Gyötrődés és szerelem – Csehov: Ivanov című drámája a Weöres Sándor Színházban

Képgaléria megtekintése2017.03.03. - 19:00 | Rozán Eszter - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Gyötrődés és szerelem – Csehov: Ivanov című drámája a Weöres Sándor Színházban

Egy 35 éves fiatalember meghasonlik saját magával, a világgal, és hiába keresi az okát, nem tudja, miért történik vele mindez. A bűntudat egyre jobban eluralkodik rajta, a környezetével való összeütközés elkerülhetetlen. Vajon mi a megoldás, van-e egyáltalán? Csehov Ivanov cíű drámája a Weöres Sándor Színházban látható Lukáts Andor rendezésében, kiváló szereposztással. Figyelem, katarzisveszély!

HIRDETÉS

Vidéki melankólia, elhagyatottság, régi ház, száraz falevelek a földön - igazi csehovi hangulat fogadja a nézőket a Weöres Sándor Színház nagyszínpadán. Az Ivanov Csehov korai darabja (1887-ben írta), de már szemmel láthatóan megtalálhatók benne azok az elemek, melyek a későbbi drámák fő motívumait alkotják: a vidéki lét kilátástalansága és kisstílűsége, az elvágyódás, a tehetetlenség, a hangzatos, ám kiüresedett szavak, a betegség. A főszereplő, Ivanov (Bányai Kelemen Barna) harmincöt éves korára önmaga számára is megmagyarázhatatlan változáson esik át, nem is olyan régen még tele volt életkedvvel, tervekkel, hatalmas energiával dolgozott, aztán egyszer csak mindez kikopott belőle. Az életét üresnek, értelmetlennek találja, bűntudat gyötri, fejfájás kínozza, és hiába keresi az okát, nem tudja, miért történik mindez. Depressziója elől Lebegyevékhez menekül, ahol élénk társasági élet folyik, abban bízva, hogy ez majd elűzi a rosszkedvét. A felszínes csevegés, a képmutató légkör azonban még jobban elkeseríti. Felesége, a tüdőbajos Anna Petrovna (Bánfalvi Eszter) hiába tartóztatja, hogy maradjon otthon, Ivanov hajthatatlan, mennie kell.

Így válaszol:

„Kínszenvedés nekem itthon ülnöm! Mihelyt lemegy a nap, rám telepszik a rosszkedv. És micsoda rosszkedv! Ne kérdezd, hogy mitől. Magam sem tudom. Esküszöm, hogy nem tudom."

Csehov 27 éves korában írta az Ivanovot, a moszkvai színház igazgatója, Korsh megbízásából, aki felkérte egy vígjáték megírására. A darab két héten belül elkészült, 1887 novemberében már be is mutatták. A szerző egyáltalán nem tartotta jónak a művét, és egy levélben, melyet Alexander bátyjának írt, komikus portrét festett a (szerinte) kaotikus produkcióról. A darab Csehov legnagyobb meglepetésére sikert aratott, dicsérték eredetiségéért. Ő mégis megváltoztatta a szöveget, nonszensznek tartva a pozitív kritikákat. Az új változatot 1889-ben mutatták be Szentpéterváron. Az Ivanov és a későbbi darabjai: a Sirály, a Ványa bácsi, a Három nővér és a Cseresznyéskert forradalmi mérföldkövet jelentettek a színpadi ábrázolásban. Csehov arra törekedett, hogy megfigyelje, újraalkossa és kifejezze, hogyan cselekszenek és beszélnek a valóságban az emberek, és ezt hogyan lehet a legjobban színpadra fordítani úgy, hogy olyan pontosan ábrázolja az emberi létállapotot, amennyire csak lehet, abban a tudatban, hogy a nézők megértik, és definiálni tudják, mit jelent embernek, gyarlónak lenni. Ez a filozófiai megközelítés kiállta az idő próbáját, és a 20. századi színjátszás sarokkövévé vált egészen napjainkig. Mihail Csehov az Ivanovot kulcsfontosságúnak tartotta testvére irodalmi és intellektuális fejlődése szempontjából. Csehovhoz fűződik a „csehovi puska" drámai alapelv, mely szerint a narratíva minden egyes elemének szükségszerűnek és pótolhatatlannak kell lennie, és minden mást el kell távolítani. Tüntessük el az össze dolgot, ami a darab szempontjából irreleváns, mondta Csehov. Ha az első fejezetben feltűnik egy pisztoly, akkor el kell dördülnie, máskülönben nincs szükség rá.

A Weöres Sándor Színház színészei tökéletesen visszaadják ezt a borongós, elgondolkodásra késztető csehovi életérzést. Bánfalvi Eszter áttetsző, világoskék ruhájában maga is éteri, mint aki tisztában van azzal, hogy hamarosan elhagyja a földi világot. Betegségében szenvedő, de nem szenvelgő, fájdalma valódi, ám a mélységből előtör az életerő, a küzdeni akarás. Ivanov őszintén gyötrődik, bántja, amiért ennyire képtelen a cselekvésre, hogy nem szereti a feleségét, és lelkiismeret-furdalása van a Szása iránt ébredező érzelmei miatt is. A dráma többi szereplője is sajátos, csehovi figura. Sabelszkij gróf (Szerémi Zoltán), Ivanov nagybátyja, aki unokaöccsével él együtt, és szeret tréfálkozni, gúnyolódni, és ripacskodástól sem riad vissza, Borkin (Kálmánchelyi Zoltán) Ivanov távoli rokona, a birtok ügyintézője. Állandóan pénzszerzésen töri a fejét, kitalálja például azt, hogy a gróf vegye el Babakinát (Nagy Cili) a hozományért, akit a grófi cím el is bódít. Lebegyev (Endrődy Krisztián), Ivanov barátja segíteni próbál Ivanovon, néha sután és ügyetlenül sül el a segítsége. Szása (Hartai Petra) fülig szerelmes Ivanovba, egyedül ő védi meg a rosszindulatú pletykáktól, érzelmei azonban egy idő után ambivalenssé válnak, mégis úgy dönt, kitart elhatározása mellett, mert képes lesz Ivanovot kirángatni tehetetlen állapotából. Lvov (Kenderes Csaba) a család orvosa az erény nevében folyton ostorozza Ivanovot, miközben saját magát az erkölcs megtestesülésének tartja. A nézőben azonnal felmerül a kétely, hogy aki ennyire a morál csúcsán érzi magát és még dicsekszik is vele, ott valami bibi van.

A többiek: Németh Judit, Fekete Linda, Jámbor Nándor, Kelemen Zoltán, Szabó Róbert Endre, Vass Szilárd, Horváth Dániel, W.Farkas László, Ostyola Zsuzsa, Varga Máté és Pados Bernát szintén óriásit alakítanak a darabban. Fekete Linda a férfias, határozott és csúnyácska Avdotya Nazarovna-ként elbűvöli a közönséget, de Nagy Cili is kiválóan jeleníti meg a karakterét, akárcsak Bányai Kelemen Barna vagy Bánfalvi Eszter.

Spiró György fordítása közelebb hozza Csehov szövegét, élővé, hétköznapivá teszi. Lukáts Andor rendezése telibe talált, képes arra, hogy megszólítsa a ma emberét. Dicséret illeti a díszlettervező, Khell Csörsz és a jelmeztervező, Pető Kata munkáját is. A színészi játék, a díszlet, a jelmezek, a dalok remekül visszaadták a csehovi életérzést, úgy, hogy valóban azt érezzük, az Ivanov a későbbi darabok előfutára, mégis minden benne van. Ivanov tehetetlensége, a képtelensége arra, hogy felülkerekedjen a sorsán és az érzelmein, arra késztet minket, hogy elgondolkodjunk a saját életünkön, és ne habozzunk változtatni, amin kell, amíg nem késő.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás