A nap, mely mindent megváltoztatott – Andor Eszter Halj meg, hogy élni tudj című könyvének bemutatója

Képgaléria megtekintése2016.12.14. - 14:30 | Rozán Eszter

A nap, mely mindent megváltoztatott – Andor Eszter Halj meg, hogy élni tudj című könyvének bemutatója

Az egyetemen mutatták be Andor Eszter Halj meg, hogy élni tudj című könyvét, mely a szerző emberfeletti küzdelmét tárja elénk az autóbalesettől a felépülésig. A könyvben megismerkedhetünk a szerző hitvallásával, gondolataival, és a boldogsággal kapcsolatos nézeteivel is.

2012. október 21-e vasárnap, a nap, mely örökre megváltoztatta Andor Eszter életét. Súlyos autóbalesetet szenvedett Ausztriában, sokkos és életveszélyes állapotban szállították a kórházba. Életmentő beavatkozások sorozata következett, kómába esett, majd kiderült, az egész bal oldala lebénult, és bal szeme sem funkcionált. Nem túl biztató kilátások, Eszter ma mégis itt van köztünk, mosolygósan, tele energiával és az élet iránti szeretettel. Úgy döntött, nem adja fel, kiharcolja magának a második esélyt. Emberfeletti küzdelme meghozta az eredményt, állapota hihetetlen gyorsan javulni kezdett. Még az intenzív osztályon megfogadta, hogy megírja a történetét, s ím, itt a könyv, Halj meg, hogy élni tudj címmel, mely a Szülőföld Kiadó gondozásában látott napvilágot. A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában tartott könyvbemutatón Szakály Maximilián beszélgetett a szerzővel.

Andor Eszter 35 éves, 100%-os élettapasztalattal, energiával. tudásszomjjal. Érdeklődése és tevékenysége sokoldalú, pedagógus, gyógypedagógus, kineziológus. Ars poétikája a tudatalatti tudatos megélése. Maximilián elsőként arra volt kíváncsi, miért lett a könyv címe Halj meg, hogy élni tudj. Andor Eszter elmondta, sok olyan dolog van az életünkben, amibe belehalunk, s ha engedjük, hogy végbemenjen ez a folyamat, akkor új emberként kerülünk ki belőle. Minden meghalás után születik egy új ember, ez történt Eszterrel is a baleset után. A könyv egy nem hétköznapi élethelyzetet mutat be, ami bármelyikünkkel megtörténhet. Sokan úgy gondolják, a rossz dolgok távol esnek tőlük, mindig valaki mással történnek, ám ez nem így van. A könyvben kendőzetlen őszinteséggel írja le a történetét. Aki ismeri, azért tartja érdekesnek, mert ismerős dolgokkal találkozhat, aki pedig nem, annak a kézzel fogható történetek jelentenek újdonságot. A baleset után életének jóformán minden területe megváltozott, egyetlen dolog maradt a régi: a családja. Olyan összetartóak, akár a Cosa Nostra. Az újjászületéssel az értékrendje is megváltozott, rájött, mi az igazán fontos. Az egyik legmegrázóbb pillanatot akkor tapasztalta, amikor a baleset után szembesülnie kellett a saját tükörképével, kopaszon, egy szemmel. Az eseményekre nem emlékszik, de arról a pillanatról határozott emlékképe van, amikor elhatározta, hogy könyvet ír. Az intenzív osztályon feküdt akkor, a lelki folyamatai ösztönszinten működtek, ami nem egyszer trágár kifejezések formájában nyilvánult meg.

A felépüléshez a hite adott erőt, úgy véli, a hit segít át mindnyájunkat a nehézségeken. Nem a bigott, igazi meggyőződés nélküli hit, hanem az a képesség, hogy hiszünk abban, hogy az életünk jobbra fordulhat. Ezt úgy érjük el, ha a legapróbb dolgokban is képesek vagyunk meglátni a jót. A világon minden dolog értünk zajlik, minden történés hozzájárulás az életünkhöz. Ez a hozzáállás visz előbbre egyedül, legyen szó bármilyen dologról, nem a panaszkodás vagy „picsogás". Eszter gyógypedagógusként kisgyerekekkel foglalkozik, de ha problémás esetet lát, akkor kibújik belőle a kineziológus és terapeuta. Sajnos a pedagógus szakma még nem nyitott erre, elég konvencionálisan működik, pedig jobb lenne a lélek felől megközelíteni a dolgokat, és megtanulni nyíltan beszélgetni. Eszter folyamatosan képezi magát, 6 éves kora óta egyetlen olyan éve volt csak, amikor nem tanult. Lehetősége nyílt az Egyesült Állomokban eltöltenie pár hónapot. Az utazás hatalmas élményt jelentett, kicsit megtépázta ugyan Eszter önbecsülését, de megismerhette a szabadságot. Maximilián kérdésére, miszerint boldognak érzi-e magát, egyértelműen igennel válaszolt. Stabil a magánélete, a baleset rengeteg dologra megtanította, végre megpihenhet egy kicsit. A természete sokkal harcosabbá vált, nagyobb teret enged a szívvel való gondolkodásnak, vagyis a tudatos tudatalattinak.

 

A beszélgetés kedélyes hangulatban zajlott, jócskán teret adva a humornak is. Eszter nagyon szeret beszélni, az írás viszont magányos tevékenység, ezért nem is szereti a kettőt szétválasztani, szívesen mesél a könyvéről. Zárszóként azt kívánta, hogy mindenki találja meg a maga útját, arról ne térjen le, és maradjon önmaga.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás