Füzesi Ferenc: Egy cél lebeg a szemem előtt - Új távlatok nyílhatnak a szombathelyi kézilabdában

2017.02.16. - 19:00 | Antal Ádám - Fotók: facebook

Füzesi Ferenc: Egy cél lebeg a szemem előtt - Új távlatok nyílhatnak a szombathelyi kézilabdában

Régi sportszakmai adósságot törleszthetne a város, ha idén a hőn áhított első osztályba masírozna a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia női csapata. Jóllehet előre a medve bőrére dőreség lenne inni- még hegyomlásnyi akadály tornyosul a feljutás dédelgetett álma elé-, ugyanakkor a szakvezetés és a szurkolók elszántak, ha tehetnénk mindenáron átlépnének a tű fokán. Fontos és rendkívül kiélezett tavasszal kell tehát farkasszemet néznie az együttesnek, amely berkein belül a télen gyökeres változások zajlottak. A friss igazolások bebetonozták a feljutási szándékot, és a szakvezetés újdonsült edző érkezése mellett tört lándzsát. Füzesi Ferenc egykori válogatott kézilabdásként a lehető legjobb választásnak bizonyult a pozícióra, hiszen érzi és érti is a sportág rejtelmeit, és ma is éppen olyan elszántan gondolkodik a szakmáról, mint tette azt játékos korában.

A főként férfi szakágban jártas tréner számára nem csak a város, hanem a kihívás is újnak tekinthető, de elmondása szerint nincs oka kételkedni. A szakember számára a cél nem minden esetben szentesíti az eszközt, noha csak és kizárólag a feljutás lebeg a szeme előtt, a sport szépségeiről sem feledkezne meg: játszó és közönségcsalogató csapatot építene a vasi megyeszékhelyen.

Ha adózunk a nosztalgiafaktornak és visszamegyünk a kályháig, akkor emlékszel arra, hogyan kezdődött nálad a kézilabda szeretete?

Füzesi F.: 
Azt gondolom, az életem ezen szakaszára a klasszikus felállás húzható rá. Édesapám nagy pártfogója volt a sportnak, és jómagam is egy kifejezetten mozgékony, eleven gyerek lehettem. Fiatalként akkortájt főként ez kötött le, így adta magát a dolog, hogy előbb vagy utóbb belevágok.  Azokban az években Pécsen remek kézilabda-szakosztály működött, amely egyik ízben nagy toborzót tartott.  Ezen az eseményen részt vettem, és innentől fogva beindult a mókuskerék, a sport az életem szerves részévé vált.  Az első pillanattól fogva a rabjává váltam, és minden nap úgy mentem edzésre, hogy egy percig nem akartam hátat fordítani a sportágnak. Így van ez a mai napig is.

Egészen fiatalon, 18 évesen bemutatkozhattál az első osztályban a Pécs színeiben. Hogyan kell elképzelni azokat az időket?

Füzesi F.:  Sok minden máshogy zajlott, mint manapság,  ugyanakkor a sport szerepe és jelentősége az emberek számára hasonlóan fontos volt.  Abban az időben megtehettük, hogy éjt nappallá téve csak a kézilabda lebegjen a szemünk előtt.  Szinte mindig lent játszottunk a csarnokban, ha kellett kapura dobtunk, ha kellett a technikai elemeket gyakoroltuk.  Számunkra természetes volt, hogy  ott vagyunk és mozgunk,  mert nem pusztán csak az anyagi boldogulást és a megélhetést láttuk, hanem borzasztóan szerettük a sportágat.  Tulajdonképpen ez volt az életünk.  Edzések előtt és edzések után is ott maradtunk, nagy volt az összetartás és a közösségi szellem. Ameddig bírtuk és pattogott a labda, lent voltunk és játszottunk.  Talán ennek is köszönhető, hogy egészen fiatalon már az első csapatban szerepelhettem.  Erre a mai napig büszke vagyok, mert tudom, hogy ez nem pusztán csak tehetség és szerencse kérdése, hanem annak a vasakaratnak is köszönhető, amely az egész pályafutásom alatt elkísért engem.  Ma már más a leányzó fekvése, sokkal rohanósabb, gyorsabb lett az átlagos életvitel és ez rányomta a bélyegét a kézilabdára is.  Ma már szinte mindenhol a világon beütemezett felkészülés zajlik, a játékosok jönnek edzésre, majd annak végeztével elhagyják azt.  Nem is tehetnek mást, hiszen a mai élet ezt követeli tőlük.  A létesítmény helyzet és felszerelés állomány mostanság nyilván korszerűbb, de a régi időkben is szükség volt arra a fajta professzionális hozzáállásra, ami a sikerességhez elengedhetetlen tényező. Nekünk még megadatott az az időszak, amikor teljes vállszélességgel a sportra koncentrálhattunk. Régen is voltak olyan kihívások, amik elvonhatták a sportoló figyelmét, de őszintén szólva, akik keményen és kitartóan dolgoztak nem volt idejük másra koncentrálni.  Sosem a könnyebbik végéről akartuk megfogni munkát.


Pályafutásod kétségtelenül egyik legnagyobb csúcsa a válogatottság mellett, a hosszú spanyolországi profiskodás is...

Füzesi F.:  Már önmagában a válogatottba bekerülni komoly és viszontagságos folyamat volt,  személyes szerencsém, hogy akkortájt igencsak kedvező volt a Pécs játékos politikája, és a fiatal tehetségek előtt volt út és volt lehetőség.  Persze a játékpercekkel élni is kellett, és kétszer sem mondom, hogy ez nem igényelt mérhetetlen mennyiségű munkát és lemondást.  Sportnyelven szólva a papírformát alaposan fel kellett borítani minden nap ahhoz, hogy valaki a válogatott háztájára kerülhessen.  Ennek főként az volt az oka, hogy bővelkedtünk a tehetséges és jó játékosokban, egy-egy edzőnek rettentően nagy merítési lehetősége volt.  Nagy versenyhelyzetet hozott, hogy bizonyos posztokra gyakran három hasonlóan remek kaliberű játékos is akadt.  A válogatottban szerepelni nagy szó volt, és szakmailag is sokat fejlődtünk.  Japánból érkeztünk haza éppen egy tornáról, amikor szólt a menedzserem, hogy itt a lehetőség egy külföldi professzionális szerződésre. Gyorsan mentek a dolgok, uszkve tíz nap múlva már edzésre kellett jelentkeznem Tenerifén a Kanári-szigeteken.  Hihetetlen fegyvertény volt ez akkortájt, azt gondolom nem túlzok ha az állítom keveseknek adatott meg ilyen lehetőség.   A spanyol első osztály már akkoriban igencsak veretes volt, egy kicsit más jellegű kompetenciákat igényelt, mint az itthoni.  A magyarokra jellemző fizikális, célratörő kézilabdát ott a technikás, sok passzos játék jellemezte,  ehhez pedig gyorsan hozzá kellett szoknom.  Az erőnléttel a válogatott szereplések miatt nem volt problémám, ám a kinti játékot tanulni kellett.  Sokáig légióskodtam Spanyolországban, de mind a szakmai előmenetelem, mind pedig az életfelfogásom miatt gyümölcsözőnek tekintem és számos pozitív emléket ébreszt Bennem a kinti tartózkodásom.

Füzesi Ferenc a Balmazújváros edzőjeként is elszántságáról volt ismeretes játékosai körében

Pécsen, Tatabányán, Komlón, Pécsváradon, Orosházán és Balmazújvárosban is dolgoztál edzőként, számos szakmai siker és elismerés szegődött társadul az évek folyamán. Mennyivel másabb férfi csapatot edzeni illetve nőit tréningezni?

Füzesi F.:  Kétségtelenül hosszú idő után kerültem ismét női csapat élére, pályafutásom zömében a férfiakkal foglalkoztam.  Noha Pécsváradon jelentős tapasztalatokat szereztem női csapat edzőjeként, az gondolom, hogy ebben a szakmában mindig lehet és van is miért fejlődni.   Amit Szombathelyen eddig tapasztaltam, az tetszik és nagy reményekkel tölt el.  Ott kezdődik, hogy magát a várost is kedvelem, eddig szinte csak és kizárólag pozitívak a benyomásaim.  Ami a csapatot illeti, fontosnak tartom leszögezni, hogy elődöm Bölöni Roland remek munkát végzett, egy szervezett és összeszokott csapatot hagyott örökségül. Az eddig elvégzett közös munkánk előremutató és szinte minden sportolómmal elégedett vagyok. A kérdésre visszatérve, vannak hasonlóságok és persze vannak számottevő különbségek is. A férfiakkal  jó nagy kaliberű edzésmunka zsákolható be, ugyanakkor korántsem annyira lelkiismeretesek és szorgalmasok ,mint a lányok.  Mostani tanítványaim maradéktalanul végrehajtják mindazt, amit kérek tőlük az edzéseken.  A férfiak is megküzdenek mindenért, de ott nagyobb teret kapnak a karakterek és az egyéniségek.  Az igazán nagy ászokkal pedagógiailag nem egyszerű bánni.  Lényeges különbség, hogy míg a férfiak edzésén szinte minden mozdulat vérre mehet, a lányok vidámabban kezelik a nehezebb szituációkat is. A cél persze az, hogy minden a lehető legprofibb körülmények között zajlódjon.   Minden edzésen magas fokú koncentrációra van szükség, hiszen a hétvégi mérkőzés kimenetele már a hétközi edzéseken is könnyedén eldőlhet.  Senki nem teheti meg, hogy félvállról veszi a tréningeket, hiszen egy kis lazítás rögtön visszaüt, ha jön a tétmérkőzés.  Ezen a szinten már bele kell állni minden feladatba, nincs mese.

Közel sem egyszerű küldetést vállaltál, hiszen a csapattól mindenki a feljutást várja el, komoly riválisok pedig akadnak azért bőségesen. Mennyiben tartod nehéz kihívásnak?

Füzesi F.: Természetesen informálódtam, mielőtt elvállaltam volna ez a munkát.  Egyáltalán nem az anyagi szempontok motiváltak, sportszakmailag  tartottam remek kihívásnak ezt a lehetőséget.  A Vasassal való rivalizálás egy egészséges dolog, hiszen a fejlődés elképzelhetetlen kiélezett versenyhelyzet nélkül.  Nagy ellenfelünknél komoly és tiszteletreméltó szakmai munka folyik, ugyanakkor mi sem szeretnénk a babérjainkon ülni.  Az egri Dobó-kupán testközelből is tapasztalhattuk, hogy a Vasas figyelemreméltó játékerőt képvisel és igencsak velős küzdelmek várnak ránk.  Persze a mezőny nem csak egy csapatból áll, a Dunaújváros és a NEKA is tehetséges és ambiciózus fiatalokkal rendelkezik, a Szekszárdról vagy a Mohácsról nem is beszélve.  Alapvetően egy cél lebeg a szemem előtt, a feljutás reménye, de mindennek ellenére sosem tekintek egy mérkőzésnél előbbre. Csak és kizárólag az aktuális ellenfélre készülünk és mindig a következő lépésen gondolkodunk.  Elvárom a játékosaimtól, hogy maximálisan koncentráljanak edzéseken és tétmérkőzéseken is, hiszen abban a periódusban vagyunk, ahol hibázásra aligha lesz lehetőségünk.  Minden szalmaszálba bele kell kapaszkodni, és minőségi kézilabdát kell játszani.  Ennek égisze alatt dolgozunk nap, mint nap, edzésről edzésre.

A kitűzött célokhoz elengedhetetlen egy megfelelő minőségű és mélységű keret is.  Az eddigiek alapján hogyan értékeled a rendelkezésedre álló játékosállományt?

Füzesi F.:
 Alapvetően egy önálló stílussal rendelkező, összeszokott és jó mentalitású csapatot ismertem meg a gárda személyében.  Vannak játékelemek, amikben szeretnék finomhangolást végrehajtani, de azt gondolom ez valahol természetes is,  hiszen minden edzőnek megvan a maga játékfilozófiája.  Mind az edzéseken elvégzett munkába, mind pedig a mérkőzéseken hozott játékelemekbe egy kis férfi „attitűdöt" vinnék bele, hogy a jelenleginél is célratörőbb és eredményesebb játékkal tudjunk kirukkolni.  A lányok keményen és elszántan dolgoznak, és ha minden az eddig tapasztalt mederben folyik majd, akkor képesek lehetünk a végső sikerre is.  Szerencsére azokra a posztokra, ahol volt egy kis deficit, sikerült igazolnunk, és a Kispestről érkező Schneider Éva, a Kisvárdáról elhozott Smid Eszter, valamint a Vácról szerződtetett Takács Bianka is erőssége lehet a csapatnak. Fontos, hogy mindig legyen olyan ember, aki megfelelő szinten képes pótolni az esetleges kiesőket.  Sérülésekkel és egyéb problémákkal mindig kalkulálni kell.

Tételezzük fel, hogy feljut a csapat és végül képes lesz különbséget jelenti a másodosztályban.  A Kispest példájából tanulva, megfelelő lehet ez a keret az első osztály küzdelmeire?

Füzesi F.:  Ez egy összetett kérdés, amire az idő és a munka fogja megadni a releváns választ.  A közhiedelemmel ellentétben az első és másodosztály között nem pusztán csak fizikai vagy technikai jellegű különbségek vannak, hanem döntően a játék sebessége is lényegesebben tempósabb.  Ami azonban a legfontosabb, hogy az élvonalban a gondolkodásnak is jóval gyorsabbnak kell lennie, hiszen egyik pillanatról a másikra döntéseket kell hozni és nincs idő elmélázni.  Ez állandó és feszült koncentrációt igényel, amihez rengeteget kell fejlődni és kiváló szakmai háttértudással kell rendelkeznie valamennyi játékosnak is.  A Siófok elleni edzőmérkőzéseink tökéletesen megmutatták, mi is a jelentős különbség egy végletekig profi, külföldi légiósokkal megspékelt, és egy alacsonyabban jegyzett csapat között.  Nyilván ilyen esetben kell majd erősítéseket végrehajtanunk, de a jelenlegi keretet is képesnek tartom arra, hogy mentálisan, fizikálisan és technikailag is fejlődjön, egyszóval  a megfelelő munkával és ellentmondást nem tűrő hozzáállással sokan képesek lehetnek egy emelettel feljebb szerepelni.  Elérhetőek az álmokat, de a játékosaimban tudatosulni kell annak, hogy az életben minden sikert elvégzett munka előz meg.  Nem szabad görcsösnek lenni, de kitartónak és becsvágyónak igen.  Ezen a szinten ez minimum elvárás.

Jó tanítómester lehet a nemzetközi kézilabda és a modern felfogás beemelése az úgymond alacsonyabb szinten játszó csapatokhoz.  Milyen tendenciákat látsz a nemzetközi kézilabdában?

Füzesi F.:   Minden alá van rendelve a látványosságnak,  megkockáztatom soha nem volt ennyire élvezhető és érdekes maga a kézilabdasport.  Egy igazi gladiátorjátékról beszélünk, ahol már nem pusztán csak kézilabdások játszanak, hanem egyben atléták is, rettentően komoly fizikai adottságokkal.  Minden a látványosság és a gólgazdagság felé megy, gondoljunk csak a gyakran alkalmazott hét a hat elleni játékra, vagy arra a fajta skandináv játékra, ahol alapvetés az, hogy néhány másodperc alatt ott legyenek az ellenfél kapujánál.  Sokáig gondolkodtak a kézilabdában szabálymódosításon is a cserékkel kapcsolatban, de az élet ezt a problémát is orvosolta.  Egész egyszerűen nincs lehetőség állandóan cserélgetni, a csak védekezni és csak támadni tudó játékosok ideje leáldozófélben van.  Azokra a játékosokra tartanak igény, akik többnyire mindkét területen kiemelkedőt nyújtanak.  A spanyol kézire jellemező játékossággal szemben, a sok futással és tűpontos passzokkal operáló skandináv vonal előretörését vélem felfedezni a mostani tornákon.

Kérdés, hogy a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia képes lesz-e az előretörésre és a Füzesi Ferenc által irányított garnitúra végül megcsinálja-e az élvonalbeli tagságot érő bravúrt. Megannyi  kérdés és megannyi válaszlehetőség, ami ránk vár majd a tavasszal, egy azonban biztosnak tűnik: a csapat sem a mentalitásával, sem pedig a játékával nem fogja parlagon hagyni közönségét.   Az igazán nagyok nem attól zseniálisak, hogy sosem hibáznak.  Éppenséggel attól, hogy nem adják fel.  Ez a csapat nem fogja, erre mérget vehetünk.  Igaz, sosem tette.

Új hozzászólás