Ismét taroltak a Bolyai gólyái - Városi Gólyaavató 2017

Képgaléria megtekintése2017.02.17. - 01:00 | vaskarika.hu - Fotók: Németh Tamás

Ismét taroltak a Bolyai gólyái - Városi Gólyaavató 2017

Szombathely Megyei Jogú Város Diákönkormányzata 2017-ben hatodik alkalommal rendezte meg legnagyobb programját, a Városi Gólyaavatót, melyen a város kilenc köznevelési intézményének kilencedik évfolyamos tanulói mérkőztek meg egymással a vándorkupáért. Idén is a Bolyai diákjai bizonyultak a legjobbnak!

A rendezvény hagyománya 2012-ben kezdődött az AGORA Művelődési és Sportházban. Az évek során történtek változtatások, de a Gólyaavató célja mindig ugyanaz maradt: összehozni Szombathely diákjait egy délutánra, amikor kulturált keretek között szórakozhatnak, izgalmas kihívásokban mérhetik össze tudásukat, valamint új barátságokat is köthetnek.

A versenyre való készülődés rendkívül pozitívan hat az osztályközösségekre, hiszen a diákok megtapasztalják a csapatmunka szépségét és nehézségeit egyaránt, s ennek a tapasztalatnak gyakran vehetik majd hasznát középiskolai éveik során. Végül, de nem utolsó sorban fontos megemlíteni, hogy a diákok a rendezvény során nem csak hasznos ismeretekkel, hanem maradandó élménnyel is gazdagodhatnak.

Idén kilenc iskola diákjai mérkőztek meg egymással: Szombathelyi Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola és Kollégium, Nagy Lajos Gimnázium, Kanizsai Dorottya Gimnázium, SZMSZIK Savaria Szakképző Iskolája, az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, a Horváth Boldizsár Szakközépiskola, a Hevesi, a Herman és a Brenner János Általános Iskola és Gimnázium.   

Az estet Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg, aki a csapatoknak jó és tisztességes versenyzést kívánt. Az est két házigazdája Farkas Flóra, a VDÖK elnöke és Farkas István, a VDÖK alelnöke volt. 

Látszott, hogy a diákok rengeteg energiát fektettek műsoruk elkészítésébe, és a versenyfeladatok során sem fogyott el a lelkesedésük, ahol kreativitásra, ügyességre, gyorsaságra és csapatmunkára is szükségük volt. Karaoke versenyt, slammelést, férjünk bele minél többen egy hullahopp karikába, azaz ügyességi feladatokat is kaptak az a gólyák.

Az eredményhirdetés előtt minden gólya letette a gólyaesküt, majd egy féktelen szórakozás vette kezdetét a táncparketten. Megérte mindent beleadniuk, hiszen nem csak a dicsőségért, hanem értékes nyereményekért is folyt a harc.


Az iskolák közötti verseny végeredménye: 

1. Bolyai
2. Brenner
3. KDG
4. NLG
5. Savaria
6. Orlay
7. HBSZ
8. Hevesi
9. Herman

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás