Az Éndalom útja - Interjú Gyányi Istvánnal

2017.02.22. - 11:00 | Bécsi Éva - Fotók: youtube

Az Éndalom útja - Interjú Gyányi Istvánnal

Gyányi István az a nem mindennapi fiatal tehetség, aki igaz még csak szólókarrierje elején jár, de már saját dalt tudhat maga mögött. Pisti és az ő dala, két hónapja mutatta meg magát a nagyérdeműnek. Az Éndalom előzményeiről, premieréről, és visszhangjáról beszélgettünk.

- Mikor lépett be életébe az éneklés?

Már általános iskolás koromban énekeltem az énekkarban. Nagyon szerettem, és sokan mondták, hogy tehetséges vagyok. Aztán elkezdtem mutálni, és sehogy sem találtam meg a hangokat, ezért inkább abbahagytam. Csatlakoztam egy drámakörhöz, mert tulajdonképpen én mindig színész szerettem volna lenni. A drámakörrel párhuzamosan működött egy ének stúdió is, és a vezetőnk úgy gondolta, hogy mi lenne, ha egy közös produkcióval állna színpadra a két csoport. Egy musicalt adtunk elő, aminek a férfi főszerepére engem választottak. Sokkal nagyobb sikerünk lett, mint amire számítottunk, és olyan sok pozitív visszajelzéseket kaptam, hogy úgy éreztem lehet, mégis énekelnem kellene. Ezen felbuzdulva két osztálytársammal, csináltunk egy kis akusztikus zenekart. Nagyon sok dalt dolgoztunk át, de aztán én Pestre költöztem és nem tudtuk tovább folytatni a közös munkát.

- Mi az Éndalom története?

Az éneklést Pesten sem akartam abbahagyni, ezért elkezdtem énektanárhoz járni. Tanultam, énekelgettem aztán a mostani menedzseremmel, a Black Rose Project vezetőjével, Fekete Icuval elmentem Hajdúnánásra. Na ,itt kezdődött az egész. Teljesen véletlenül találkoztam egy sráccal, aki dalokat ír, verseket zenésít meg, és megmutatta nekem, az éppen aktuális munkáját. Meghallottam és azonnal azt éreztem, hogy szeretném ezt a dalt. Hamar meggyőztük a szerzőt, Szatmári Tonyt, hogy adja nekem a dalt. A szöveget én teljesen átírtam, hogy rólam szóljon. El tudjam vele mondani az érzéseimet. A zenei részén is változtattunk egy kicsit, ebben sokat segített Tony és Vigyinszki Máté barátunk. A mondani valóra reflektálva, egyértelműen az lett a címe, hogy Éndalom. November 28.-ára minden hang a helyére került, és megvolt a hivatalos dalpremier is. A dal nyilvánossá tétele segített elfogadnom és átadnom is azt, hogy én az a valaki vagyok, aki elsősorban énekes akar lenni.


- Milyen érzés szembesülni azzal, hogy egyre több ember hallja a hangod, ismeri meg a dalod, és körülvesz egy fokozott érdeklődés?

Nagyon fura és szokatlan, néha azt érzem, hogy jó aztán meg, hogy ez túl nehéz. Már az is nagy stresszel jár, hogy ez most egy saját dal, és nem valaki másnak a dalát éneklem. Nincs eredeti előadó, akihez lehetne hasonlítgatni. Mert én vagyok az. Teljesen más, mint amire számítottam, úgy gondoltam, hogy elindulok, valahonnan aztán szépen haladok fölfelé. De ez egyáltalán nem így van. Hullámhegyek, hullámvölgyek, még tanulom, hogy hogyan kell ezt jól kezelni.

- Vége van 2016-nak, megszületett a saját dal! Hogyan értékeled az elmúlt évet?

Rendkívül nagy iramban haladtunk ebben az évben. Át dolgozás, saját dal, egyre több fellépés, minden nagyon szépen elindult. Ennyire eredményes évre nem is számítottam. Persze ezek a dolgok közel sem töltenek el elégedettséggel, de ezeket a pici lépcsőfokokat is nagyon megbecsülnöm, hiszen ezek visznek egyre közelebb és közelebb a célhoz.

- Milyenek voltak az év végi fellépések?

Az adventi fellépések és a szilveszteri műsorok is nagyon jól sikerültek. December utolsó 1,5-2 hetében lényegében végig úton voltunk. Rendkívül kedves közönség fogadott bennünket mindenütt. Olyan is volt, ahol már visszatérő vendégnek számítunk, nagyon jó szakmai kapcsolatokat sikerült kialakítanunk 2016-ban, amik megerősítik, hogy a Black Rose Projectnek van létjogosultsága és jó az út, amin járunk.

- Hogyan érzed magad most a színpadon?

Minden egyes fellépéssel egy kicsit könnyebb felmenni, egy kicsit hamarabb ráérzek a közönségre, bátrabban veszem fel velük a kapcsolatot és bátrabban engedem el a szorongást is.

- Milyenek a dal visszajelzései most, két hónappal a premier után?

Sok pozitív visszajelzést kapok azóta is. Élőben is énekeltem már és azt mondhatom, hogy nagyon tetszett a közönségnek.

- Nemrégiben lett 5000+ os lett a Nélküled, című dal a youtobon. Ez egy elég pozitív évkezdés.

Igen. Nagyon örültünk neki. Jó választásnak bizonyult ez a dal, szeretik az emberek és talán érzik, hogy én is.

- Mik a 2017-es tervek? Lesz -e új saját dal?

Szeretnék új saját dalt, valószínűleg lesz is, de olyan sok konkrétummal erről még nem szolgálhatok.

- Klip?

Tervben van egy klip elkészítése tavasszal.

- Átdolgozás?

Több átdolgozást is szeretnék csinálni, hiszen a Nélküled bebizonyította, hogy egy-egy jól kiválasztott dal, amit szeretnek az emberek, nagyon sok helyre eljuttathat, sok felől hallgatják, nézik meg ezeket a videókat.

- Mit vársz az új évtől?

Remélem, hogy sok pozitív visszacsatolást kapok majd idén is, és egyre több lehetőségem lesz megmutatni magam.

- Nagyon sokan lájkolták, és olvasták a vagy.hu -n megjelent cikket, mit szóltál hozzá, hogy ilyen sokan érdekélődnek irántad, és hogy ennyire sok embernek tetszik az, aki Te vagy és amit csinálsz?

Nagyon meglepődtem, hogy milyen gyorsan, milyen sok embert elért a cikk. Olyanok is megosztották, akikről nem is gondoltam, hogy érdekli őket mit csinálok. Mikor először megláttam az arcom a vagy.hu oldalán, azért kicsit izgultam, hogy úristen, most ezt mennyien láthatják, de szerencsére sok pozitív visszajelzést kaptam a lájkokon és megosztásokon kívül is. Nagyon jól esett ez a figyelem. Pistivel már szinte rutinosan interjúzunk, hiszen a premier után én voltam az első újságíró, aki megrohamozta kérdéseivel. A magát gátlásosnak tartó fiatal énekesben nem csak a jövő nagy énekese lakozik, hanem egy remek beszélgető partner is. Az eddigi lájkok sok százszorosát kívánva köszönöm ezt a mostani interjút.

Annak, aki még nem hallotta volna, de szeretné, az Éndalom: 


Új hozzászólás