Zséda: Az a dolgom, hogy tükröt tartsak

2017.02.02. - 12:00 | vaskarika.hu / MTI

Zséda: Az a dolgom, hogy tükröt tartsak

"Arra törekszem, hogy ne szubjektív véleményt fogalmazzak meg, hanem szakmailag megalapozott kritikát, ami nem bánt meg senkit, hanem segít. Zsűriként az a dolgom, hogy tükröt tartsak" - mondta Zséda (Zsédenyi Adrienn), A Dal 2017 zsűritagja az MTI-nek.

Mint kifejtette, tavalyhoz képest talán kicsit szigorúbb lett, ugyanakkor próbál az igazságra tapintani, egyszerűen és pontosan megfogalmazni, hogy egy produkció mitől működik, vagy mitől nem.

"A Dal előző szériájában többen mondták rólam, hogy túl magas pontszámokat adok, idén szerintem ez változott. A zsűrizés legnehezebb része, hogy olyan produkciókat kell pontoznunk, amelyek már átestek egy masszív előválogatáson" - fogalmazott a népszerű énekesnő, aki idén immár másodszor szerepel a zsűriben.

A Dal 2017 - Zsűri (Fotó: MTVA)

A Dal 2017 - Zsűri (Fotó: MTVA)

A showműsor harmadik válogatóját február 4-én szombaton rendezik. A négytagú zsűri által előző két adásban adott pontszámok átlagát tekintve Molnár Ferenc Caramel vezet (8,3), mögötte Zséda következik (7,95), megelőzve Frenreisz Károlyt (7,45), a legszigorúbb ítész idén eddig Both Miklós volt (7,2).

Nincsenek leírt szerepek 

"Nincsenek előre leosztott szerepek a zsűriben, tavaly sem voltak. Persze ettől függetlenül négyünk habitusa, személyisége visszatükröződik abban, milyen kritikát fogalmazunk meg, illetve hány pontot adunk. Mindig igyekszem a produkciókban a pozitívumokat kiemelni, de ha valami nagyon nem tetszik, azt nyilvánvalóan elmondom. Nem minősítek, inkább segíteni akarok azzal, ha a számomra nem tetsző dolgokat megemlítem" - fejtette ki Zséda.

Taktikusabbak a versenyzők

A most szombati adásban több olyan előadó lép színpadra, aki népszerű és már ért el sikereket; közéjük tartozik Radics Gigi, Tóth Gabi (Totova), Sapszon Orsi vagy Pápai Joci is. Zséda szerint idén a korábbi éveknél talán több ismert énekes, zenész van a 30-as mezőnyben, ami gyakran azzal jár, hogy a versenyzők taktikusabbak.

"Az eredetiséget keresem szüntelenül, ezért is örültem nagyon a számomra korábban ismeretlen Kanizsa Gina nagyszerű hangjának és dzsesszpopos dalának, a Fall Like Rainnek a múlt hétvégi fordulóban. Benne nagyon látom a lehetőséget.

Ami a további női előadókat illeti, kíváncsi vagyok, milyen lesz Tóth Gabi és a mellette álló erős csapat produkciója. Radics Gigi bizonyosan gyönyörűen énekel, szép dallal készül Sapszon Orsi, jó énekesnőnek tartom Muri Enikőt, és izgalmas, miként fog szólistaként bemutatkozni A Dalban eddig vokalistaként szerepelt Kyra. Minden a színpadon, élőben dől el, így nehéz előre megjósolni, mi fog történni" - sorolta Zséda.

Jobbak a magyar dalok 

Az énekesnő elmondta, hogy már azon is gondolkodik, ki kaphatja a zsűri különdíját mint a műsor felfedezettje, illetve legjobb szövegírója. "A szövegírók között szerintem idén könnyebb lesz dönteni, mint tavaly. Úgy látom, az angol szövegek között nagyon sok a klisé, a magyar szövegek között viszont van néhány, amely kimagaslik a mezőnyből".

Zséda hatodik albuma, a Kémia tavaly év végén jelent meg és kevesebb mint nyolc hét alatt lett aranylemez. A többszörös Fonogram-, eMeRTon- és Artisjus-díjas énekes, a Cotton Club Singers egykori tagja az MTI-nek elmondta, hogy A Dal 2017 döntője után tavasszal folytatja a friss lemezanyaghoz kapcsolódó turnét. "Lesz újabb videoklip is, év végére pedig egy nagyobb koncertet tervezek".

Új hozzászólás