Cenzúrázatlan Anna and the Barbies a Végállomásban

Képgaléria megtekintése2016.12.10. - 16:00 | Mészáros Vivien - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Cenzúrázatlan Anna and the Barbies a Végállomásban

Számtalanszor olvashattunk vagy hallhattunk már arról, hogy milyen egy Anna and the Barbies koncert. Nem szeretnénk mi sem ismételni magunkat, így egy másik perspektívából igyekszünk beszámolni a péntek esti "Anna-koncertről".

Sajnos a Loyal és a Fatal Error zenekarok fellépését lekéstük, de biztosra vesszük, hogy nagyot zúztak a srácok. Feltételezésünk abból is táplálkozott, hogy mire a főattrakció megérkezett, a közönség már úgy izzott, mint a parázs. Nem véletlen a főattrakció megjelölés, hiszen Pásztor Anna ismét kitett magáért smink és ruhák terén (is). Egy igazi cirkuszi, utópisztikus rock and roll performansznak lehettünk fül- és szemtanúi. A setlist kihagyhatatlan elemei, mint Az ördögre kacsintva, a Négykézláb vagy a Nyuszika közé remekül csempésztek be egy-két új dalt, amelyek a nemsokára megjelenő Utópia című lemezen fognak szerepelni.

A kötelező helyzetjelentés után az átkötő szövegekkel és azokkal a non-verbális megnyilvánulásokkal foglalkozunk, melyek a dalokon túl hatványozták a koncertélményt. Megkapó volt az a hosszú monológ, amiben Anna elmondta, hogy a Petőfi rádió - ami most már csak sima rádió, mert Petőfi is eltűnt az éterben, ahogy a segesvári ütközetben -, megkérte őket, hogy írják át itt-ott a dalszövegeiket, hogy az átlag magyar polgári szájíznek megfeleljenek. Erre van egy szó: cenzúra, amiről azt mondják, hogy régen működött, de látjuk és érezzük, hogy ma is dívik. Ha a dalod nem hallgatóbarát-szexuális - ahogy Kardos-Horváth Janó megénekelte -, akkor vagy írd át, vagy el lehet menni.

Persze vannak obszcén, nem rádióba való dalok, de hogy az Anna and the Barbies esetében a Márti dalát épphogy átengedték a rostán, az egyszerűen nonszensz! Ha tele szájjal még lehetne is enni, na de hogy hangosan szeretni?! Azt nem! Csendben kell szeretni, sőt, egyszerűbb a dolog, ha nem is szeretünk egyáltalán. Legyünk merev, hideg jégszobrok, akikből lassan kicsöpög az élet. Legyél olyan, mint mindenki más, élj úgy, mint mindenki más és hallgasd azt, amit mindenki más. Ezzel az üzenettel az a baj, hogy pont azt nem veszik figyelembe, amire irányul: mindenki más, ugyanakkor "mindenki másképpen egyforma" - ahogy a zenekar énekli.

A dalszövegek megváltoztatásához visszakanyarodva eszünkbe jutott a Doors zenekar életét feldolgozó filmből egy jelenet. A történet szerint a korai időszakban lehetőségük nyílt egy nagy televíziós csatorna műsorában fellépni. Hasonló volt a probléma, mint a fentebb tárgyalt esetben: a "babámmal jobban úgysem élvezünk" nem mehet adásba, nem lehetne inkább, hogy „a babámmal jobban úgysem örülünk?!" A zenekartagok nagy része rábólintott, Jim Morrison azonban nem. A billentyűs, Ray Manzarek győzködte Morrisont, hogy csak egy szó, változtassák meg, amire az énekes ezt válaszolta: „Te miért nem leszel Sidney vagy Irving Manzarek? Csak egy szó..." És bementek, eljátszották eredetiben a számot, és kirúgták őket onnan. Hogy mi a tanulság? Legyünk Jim Morrisonok, és ne hagyjuk magunkat, törjünk ki, és vállaljuk ne csak a zenénket, hanem magunkat is!

Egy Anna-koncert kiváló alkalom az ember ösztönös énjének kiszabadítására és az erőgyűjtésre. A jelszó, hogy mindent szabad, a szabály pedig, hogy nincsen szabály. A klubvezető táncolhat koncert közben Annával, a lány felülve a kordonra énekelhet vele, mert mindene a miénk, és mi is az övé vagyunk! Pontosabban megfogalmazva: egyek vagyunk. Annyi kis boldogságpillanatot lehet elkapni egy-egy ilyen koncerten, amelyek belül olyan hatalmassá nőnek, hogy az ember el sem hiszi, egy szempillantásnyi idő alatt történt meg vele a boldogság. Hol libabőr, hol bepárásodott szem, hol mosoly, de az a legjobb, amikor minden egyszerre.

Az a zenéből, zenészekből és a közönségből áradó energia, ami összegyűlt tegnap éjjel a Végállomás Klubban, az semmilyen beszabályozott éteri szabadsághoz sem volt fogható. Kellenek az ilyen kis klubok, ahol alacsony a mennyezet, meg lehet izzadni, és nagy fenekeket lehet fogdosni, mert ott még vannak fenekek, nem olvadtak el... És kellenek a világnak a Jim Morrisonok, a Pásztor Annák, akik a semmi ágán ülve az ördögre kacsintanak. 

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

Joos Tamas 2016.12.10. - 19:16
Hat elobb kellett volna menni a koncertre, amugy van egy szombathelyi vonatkozasa is a Fatal Error-nak, Joos Bence. Mar csak ezert is.