Így él a nemzet legszebbje - Ügyvédnek készül a szépségkirálynő

2017.03.14. - 00:30 | vaskarika.hu - Fotók: Koncsek Ádám

Így él a nemzet legszebbje - Ügyvédnek készül a szépségkirálynő

Jogot hallgat, gyermekeknek segít és az idei Nemzet Szépe verseny szervezésében is részt vesz. Özer Nórának sokat változtak mindennapjai, mióta őt választották az ország történetében először a nemzet legszebbjének, s ezzel megnyerte az 5 millió forintot, az autót, két utazást és számos más értékes díjat.

HIRDETÉS

„Fontosabb embernek érzem magam, mióta megnyertem a versenyt. Rávilágított arra, hogy mennyi probléma van a világban, amelyekkel foglalkoznunk kell és egy szépségverseny ehhez igazán jó alap. Szeretném idén is kivenni a részem a szervezésből, szerintem nagyon jó célokat tűztek ki maguk elé" - mondta el Özer Nóra. A versenyt követően indult egy kezdeményezés, így erdélyi rászoruló gyerekeken is segíthetett a győztes, akiket a szervezők jóvoltából nyaraltattak egy császári kúriában.


Nóra jelenleg végzős a jogi egyetemen, így a versenyen nyert utazásait Miamiba és Marokkóba még a tanulás miatt nem váltotta be. Az 5 milliós fődíj, a nagy értékű autó és a számos más értékes nyeremény azonban nagyban hozzájárult céljai eléréséhez.



A Nemzet Szépe versenyre idén is lehet jelentkezni. Nóra azt javasolja, érdemes elolvasni, mi is az, amit képvisel a rendezvény, hiszen őt ez győzte meg tavaly. Az összetartozás, a magyar hagyományok és értékek mind hozzátartoznak ehhez a szellemiséghez. „Külön tetszett a verseny során, hogy nem kellett bikiniben megjelenni a színpadon, én ettől sokkal színvonalasabbnak tartom ezt a rendezvényt, mint a többit. Ráadásul az intelligenciát is fontosnak tartották a zsűritagok"  - tette hozzá a tavalyi győztes.


A második alkalommal bemutatásra kerülő Nemzet Szépe szépségverseny mind a gazdasági szereplőknek, mind pedig a versenyzőknek is kedvez, hiszen ahogy a szervezők korábban elmondták, az ország legmagasabb díjazású szépségversenyéről van szó.


A szervezők 21 és 27 év közötti magyarországi és külhoni magyar lányok nevezését várják május 13-ig anemzetszepe.hu/jelentkezes oldalon. A magyar győztes 2018-ban mutatkozhat be a Miss Nation's Beauty világversenyen.

Nóra az idei jelentkezőknek azt üzeni: „Legyenek magabiztosak, próbáljanak meg empatikusak és kedvesek lenni, mert nem az a lényeg, milyen színű szájfény van a szánkon, hanem hogy milyen emberek vagyunk."

Új hozzászólás