Rendszeres káosz, ez Minden: itt az Elefánt új lemeze!

2017.03.18. - 00:30 | vaskarika.hu

Rendszeres káosz, ez Minden: itt az Elefánt új lemeze!

Minden rendben, minden kész, megjelent az Elefánt harmadik nagylemeze, Minden címmel. Az idén 5 éves zenekar utoljára kereken 2 éve jelentkezett studióalbummal, ám a várakozás megérte, mert saját bevallásuk szerint a zenét és a mondanivalót is az eddigi legnyíltabb és legmerészebb módokon sikerült megfogalmazniuk ezen a korongon.

HIRDETÉS

A Kékszoba magányossága, a Vérkeringő szédülései, a Gomoly zárkózott kavargása után a Minden a zenekar eddigi legfelszabadultabb albuma. Van itt minden: Saiid-tól Váci Mihályig, kiterjedt és komplex szerzeményektől az egészen rövid, könnyed próbatermi felvételekig járják be azt a bizonyos skálát. A hallgatnivaló egyedülálló látnivalókkal is párosult: a lemez vizuális anyagait a zenekar rajongóinak saját Instagram fotóiból állították össze.


Az Elefánt harmadik albumát alaposan megérlelte, hiszen a Gomoly egészen pontosan 2015 márciusában jelent meg, s azóta várja nagy érdeklődéssel a közben szép számúra duzzadt közönség a friss dalokat. A Minden egy hiperaktív, őrült tudós módjára kísérletező zenekart hozott ki az Elefántból vagy épp fordítva: olyan alkotói szakaszt jelöl ki a banda életében, ahol valóban mindent lehet. Ennek a korszaknak az előfutára a Madarak című dal és klip volt, melyet tavaly év végén láthattunk először. "Ez a dal talán az egyik legkönnyedebb legelszállósabb valami, ami kikerült a kezeink közül, egy csalódott szerelmes siralma, aki épp megtanul továbblépni" - mondta akkor a dalról Szendrői Csaba frontember. A Madarak után idén tavasszal végre jön a zenekarra jellemzően sokszínű, mély, de energikus mulatság többi része is.

A Minden dalai külön-külön kis univerzumok, ezek alkotják együtt azt a nagyon könnyen megszerethető kaotikus rendszert, ami eddig sem volt idegen az Elefánttól. A csapat  kísérletezőkedve láthatóan nem apadt, sőt egyre merészebb határfeszegetésbe kezdenek. Mindezt úgy teszik, hogy végig önazonosak maradnak, közben pedig, csak úgy mellékesen egészen sötéttől az egészen vidám színekig kalauzolnak minket. Egy dalban Saiid is feltűnik (Süveg Márk, AKPH), akit a rutinosabb Elefánt rajongók már régi ismerősként üdvözölhetnek. Meglepetésként pedig Váci Mihály nélküled című versének egy darabját is elrejtették a korongon.

A lemez vizuális koncepciója Takács Benedek és Kovács Adél nevéhez köthető. A borító a rajongók publikus Instagram posztjainak felhasználásából született, s a CD-hez kapható szövegkönyvön, plakáton, jegyzetfüzeten is ezek a kiválasztott képek szerepelnek. Világos az üzenet, a Minden-be mindenki is beletartozik, az Elefánt bolygója pedig kizárólag ezzel a szívvel-lélekkel teli közönséggel teljes. Ilyen finom elemekkel is kiegészül a cím egyszerűségében bonyolult mondanivalója.


A dalok alapötletei az eddigiekkel ellentétben nagyrészt útközben születtek, közös koncertezések után-előtt, úton, félúton, turnébuszban, backstage-ekben, strandmatracokon, szabad ég alatt. A végeredmény szempontjából az is meghatározó volt, hogy az utómunkákat most először házon belül, Kovács Zoltán billentyűs és Tóth András gitáros vezényelték végig. A felvételek Válik László hangmérnök szárnyai alatt, az LV Hang Stúdióban készültek. Újdonság a füleknek az a 4 dal is, mely egyszerű telefonos felvételből született és természetes bájával hirtelen húz be minket a próbaterem közelségébe.

Madarak: új dallal és klippel jelentkezik az Elefánt

2016.11.21. - 14:00 | vaskarika.hu

Madarak: új dallal és klippel jelentkezik az Elefánt

Új dalt adott ki az Elefánt Madarak címmel, amihez természetesen klip is jár. A zenekar évzáró koncertjén, december 16-án a Dürer kertben lesz majd először élőben is hallható a szerzemény. A 'Madarak' a tavaszra ígért új lemez előfutára: jól mutatja, hogy a fiúk szerencsére még nem fogytak ki a kísérletezőkedvből és valóban mindig képesek megújulni, de azt kizárólag magukra jellemzően teszik.

Új hozzászólás