladatokkal teli együttlétet, valaki meg úgy élte meg, mintha a katonaságnál lett volna, értelmetlen körletszépítgetős feladatokkal, abszurd programokkal, unalommal, rossz pedagógusokkal.

- Nagyon érzékletes volt, ahogyan a valóság és a fantázia teljesen eltérő színvilágokban jelent meg. A tó színe például, ahol indiánként úszik a főhős valami egészen lehetetlen kék színű. Hol vettétek fel ezeket a képsorokat?

- A fantáziavilág mindig élénkebb színű az ember fejében. A valóság hozzá képest mindig szürkébb, szépiásabb, pláne ha hetvenes évekbeli tónusokban gondolkodunk. A főhős a képzeletébe tud menekülni, az ott az ő saját bejáratú, tőle el nem vehető világa, és ez a világ folyamatosan konfrontációba kerül a csúfabb, büdösebb, kegyetlenebb valósággal. Minden gyerek elméjében van - és remélem a felnőttekében is - egy ilyen búvóhely, ami remélhetőleg nem hipózódik ki a felnövési folyamattal, és amibe el tudunk merülni, hogy ott át- vagy újraértelmezzük a valóságot. Ezt képviseli szaturált világ, ami később, amikor visszarángatják a srácot a valóságba, újra színefosztott lesz. Az említett úszós jelenetet Rudabánya mellett vettük fel: a bányató napos időben valóban ilyen kék, a környezet pedig vadnyugati, mintha nem Közép-Európában lennénk. Ez egy zárt terület, ahova csak engedéllyel lehet bemenni, ezért maradhatott meg ilyen szép állapotban, turistamentesen.


- A főszereplő fiút hogyan választottad ki, mivel győzött meg téged arról, hogy ő a megfelelő erre a szerepre?

- Hitchcock két dolgot utált: gyerekekkel és állatokkal forgatni. Nos mi a legelső csapó után egy 13 éves srác és egy musztáng találkozását vettük fel... Gyerekeket castingolni lutri, forgatni velük hazardírozás és az idegrendszer szakítószilárdságának próbája, mert kiszámíthatatlanok, fáradékonyak és hát hálisten izgága gyerekek. Az átélés technikája náluk nem úgy működik, mint egy profi színésznél. Nehezebb előidézni, de sokkal igazabb. Eleve kihívás elmondani nekik érzékletesen, hogy milyen volt egy általuk meg nem élt  korszak, milyen mozgatórugók működtek az emberben. Nem kívántunk nagy színészi feladatokat, elsősorban a kor tablóképei, tehát külső alapján kerestünk gyereket, akik civilek maradnak a kamera előtt. Fontos volt számunkra az is, hogy ne színjátszósok legyenek, akik már kialakítottak egy „színészes", mesterkélt attitűdöt. Ha már úttörőörs: a főszerepet nomen est omen alapon Szili Örs játssza. Ő egy kedves, elvarázsolt srác, ösztönösen viselkedik felvételeken, a fizimiskája is teljesen korhű. Kiderült, hogy megvan benne az az ártatlanság, rácsodálkozás, reflektálatlanság, ami ennél a figuránál szükséges. Van például egy jelenet, amikor Rudolf Péter táborvezetőként leszidja, mert kiszökött. Ott nem mondtuk meg neki, hogy mi lesz a jelenet, csak hogy adott ponton mondja el az egyszavas szövegét. Rudinak pedig mondtam, hogy keljen ki magából, és minden haragját vezesse le a fiún. Konkrétan leordította és megpofozta. Örs reakciója teljesen valódi, mert nem érti a felvételen, hogy miért üti meg az az ember, aki felvételen kívül jófej vele.

- A többi színész közül ki hogyan került bele a produkcióba?

- A gondnok szerepét az indián tekintetű és arcélű Kovácsy Tiborra, a Magyar Narancs szerkesztőjére írtam. Ő az egyetlen ember a filmben, aki megérti ezt a srácot, mert maga is indián maradt lélekben. Tibor a forgatás előtt pár nappal váratlanul meghalt, a filmet neki ajánlottuk. Derzsi Jánost kértem fel ezután, hogy szavak nélkül, csak a tekintetével és a jelenlétével teremtsen pillanatnyi emberi menedéket a táborban számkivetett fiúnak. Hajduk Károly karaktere, hangtónusa, görnyedt tartása ugrott be, amikor a hivatástudatos, kétszínű nevelő szerepére kerestünk színészt, aki az ideológiai meggyőződése miatt kritikátlanul mossa tovább a gyerekek agyát. Karcsinak egy összetett karakterrel, rengeteg szöveggel és rendezői utasítással kellett megbirkóznia, jelenléte a filmben ­- pozitív értelemben - hátborzongató. Akárcsak Rudolf Péter kiborulásjelenete: örülök, hogy végül elvállalta a jót rosszul képviselő táborvezető szerepét, mert végre bele lehetett helyezni egy negatív karakterbe, amit nem nagyon szokott játszani, inkább komikus oldaláról ismerjük. Arra is kíváncsi voltam, hogyan lehet régi haveromat, Lengyel Tamást hülye frizurával flegma nevelőtanárként ábrázolni, de simán engedte hogy a szokásos szépfiús macsó szerepkörből kivegyük.

- Melyek a fő gondolatok, melyeket a film közvetít?

- Sokfajta értelmezés lehetséges. Szerintem nagyon aljas dolog egy gyerekben csírájában elfojtani a fantáziát és a szabad asszociációkat, megfosztani őt a reménytől, vágyakozástól, jelen esetben egy elvont világ vagy a disszidált apa iránt. A felnőtté válásnak mindig van egy ára, amit napjainkban is többé-kevésbé keserűen, fájó tapasztalatok útján kell megfizetni, de a '70-es években több és csúnyább kompromisszumot kellett kötni, fejet hajtani annak, aki úgy akart felnőni, hogy legyen valami perspektívája a társadalomban. De a betagozódás soha nem vezet oda, hogy az ember önazonos felnőtt legyen. Ha az embert keretek közé szorítják, erőszakosan meg akarják változtatni, ha a fantáziavilágát el akarják venni tőle, akkor az felemészti. Azt szerettem volna ábrázolni, hogyan hatol be egy felső hatalom még oda is, ahova nem lehetne hozzáférése, bele a gondolatainkba, s ezáltal hogyan veszíti el valaki kényszerűen az ártatlanságát.

 

- Technikai szempontból mit kell tudni a filmről?

- Révész Balázs operatőrrel együtt találtuk ki a koncepciót. Végig steadicammel dolgoztunk, mert sokat akartunk mozogni a kamerával, viszont keveset akartunk vágni, hogy az idő súlyát érezzük. A film extraszélesvásznú, mint a western filmek, 2,35:1-es képaránnyal. Anamorf lencséket használtunk, mint a Sergio Leone-filmekben a mélységéletlenség, átélezés, homályos képszélek optikai effektje miatt.

- A zenéről és a grafikáról is mondj néhány szót.

- A zenét a Magashegyi Underground tagjai csinálták. Főleg ambient zenére volt szükség, illetve az alapötletem formába öntésére: a filmnek mind vizuálisan, mind zeneileg kerete van. Az Internacionáléval indul, és a vége főcím alatt ennek a módosított, mollosított változata megy egy tipikus western gitársounddal feljátszva. A vizuális keretet a tollrajzos illusztrációk adják: a történet elejére Würtz Ádám rajzait tettük gyerekkorom indiános könyveiből. Ezek a rajzok a filmben szó szerint megelevenednek a főhős fantáziájában: a tó, a tűzrakás, a kikötözés. A történet végén pedig a cowboy- vagy seriff-szerű rendőrök által elhurcolt főhős, is egy illusztrációvá, s így valódi indiánná válik. A képi világ kilúgozódik, a könyv szomorúan bezárul: sok indiántörténet végződik unhappy enddel. Az utómunkába beszállt egy francia cég is: producertársammal, Fülöp Péterrel pitcheltük a filmtervet a neves Clermont-Ferrand rövidfilmfesztiválon, és ott találtunk egymásra a Melocoton Films céggel. Több filmemet csináltam már szándékosan külföldi koprodukcióban, és szinte csak ebben gondolkodom a jövőben. Ez inkább azt jelenti, hogy a nemzetközileg is érdekes vagy releváns, valamiképpen unikális sztorikra van kereslet, nem pedig azt, hogy specifikusan a magyar témákra vagy filmesekre. Viszont sokkal nagyobb értéke lesz egy filmnek, ha külföldön is megméretődik, már a készítéskor, és rengeteget lehet tanulni, ha kitekintünk, és együttműködünk más országok szakembereivel.

Az alkotóról dióhéjban

Simonyi Balázs filmrendező, újságíró

2002-től aktív filmkészítő, dokumentum- és rövidfilmjeit a rendszeresen műsorra tűzik a televíziók. Rövidfilmjei Cannes-tól a Clermont-Ferrand fesztiválig több száz helyre meghívást kaptak, köztük több Oscar-nominálóra. Forgatott dokumentumfilmet többek között antikváriusokról, afrikai gyerekkatonákról, Viktória-tavi halászokról, Borlai Gergő dobosról, Benkő Imre fotográfusról, Földessy Margit drámastúdiójáról. 2017 tavaszán mutatják be a mozikban és a HBO-n egész estés kreatív dokumentumfilmjét, az ULTRÁt. A Médiatanács támogatásával készíti Zrínyi Miklós költő halálának körülményeiről készülő dokumentumfilmjét, valamint egy animációs filmet Kövér Lajos színre lép címmel, Lackfi János könyve alapján. 

megosztom a twitter-en megosztom a facebook-on megosztom a delicious-on megosztom a startlapon megosztom a google+-on NyomtatásKüldés e-mailbenAz oldal tetejére Forrás: NMHH, Kommunikációs Igazgatóság

Új hozzászólás