Héder Barna lett az év médiaszemélyisége

2017.01.15. - 08:45 | vaskarika.hu / hirado.hu

Héder Barna lett az év médiaszemélyisége

A Média 2003 Alapítvány kuratóriuma idén egyhangúan úgy döntött, hogy Az Év Médiaszemélyisége díjjal Héder Barnát, az M4 Sport csatornaigazgatóját jutalmazza a médiában nyújtott kiemelkedő és alázatos munkájáért.

Az M4 Sport csatornaigazgatója szombat este a győri Médiabálon vette át a díjat. A Médiabál a közélet, a média, a gazdasági szféra és a művészvilág képviselőinek találkozója. Ebből az alkalomból minden évben átadják Az Év Médiaszemélyisége díjat is, amely rangos elismerés a média szereplői között.

Héder Barna. MTI Fotó: Beliczay László

"Nagyon nagy megtiszteltetés ez számomra, és külön öröm, hogy mivel én a médiában nem vagyok előtérben, ezzel az egész M4 Sport tavalyi teljesítményét ismerik el" - fogalmazott a díjátadó után Héder Barna.  

A Média 2003 Alapítvány azzal a céllal jött létre hogy az elősegítse a médiában dolgozó szakemberek megbecsülését. Az alapítvány céljai között szerepel még az alapítvány pénzügyi lehetőségeinek révén, és a támogatók segítségével a tehetséges fiatal médiamunkások támogatása, valamint az arra érdemes, a médiában hosszabb ideje dolgozó szakemberek elismerése.  

Új hozzászólás