Premontreis diák nyerte a Maros-Kiss Adrienn-emlékversenyt

2017.03.17. - 10:20 | vaskarika.hu

Premontreis diák nyerte a Maros-Kiss Adrienn-emlékversenyt

Március 16-án a Szombathelyi Televízió stúdiójában rendezett versenyre öt szombathelyi középiskolából (Bolyai, HBSZ, Kanizsai, Premontrei, Puskás) huszonnyolc diák nevezett. A zsűri (Kiss Mari, Szakály Szilvia és Merklin Ferenc) a felajánló cégek jóvoltából az első három helyezettet értékes nyereménnyel jutalmazta, de valamennyi versenyző ajándékot kapott.

A Szombathelyi Televízió évről évre méltóképpen emlékezik meg kedves munkatársáról, Maros-Kiss Adriennről. Adrienn magyar szakos középiskolai tanárként, valamint hírolvasó és narrátori munkája során is gondosan ügyelt a szép magyar beszédre, a nyelvművelésre, és ezeknek az értékeknek a továbbadására. Ennek jegyében hívta versenyre a szombathelyi középiskolásokat a televízió, melyre harmincan jelentkeztek.

A diákoknak a Történelmi séták Szombathelyen című filmsorozat (a narrátor Maros-Kiss Adrienn volt) szövegrészletét kellett felolvasniuk, az elhangzottakat szakemberek értékelték. A zsűri tagja Kiss Mari színművész, Szakály Szilvia, a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium magyarmunkaközösség-vezetője és Merklin Ferenc, a Szombathelyi Televízió Kazinczy-érmes munkatársa, magyartanár voltak.

I. helyezett: Baumgartner Zsófi  Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium

Felkészítő tanár: Horváth Ágota

II. helyezett: ifj. Fűzfa Balázs ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Felkészítő tanár: Pintérné Bujtás Tímea

III. helyezett: Máté Barnabás
Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium

Felkészítő tanár: Szakály Szilvia

Új hozzászólás