A legvégzetesebb baleset – Frida Kahlo és Diego Rivera

2017.02.08. - 00:10 | Bécsi Éva

A legvégzetesebb baleset – Frida Kahlo és Diego Rivera

„A buszt leszámítva, Diego volt életem legvégzetesebb balesete.” Így értékelte élete vége felé Frida a találkozását férjével, Diego Rivera festőművésszel. Bécsi Éva írása Frida Kahlóról.

HIRDETÉS
Első találkozásukra egy esős délutánon került sor. Mexikóváros fölött az ég úgy potyogtatta könnyeit, mint egy vigasztalan özvegyasszony. Diego éppen az állványon mászkált. Egy freskón dolgozott az Oktatásügyi Minisztérium falán. Egyszer csak női hangot hallott, ami, mint valami tündér kiáltása, verődött vissza az épület falairól.

„Diego jöjjön le kérem! Valami fontosat akarok mondani!" - szólt oda Frida a békaszemű festőnek, aki lassacskán leereszkedett a deszkák és csövek között. Amikor odaért hozzá, feltűnt neki, milyen apró nő kiáltott fel hozzá a magasba. Tina? Ki? úgy hívta őket, az óriás és a királylány.

„Nem azért jöttem, hogy szórakozzam veled, dolgoznom kell, hogy meg tudjak élni. Van néhány képem, szeretném megmutatni neked, de ne gyere nekem a nagy evészetekkel meg ivászatokkal, mert azzal semmire nem mész. A szakmai véleményedre vagyok kíváncsi. Nem a hiúságomat szeretném legyeztetni, úgyhogy ha szerinted nem lehet belőlem jó művész, legjobb lesz, ha elégetjük őket, és szót se róla többet... Akkor akarod látni őket?

- Igen.

Frida megmutatta a képeit. Nekitámasztotta annak a falnak, amelyre Diego a sajátját festette - remek metaforája volt a két embernek. Frida parányi olajfestményei, a hatalmas falnak támasztva. Diego el volt bűvölve a képek láttán. Reakciója világos volt, mint a nap. Mindegyik műben egészen szokatlan, kirobbanó energiát látott, a vonalakban pedig a komolyság és a finomság kétértelmű játékát. A Kahlo vásznak minden négyzetcentimétere valóságos volt, áradt belőle a női érzékiség, miközben ordított róla a fájdalom. Frida rögtön érzékelte, mekkora izgalmat keltett Riverában.

-„Nem akarok udvarias bókokat, az őszinte véleményedre vagyok kíváncsi.

-„Idehallgass, kislány... Ha ennyire nem bízol a szavamban, mi a fenének kérded ki a véleményem?

-„A barátnőid mesélték, hogy ha egy lány tanácsot kér tőled, és nem teljesen bányarém, bármit képes vagy mondani neki, csak hogy megkaphasd!"  

-„Folytatnod kell a festést. Kezdj bele újabb képekbe. Vasárnap nem dolgozom, el tudok menni, hogy megnézzem.  „Coyoacánban lakom, Londers utca 126."

Az említett vasárnapon Diego meglátogatta Fridát. A lány bevezette a lakásba és megmutatta neki újabb műveit. Diego Rivera nem tudta, hogy a műveket, vagy az újonnan megismert lányt csodálja inkább. Minden szavát a szívébe véste, teljesen el volt ragadtatva tőle. Többszöri látogatása után Diego összeszedte minden bátorságát, és a ház előtt az utcai lámpa fénye alatt megcsókolta Fridát. A csók annyira heves volt, hogy aznap éjszaka Frida Kahlo úgy vált el a nála közel húsz évvel idősebb férfitól, hogy biztos volt benne, valami rendkívüli dolog történt. Alig telt el kis idő, Diego feleségül kérte Friducsát. Matilde mama nem örült, hogy lánya egy elvált nőfaló férfinak lesz a felesége, Guillermo papa viszont rokonszenvvel közelített a mexikói művészhez.

- „Látom, hogy igazán érdekli a lányom.

-„Hát persze, különben miért jönnék ki Coyoacánba, hogy meglátogassam."

A férfi húsz évvel volt idősebb nála. Csúnya és kövér, akár egy óriási béka, érthetetlen, mi tetszhetett benne a húszéves lánynak. A visszaemlékezésekből azonban kiderül, hogy az akkor már sikeres művésznek olyan karizmája volt, ami mágnesként vonzotta hozzá a leggyönyörűbb nőket. Frida tudta ezt, de nem érdekelte. Mit veszíthet? Tragédiákkal teli élete vakmerővé tette. Lecsalogatta az éppen egy freskón dolgozó mestert az állványzatról, és arra kérte, vessen egy pillantást a képeire. Riverának közben megtetszett a makacs, tűzrőlpattant lány. Előbb csak felszínesen, majd egyre komolyabban vizsgálgatta az eléje kiterített vásznakat. Végül kijelentette: nagyszerűek!

„Eleven érzékiség áradt belőlük, mely könyörtelen, mégis érzékeny megfigyelőképességgel párosult. Kétség sem férhetett hozzá, ez a lány igazi művész" - nyilatkozott később az első benyomásáról. A második benyomást már a lány hálószobájában szerezte, az úgynevezett Kék házban. Frida azonnal, fenntartások nélkül nekiadta magát. Rivera volt az első férfi, aki áttörte magánya falát. Értette őt és érezte. Kizárólagosan birtokolta az első perctől fogva. Lélekpárok voltak ők, ez teljesen kétségtelen. Művészek, akik a képeikben éltek igazán. Egy fontos különbség akadt közöttük: míg az elkötelezett kommunista Rivera ecsetét az ideológiák mozgatták, Frida saját benső világában élt, belülről festett. Képei, mintha a szíve legbelsejéből szóltak volna, ezért olyan hihetetlenül kifejezők és magával ragadók - Diego tudta ezt. Ha lerészegedett - és ez nem ritkán történt meg vele - büszkén kürtölte világgá:

„Az én Fridám nálam is jobb festő!"

Frida számára azonban a siker soha nem volt fontos. Diego volt az ő mindene, mindennek az alfája és ómegája. Úgy szerette a férfit, ahogy csak azok a nők tudnak, akiknek kizárólag szenvedést okoznak. Még főzni is megtanult a kedvéért, híres receptjeit naplójában jegyezte fel. Mindent megtett, hogy a mestert magához láncolja. Eldobta férfiöltönyeit, amelyeket egykor oly' vagányan viselt, és hosszú, tarka szoknyákba, teuhan indián népviseletbe öltözött, mert ez tetszett Diegónak. A haját megnövesztette és színes kendőket, virágokat fűzött bele - eleven nemzeti kincsként vonult be a fogadásokra. Az élvhajhász Diego hiába imádta az ő törékeny galambját, egy idő után mégis menekülni kezdett előle. A férfi titkon fűvel-fával megcsalta, alighanem ez volt szabadsága utolsó záloga. Minél inkább elveszítette önmagát Frida, annál távolabbra került tőle Diego.

Már négy éve éltek az USA-ban, Rivera lubickolt a sikerben, Frida viszont egyre inkább hazakívánkozott szeretett Mexikójába. Gyerekekre és igazi otthonra vágyott. Hiába mondták neki az orvosok, hogy a medencéje nem fogja bírni, ha egy magzat kezd növekedni benne, Frida nem hitt nekik. Legmegrendítőbb festményeinek egyike az, amelyen a Henry Ford Kórházban ábrázolja magát Detroit-ban elesetten, vetélés közben. Frida, mint ahogy minden fájdalmát, gyermekének elvesztését is vászonra vitte. Már teherbe esése is csodának számított, hiszen összetört testében egy új élet fogant.

fri

Henry Ford Hospital (1932)

fr

Tree Of Hope

Senki előtte nem ábrázolta még ilyen leplezetlenül és őszintén a női testet és a szexualitást. Fridában gyermeke halálával valami végleg összetört. A magzat rossz fekvésben helyezkedett, ki kellett operálni. Ez volt az első boldogtalan mozzanat a házasságában. Miközben a kórházban feküdt és várt az abortuszra, Diego nem mellette volt, hanem új szeretői között múlatta az időt. Felidézte, hogyan tépték ki belőle a kicsi Diegót, miközben a nagy valami zugszállodában csillapította éhségét az asszisztensével, Ione Robinsonnal. Frida eddigi szerencsétlenségeit, és szenvedéseit most teljes mértékben felülírta gyermeke elvesztésének katasztrófája. Válásuk egyik oka is Diegó ezen hűtlensége, valamint a kudarcba fulladt próbálkozások arra, hogy végre közös gyermekük születhessen. Elváltak. Az egyik utolsó tőrdöfés férje és húga, Cristina szerelmi kalandja jelentette számára. Ezt a kettős árulást soha nem tudta megbocsátani. Úgy döntött, elhagyja Diegót.

Ekkor már visszatértek Amerikából, és otthonukban épp a magyar származású amerikai fotográfust, Muray Miklóst látták vendégül. A férfi szép volt, jólelkű, és rajongott Fridáért. A kétségbeesett asszonynak pedig éppen erre volt szüksége, hogy valaki kényeztesse, a tenyerén hordja, segítsen művészi kiteljesedésében, végső soron önfelszabadításában. Miklós értette, mit vár tőle ez a gyönyörű nő, és mindent megtett, hogy kiállítást szervezzen neki New Yorkban. Amikor Mexikóban felültek a repülőgépre, Frida pontosan érezte: élete fordulóponthoz érkezett. Soha nem remélt siker várt rá. A „gringók" rajongtak a művészetéért. Azonnal eladta kiállított képei felét, amiből legalább egy éven át nagy lábon tudott élni. Elhatározta, soha többé nem fogad el pénzt férfitól. Szerelme Miklóssal lángolt, a férfi úgy látta szépnek őt, ahogy volt: fájdalmaktól elgyötörten, örökösen vasfűzőbe bújtatva, sorvadt lábbal. Mindegy volt neki, „hány sebből vérzik" Frida, az asszony szenvedélyes, különös lelkéért rajongott. Kahlo úgy hívta őt, a fény hercege. Méltán. Miklós a legszebb fotókat készítette róla. Frida ezeken valóban tündökölt, holott a szíve mélyén mindvégig érezte: ez csak pótlék. Tudta, a sorsa hamarosan visszarántja majd a hűtlen Diegoja mellé. Miklós megértette Frida döntését, és búcsúlevelében megbocsátón ezt írta neki:

„Hárman voltunk, de valójában csak ti ketten számítottatok. A hangja hallatán hullajtott könnyeid árulkodtak erről. Mindörökre hálás leszek a boldogságért, mellyel mindennek ellenére nagylelkűen megajándékoztál."

A már-már ikonikussá vált mexikói festőnő azonban New Yorkban nem csak Miklósért rajongott. A levegő volt-e más, vagy a férfiasan kemény Frida szabadult ki a palackból, egy biztos: leszbikus hajlama egyre inkább előtérbe került. Három-négy női szeretőt is feljegyzett naplójába.

Frida Kahlo

Frida egy évig bírta Diego nélkül. Amikor hazatért Mexikóba, újra összeházasodtak, és megígérték egymásnak, hogy többé nem bántják, csak szépen szeretik egymást. Szexuális kapcsolat még sokáig nem volt köztük. Ez az időszak, amikor a Sztálin elől menekülő Lev Trockij és felesége, Natalja beköltözött Riveráék otthonába. Diego nem túl gusztusos módon saját sógornőjével, Frida húgával kezdett szerelmi viszonyt, a pár ezek után nyílt házasságot folytatott, így Frida sem volt rest a továbbiakban. Hódításai között számos híres, befolyásos férfi és nő is szerepelt.

Kahlo függetlenség és egyenjogúság iránti vágya már kamaszkorában megmutatkozott abban, hogy gyakorta férfiruhába öltözve fejezte ki a nőiségtől való szabadulás vágyát. Házassága alatt azonban egy sokkal kifinomultabb feminizmust valósított meg, igaz ebben számos politikai vonatkozás is fellelhető volt. Mint már említettem, szokásává vált, hogy a délnyugati -mexikói Tehuantepec - szorosban hordott népviseletben járt - sok más kortársához hasonlóan. E viselet kettős jelentéssel bírt: egyrészt a mexikói baloldal egyik fontos célját, a nemzeti gyökerek életben tartásának vágyát fejezte ki, másrészt köztudott volt, hogy ezen a vidéken a matriarchátus hagyománya még élénken életben volt ez idő tájt. Frida később is gyakorta fejezte ki öltözetével a nemiséghez fűződő aktuális viszonyát.

Egy 1940-ben festett képen levágott hajjal, ismét öltönyben ábrázolta magát. A képen egy árulkodó dalszöveg olvasható, mellyel Diegónak üzent - aki nem sokkal korábban hagyta el Fridát - az őt nőisége miatt szerető férfit azzal bántja meg, hogy éppen nőiségétől - a hajától- fosztja meg magát.

rfr

Self Portrait With Cropped Hair 1940

Kibékülésük után megkövetelte magának a függetlenséget, valamint azt, hogy férje elsősorban ne nőként, hanem társként és intellektuális partnerként tekintsen rá. Anyagi függetlenségét akkorra már könnyen megteremtette, hiszen nagy sikereket aratott Mexikóban és Amerikában, sőt a kritikusok körében Franciaországban is. Hamarosan szexuális szabadságát is kivívta - a kölcsönösség jegyében. Elnézte férje hűtlenkedéseit. Nem hűséget, hanem ragaszkodást kért Diegotól. S továbbra is különféle viszonyokba bonyolódott férfiakkal és nőkkel egyaránt. Számos szeretőinek egyike volt a Mexikóba menekülő Fridát először elveivel, majd férfiasságával lenyűgöző Trockij is.

Kapcsolódó írásunk:

Frida Freitas, avagy középpontban Frida Kahlo (febr. 9. - márc. 19.)

2017.02.07. - 00:20 | vaskarika.hu

Frida Freitas, avagy középpontban Frida Kahlo (febr. 9. - márc. 19.)

Helyszín: Szombathely, Képtár

Dátum: 2017.02.09 - 03.19.

Rendezvénysorozattal emlékezik a 110 éve született Frida Kahlóra a Szombathelyi Képtár februárban. Az évfordulót két olyan kortárs művész kiállításával ünnepeli a képtár, akiknek munkásságára nagy hatással volt Frida Kahlo testi hibáit, fájdalmait vállaló karakteres festészete, mely a női testtel kapcsolatos tabutémákat is megjelenít. A kiállítás 2017. március 19-ig tekinthető meg.

Új hozzászólás