#bárcsakvégetérne - #sohavégetnemérős filmkritika

2017.03.11. - 11:30 | vaskarika.hu / kultura.hu

#bárcsakvégetérne - #sohavégetnemérős filmkritika

Megnéztük a #Sohavégetnemérős című zenés játékfilmet a kolléganőmmel a Magyar Filmhét keretében, és jól megírtuk, mit gondolunk. Három epizódról ő, háromról pedig én mondtam véleményt. Előre jelzem: lehet benne spoiler, ami szerintünk nem gonoszság, hiszen a filmet 2016 decembere óta vetítik. Kritika csak erős idegzetűeknek.

HIRDETÉS

Ha a szórakoztatás volt a cél, akkor sikerült, ezt el kell ismernem, bár összességében nagyon sok problémám volt a filmmel. Például az, hogy generációs filmként aposztrofálták, ám még véletlenül sem törekedtek arra, hogy a generáció(m) minden típusát bemutassák. Bizonyos fiú- és lánytípusokat megjelenítettek ugyan, de jobb, ha tőlem tudják: vannak olyanok fiúk, akik nem (ennyire) iszákosak vagy érzelmesek, vannak olyan lányok, akik nem ébrednek ismeretlen fazonok mellett, és olyanok is, akik nincsenek annyira elkeseredve, hogy egy péksüteménnyel is randiznának.

Ha ez nem lett volna elég, a sztorikkal is voltak bajaim. Mindenekelőtt le kell szögeznem: a színészek zseniálisan játszottak. Mindenkiről tudtam volna hinni, hogy a való életben is olyan, mint amilyen szerepet alakít. Ígéretes fiatalok, ez nem kérdés - de persze van köztük olyan, akiket a színházlátogatók jól ismernek, például Ötvös Andrást, akit az Isteni műszakban már felfedezhettük magunknak, illetve Orosz Ákost, a Vígszínház remek színművészét.

Hekk vagy nem hekk

Ez volt az első szál, és szerintem a legjobb. Sokban köszönhető a siker remek párbeszédeknek, ugyanakkor azt gondolom, Ötvös András játéka nagyban hozzájárult ahhoz, hogy pozitív véleményem alakult ki a részről. A sztori kicsit sablonos: két fiatal többet ivott a kelleténél, így összebilincselve ébrednek - hú, mennyire vicces - egy zamárdi stégen, céljuk pedig, hogy minél hamarabb szétváljanak útjaik. A kulcskeresés közben azonban megismerik egymást, és rájönnek: nem is olyan rossz együtt, lehetne folytatni. Ennyi. Elég is. Kerek, pontos, életszerű, és nem éreztem, hogy én szégyellem magam az alkotók helyett (merthogy volt ilyen pont is a teljes film alatt). Szerethető volt Szabi (Ötvös András, a Katona József Színház művésze) esetlenséges az epizód végén, és Andiról (Trecskó Zsófia, a Madách Színház színésznője) sem állapítottam meg, hogy mekkora ribanc, csak azért, mert azt sem tudta, mi történt vele előző éjjel. A rész legnagyobb sztárja azonban nem a két fiatal és nagyon tehetséges színész volt, hanem a hekkes Ica néni, akinek minden szava aranyat ér.

A csemegepultos

Nos, igen. Ez az egyik olyan rész, amelyről nem sok jót tudok mondani. Borzasztóan idegesített és kikérem a női nem nevében, hogy így ábrázoltak egy fiatal lányt. Csupa sztereotípia az egész. Hangos rágás-csámcsogás a moziban? Állandó ellenkezés, veszekedés a párunkkal? Folytonos panaszkodás, hogy nem jó a szex? Most komolyan?! Így gondolnak ránk a férfiak/a srácok?! Elég szomorú és felháborító, ha igen. A sztori vége pedig... Kicsit azt éreztem: az, hogy a fiú rájön: mégiscsak a csemegepultos csajszi kell neki minden - képzelt!! - rossz tulajdonsága ellenére, akar lenni a feloldozás... Hát nem, köszi, ez egyáltalán nem engesztelt ki, és boldoggá sem tett. És lányként azt mondom: ilyen pasi akkor se kellene, ha más nem lenne a bolygón...

Hárman pár nélkül

Az egyik legkuszább, se-füle-se-farka-része volt a #Sohavégetnemérősnek. Adott három lány: a szende szűz, a folyton álmodozó és az egyéjszakás ribi, akik mindenképpen pasit szeretnének találni maguknak. Mi erre a legkézenfekvőbb megoldás? A Tinder! Ott biztos rálelnek az igazira. A titokzatos Gébelre, a kanos lovászfiúra és a nagybetűs NORMÁLIS pasira... Álmodik a nyomor. Ha egyet is értek az epizód mondanivalójával - tudniillik a Tinder pártalálás szempontjából kuka -, a megvalósítás nagyon zavar. Adott egy lány, aki egy péksüteménnyel randizik: beszélget vele, és úgy tesz, mintha valódi személy lenne. Kérdem én: ezzel akarták demonstrálni azt a magányos nőt, akinek már tök mindegy, kivel randizik, csak legyen valaki? (Meg mondjuk bolondnak is nézhető, de ez már csak hab a tortán.) A másik pedig a szexre éhes kirakatcica lenne, aki nem tudja értékelni a kedves, érzelmes, verssel készülő, szívét odaadó pasit, mert egy bunkó, üresfejű, iszákos liba? A harmadik pedig a „rajzszakkörös" jó kislány, aki végighallgat egy szánalmas figurát csak azért, mert elhiszi, hogy nem kaphat jobbat - és miután otthagyja a fickó (igen, a fickó!), még ő ácsingózik utána? Kicsit lekezelő, lesajnáló hozzáállás az alkotók részéről... És ez nagyon fáj.

Sajnos látszik, hogy a forgatókönyvet három huszas-harmincas srác írta, mert egyetlenegy pozitív női figura sincs a filmben, ami ismét felveti a kérdést: ez lenne a mi - beleértve engem is - generációnk? Remélem, nem. De ami a legnagyobb probléma a filmmel, hogy noha Wellhello-filmként készült, elvileg őket és dalaikat helyezték a középpontba, ha nincsenek benne, az sem hiányzik. Nélkülük is ugyanezt kaptam volna. Ez azért elgondolkodtató.

#mostkomolyaneztazértmárténylegne - vagyis a kolléganő is kibukott

Ha egy film jó, akkor számos kérdést vet fel, továbbá még több lehetőséget ad az értelmezésre. Nos, ahogy kolléganőm írásából is kiderült, a #Sohavégetnemérős nem ilyen. Azt igazán undok dolog lenne leírni, hogy rossz, de nehezen tudnám vitathatatlanul állítani az ellenkezőjét - annak ellenére, hogy a moziteremben körülöttünk ülők végig röhögtek. Szórakoztat, ez tény, de csupán ennyi az egész: nincs cél, nincs mondanivaló (legalábbis én nem találtam), a #yolo életérzés pedig, melyet megpróbál megragadni, nem mindenki számára ismerős. Vagy nem úgy, ahogy a készítők gondolják. Vagy ahogy a Wellhello gondolja.

Mindenesetre nagy előny, hogy az alkotók a szkeccsfilm formát választották. Rövid magyarázat: a szkeccsfilm több rövidfilmet fűz össze, így lesz végül egészestés a terjedelem. Különböző alkotók stiláris és történeti szempontból eltérő művei alkotják, melyek egy adott téma, gondolat vagy bármi feldolgozását, megjelenítését tűzik ki célul. Ezzel nincs is baj, hiszen a szkeccsfilm remek műfaj, láthattunk már rá számos rendkívül jó példát - ezt ajánlanám is: Elveszett tárgyak (Elhagyatva, s megtalálva) -, a #Sohavégetnemérőst viszont nem fogjuk köztük megemlíteni. Soha. Méghozzá azért nem, mert nem nehezen fellelhető a körüljárt gondolat vagy fogalom vagy bármi, hanem egyszerűen nincs. Mármint nyilván elhiszem, hogy ez a generációs filmnek mondott mozi egy életérzést kíván megragadni, ám ezt én nem ismerem. És nem, nem Tolsztoj hiányzik vagy az ágyban szürcsölt kakaó, esetleg egy baráti társaság absztrakt festmények művészeti értékéről folytatott vitája, hanem az, hogy az ábrázolt életérzés ne csupa ostoba, sztereotíp figura (út)párkeresése legyen. De lehet, hogy csak sokat vártam...

A rendőrös

Mikor kolléganőmmel felosztottuk egymás között az egyes epizódokat, nem volt könnyű azonnal összeszedni mind a hatot. Igen, egy-kettő ennyire nem volt maradandó, ám az általunk rendőrösnek elnevezett némiképp mégis megragadt az emlékezetemben. De csak azért, mert olyan szinten vérlázító volt a mániákusan, a végletekig megszállottan csajozó férfi sikere, hogy legszívesebben megráztam volna a készítőket, hogy #mostkomolyaneztazértmárténylegne! Adott egy srác, aki a Facebook segítségével mindent kiderít szíve hölgyéről, majd ráuszít egy másikat, hogy végül rendőrként megmenthesse őt a pszichopatától. De kérdem én: nem kellene úgy gondolnunk, hogy a neten nyomozó pasi - aki amúgy „felfogad" egy másikat zaklatásra - is pszichopata? Nem kellene kicsikét ítélkeznünk felette? Az alkotók szerint bizonyára nem, ám ha ezt a fajta „udvarlást" tekintik gáláns viselkedésnek, akkor - bármennyire is feministán hangzik - nem egyezik a véleményünk.

Marci, a programozó

Marci, a programozó szála annyira felesleges, hogy őszintén szólva már nem is nagyon emlékszem rá, pedig nem sok idő telt el a vetítés óta. A lényeg: Marci sikeres programozó, aki nemcsak jól néz ki, de esze is van, ám ideje nagy részét azzal tölti, hogy a sikertelen kapcsolatain mereng és a volt barátnők Facebook-adatlapját nézegeti. Én mondjuk szívesen feltennék néhány kérdést Marcinak, de erősen kétlem, hogy ez a fiú létezik. Vagy ha mégis, olyan ritka, mint a fehér holló...

A kórházas

Nos, ez a #Sohavégetnemérős legkedvesebb epizódja, mely annak ellenére, hogy némiképp hiteltelen, szolgál szerethető pillanatokkal. Adott három barátnő, akik épp a VOLT Fesztiválra, no, meg a Wellhello-koncertre igyekeznek, és jókat isznak arra, hogy Nóra idén bepasizik. A lány azonban szalagszakadással kórházba kerül, így csak videóhívás formájában jut el a fesztiválra. Ez persze nem akadály a mai világban - mutat rá a film -, Nóra e módon is megtalálja az igazit, aki egy tál churrossal lepi meg, hiszen biztos benne, hogy beleszeretett.

Nem is húzom tovább az epizódok ismertetését, értékelését. Egyszerűen csak kiemelem a pozitívumot, vagyis Pataki Ádám operatőri munkáját, végezetül pedig elmondom: a #Sohavégetnemérős meseszerű film, hiszen szinte teljes mértékben nélkülözi a hétköznapiságot, egyszer azonban érdemes megnézni, mert néhány jelenete roppant szórakoztató. De tényleg csak egyszer!

Kapcsolódó írásunk:

#Sohavégetnemérős: hat történet a Wellhello dalaival egybeszőve

2016.07.20. - 00:10 | kultura.hu / vaskarika.hu

#Sohavégetnemérős: hat történet a Wellhello dalaival egybeszőve A #Sohavégetnemérős független gerillafilm: a huszonéves korosztály írta, fényképezi, rendezi és játssza a történeteket, a Wellhello pedig zenél. A forgatás közepén jár már a zenés játékfilm, melyet a Fluor Tomi és Diaz alkotta, rendkívül népszerű zenei formáció, a Wellhello slágerei inspiráltak. A hat történetet Wellhello-dalokkal egybeszövő film a mai fiatalok világába kalauzol minket. A film producere Lévai Balázs, rendezője Tiszeker Dániel.

 

 

A Weöres Sándor Színház két színésze is szerepel a Wellhello-filmben

2016.12.07. - 17:45 | vaskarika.hu

A Weöres Sándor Színház két színésze is szerepel a Wellhello-filmben

Elkészült a #Sohavégetnemérős - Történetek Wellhello-ra c. zenés játékfilm, mely december elsején került a mozikba országszerte. A film szorosan kötődik Szombathelyhez, két fontos szereplője a Weöres Sándor Színház két fiatal színművésze: Hartai Petra, illetve Edvi Henrietta. A filmet a kritika és a közönség is rendkívül pozitívan fogadta: a filmre az első hétvégén 8248 néző váltott rá jegyet, amellyel 2016 harmadik legjobb nyitóhétvégéjét produkálta a magyar mozifilmek közül.

Új hozzászólás