Versportré: Szabó Balázs versei

2017.01.20. - 15:30 | vaskarika.hu

Versportré: Szabó Balázs versei

Három verset teszünk közzé a mai versportrénkban. Mindhárom mű kezdő, de eredeti alkotó munkája, akinek szemén keresztül láthatjuk a formáját vesztett, ágyba süllyedt kedvest, vagy éppen egy „visszapillantó tükörben” felbukkanó lidérces víziót.

HIRDETÉS
TÖKÉLETES UTÁNZÁS

tisztán emlékszem annak a
gyermeknek a sikolyára,
ami belekarcolta mondanivalódba
a félelmet,
mondtad: terhes vagy,
meg, hogy anyádék kisegítenek,
s pont három napja nem beszéltünk,
mikor egy felboncolt hal mellett
ébredtem,
aminek ikrái sem jósolták meg
ezt a keményebb telet

ilyen pillanatokra tartogattam
szívemben egy érzést,
mikor anyám azt mondta nem szeret,
neked nem számított,
hogy nem váltottam ki magam a
gyűlöletből,
anyáék kisegítenek - sürgetted

a halat visszacsomagoltam, egyikünk
sem szereti,
de ilyen a hagyomány,
s talán tényleg nem akartalak megütni,
talán anyám azért mondhatta, hogy
nem szeret,
mert félt, hogy elhagyom, ahogy az
apám,
s én talán azért ütlek meg, hogy anyádék
kimentsenek

ÍGY SZERETNÉK

visszapillantó tükrökben
néger harcosokat látok,
botokban végződnek kezeik
s felhőkarcolók tetejéről üvöltik
a halált

képzeld el
ők így szeretnek
asszonyaik mellét marva
botokkal nevelik a gyermeket
kínok közt bújnak föld alá
s tagadják

képzeld el
ők így szeretnek
és így szeretem én is az életet

SZEMPÁR

tekeregtünk, ahogyan a kígyók,
míg lehorzsoltuk egymásról sebeinket,
apró varratokat szitált a városra:
a rádió szerint a vörös patakokat nem tartják
vissza a hegyek,
az ágy szélén vártunk,
evakuálás előtt,
közel, ahogy arcon egy szempár,
és nem láttuk egymást

valahogy bele oldódtál az ágyneműbe,
feketéllettél, mint az olaj,
ahogy a dinoszauruszok lelke,
ősi nyelven szólítottalak,
s mégis erőszakkal hozlak
a felszínre

tükröket kerestünk,
vödröket bélelt ki, ahogy
jelelve bogarászott
a szempár,
az éj csak éj - mondtad,
s minél mélyebbről húzzuk fel,
attól taszítóbb a megmaradás,

túlestünk azon, hogy
letakarva nyugodott
egyikünk az ágy szélén,
mint a szakadt háló, mi az
óceánban maradt,

túlestünk a letakart arcokon,
a sebhely a szemet metszette ki,
oly mélyről, hogy minden
érzésed,
tengerszint alatt tartogat


Szabó Balázs 1983-ban született. Régóta foglalkoztatja, hogy gondolatait versben fogalmazza meg, a közelmúltban pedig sort is kerített rá. Kezdőként szabadon játszik a szavakkal, formákkal, vagy éppen a formanélküliséggel. Instagram-on @poetagramm néven találhatják meg az olvasók.

Új hozzászólás