Mozgásban a Haladás - Horvátországban és Törökországban is alapoz az együttes

2017.01.04. - 00:10 | Antal Ádám - Fotók: blikk.hu

Mozgásban a Haladás - Horvátországban és Törökországban is alapoz az együttes

Pénteken elkezdi hosszú és kemény felkészülését a szezonra a Szombathelyi Haladás NB1-es labdarúgócsapata. A terítéken az ilyenkor megszokott téli alapozás mellett két edzőtábor is szerepel, valamint a környéken zajló edzőmérkőzéseken is megtekinthető a mozgásba lendülő zöld-fehér együttes.

Halmosi Péterék számára a szerdai és csütörtöki orvosi vizsgálatok után megkezdődik a közel egy hónap hosszúságú alapozás, mely alighanem döntő jelentőséggel bír majd a február elején kezdődő szezon végkimenetele szempontjából is.  A vasi gárdában az élelmesebb szurkolók új arcokat is felfedezhetnek, hiszen a kerettel tréningezik majd a 26 éves spanyol középpályás, Fernando Llorente és a sérüléséből végleg felépülni látszó, korábbi békéscsabai szélső Ezequiel Calvente. Előbbi a román ACS Poli Timisoara futballistája volt, utóbbit pedig a nyári uborkaszezonban igazolta a Haladás, noha eddig egyetlen percet sem töltött a pályán meccsszituációban.

A spanyol kontingens mellett az első edzésen már zakatol a nigériai Funsho Bamgboye, aki az előzetes próbajátékon elnyerte a szakmai stáb bizalmát. További hírmorzsa a szombathelyiek házat tájáról, hogy a makacs combsérüléséből felépülő ausztrál támadó, David Williams is visszatért, hogy átessen az ilyenkor szokásos hosszú felkészülésen. Az elülső harmadban tehát jelentős változások várhatóak, melyekre rá is szorulnak Mészöly Géza tanítványai, hiszen a bajnokságban a vártnál kevesebb alkalommal zörgették meg az ellenlábasok hálóját.

A támadószekció tehát jó eséllyel valamelyest megújul majd a télen, apró adalék, hogy fizetési gondok miatt az olaszoktól kalapját emelő Leandro Martínez is visszatérhet. A csatár korábban már szerepelt a szombathelyi együttesben. Néhány hete a Haladás berkein belül szó volt Kevin Kurányi leigazolásáról is, azonban a neves játékos szerződtetése komoly sportszakmai és financiális kihívás lenne és a nyár óta ugyan csapat nélküli, de tapasztalt labdarúgó feltehetőleg nem fog Magyarországon profiskodni. A rutinos játékos menedzsmentje szerint Stuttgart közelében maradna a családja miatt, egy a magyar viszonylatban tetemes összegért lehetne csak elcsábítani. Erre persze kevés a realitás, ergo a magyar felmenőkkel is rendelkező, 52-szeres német válogatott támadó aligha öltözik majd zöld-fehérbe. 

A Haladás téli felkészülési programja az elkövetkezendő időszakban:

Január 9-14: Horvátország, edzőtábor.

Január 17. , 16.00: Mattersburg-Haladás, edzőmérkőzés 

Január 18-28. Törökország, edzőtábor. 

Január 31.  Dorog-Haladás (helyszín még szervezés alatt). 

Február 3., Sopron, 15.00: Haladás-Austria Wien, edzőmérkőzés

 Február 7. Oberwart-Haladás, edzőmérkőzés (helyszín még szervezés alatt). 

Február 11., 12.00 (Székesfehérvár vagy Felcsút): Videoton-Haladás, edzőmérkőzés


Az OTP BANK LIGA jelenlegi állása:

Új hozzászólás