Második részéhez érkezett Lőcsei Péter irodalomtörténész Weöres Sándorról szóló előadása a Genius Savariensis Szabadegyetem irodalmi kurzusán. A kurzusok hűséges látogatói a "nyári" meleggel mit sem törődve várták az újabb adalékokat Weöres Sándor életéről és munkásságáról. Weöres költészetére a játékosság, a formagazdagság jellemző, szerette a szavakkal való játékot, a bennük rejlő ritmust, még akkor is, ha ezek nem mindig voltak értelmesek. Szívesen képzelte magát valaki más helyébe, A kakukk című versében például a madár nézőpontjából szemléli a világot:

„Idegen életek zúgnak köröttem,
idegen fészek, ahol növekedtem
s amint a szárnyacskám pelyhet váltott,
elhagytam én minden társaságot,
nincs fészkem, nincs bajom, nincs örömöm,
ne legyen semmihez semmi közöm:
míg szállnak a vágyak, akaratok,
holtomig én már csak néző vagyok,
holtomig senkise lásson engem,
köröttem sűrűség sátra lengjen,
kakuk! kakuk!"

A versben a világ kegyetlenségéről ír, arról, hogy kemény harcot kell folytatni a létezésért, és mindenki önző. Egy másik művében egy fabábut szólaltat meg; aki faragta már rég halott, de a bábu még mindig él, teste kemény és mázas, a tekintete semleges, se nem jó, se nem rossz, csak bámul rád üresen, magadat látod, ha rá figyelsz. 

Weöres nagyon fontosnak tartotta a tartalmat, ám az sem volt számára mindegy, hogy milyen formában jeleníti meg. Sok dologból merített ihletet, iskolai élményekből, akár egy vásári kikiáltótól és mindenekelőtt olvasmányaiból. Tudta magáról, hogy annyira egyik nyelvet sem ismeri, hogy önmaga irodalmi műveket fordítson, mégis rengeteg fordítása született: segítséggel. Angol, olasz, francia, román, szanszkrit nyelven született irodalmi alkotásokat ültetett át magyarra úgy, hogy megkapta a nyers szöveget, és átformálta. Volt olyan, hogy az ELTE fél fordítói kara neki dolgozott. Kardos Tibor beszélte rá, hogy fordítsa le az Isteni színjátékot (Divina Commedia). Weöres hihetetlen munkabírással vágott bele, Kardostól kapta a nyersfordítást, az  Inferno első öt énekéig jutott el.

Weöres nagyon szeretett utazni, rengeteg országban megfordult, mégis az igazi élményei Csönge csöndes magányában formálódtak meg, a tényleges inspirációi az irodalomhoz kötődtek. Szívesen dolgozott hozott anyagból, ha kellett hazai és külföldi, kortárs és korábbi költőktől is merített. Jó példa erre Schridde Éva: Fantázia című verse:

Fantázia 

Fantázia kisasszony játszik.
Rózsaszirmokat kerget a szélben,
szárnyat növeszt a fehér csikónak
s ibolyákat dobál a télben.

Fantázia kisasszony épít.
Gyémánttól csillog jég-palotája,
arany bástyáin tündérek járnak,
száz termének sehol sincs párja. 

Fantázia kisasszony álmos.
Aranyos haját befonja szépen,
őszt varázsol, lombágyat készít:
elalszik az erdő ölében.

Első pillantásra úgy tűnik, hogy Éva Weörestől "lopta" ezt a verset, hiszen Weöres költeménye ritmusosabb, csengőbb, letisztultabb, dallamosabb, Éváé viszont csak egy "suta" próbálkozás. Valójában nem így van, Fantázia kisasszony jóval a Bóbita előtt, 1932-ben keletkezett. Éva és Sándor egyetemista társak voltak Pécsen, Weöres Éváéknál lakott albérletben, szerelemre is lobbant iránta, bár ez inkább csak plátói maradt. 1939-ben írt doktori disszertációjában így emlékezik a közös versírásról:

„Egyszer S. É. költőnővel üldögéltünk a háztetőn, mint a cserepesek. Indítványoztam, hogy írjunk együtt egy dialogikus verset: egy strófát ő, egy strófát én, és így tovább, fölváltva, míg a befejező részhez nem jutunk. Éva beleegyezett: csak kezdjem meg a verset. Az indítványt én tettem, hát már nem hátrálhattam a feladat elől; éreztem, hogy nem lehet épkézláb verset írni szándékos nekifutással, ahogy egy sövényt átugrik az ember; és holmi szokványos bók-ritmust sem tákolhatok össze, mert a kolleginának jó ízlése van."

A Bóbita első címe még Változatok Éva versére volt, egy 1937-es füzetbe írta, 1947-ben jelent meg. Schridde Zempléni Éva néven jelentetett meg verseket. Weöres sok helyről merített a verseihez, nem zavartatta magát, ha rákérdeztek erre, teljes nyugalommal válaszolt, természetes volt számára a hozott anyag.

Sokat olvasott, kiváló verbális memóriával rendelkezett, maga is sok újságban, folyóiratban szerepelt versekkel, fordításokkal. Némelyikről nem tudni, hogy fordítás-e vagy saját verse.

A költészet játékot jelentett Weöres számára, élvezte az általa létrehozott furcsa világokat, szavakat. Cirill betűkkel leírta a Nemzeti dalt és néhány saját versét. Szeretett mások versére ráépíteni, a Hódolat Arany Jánosnak című költeménye olyan, mintha a Toldi lenne. A játékosság mellett megjelenik a kihívás, a folyamatos munka, remény nélküli küzdelem is, amikor a falaknak ír.

„Csak játék, mondja dalomra a kortárs,
s a jövő mit se szól rá, elfeled.
Verseimet ajánlom a falaknak,
úgy írtam ahogy nekem jólesett."

Az „elnémítás" ideje alatt se adta föl, 1948 és 57 között nem jelenhettek meg versei, fordításokból élt. Saját gyereke nem lehetett, ez részben a halálról vallott felfogásának köszönhető. Az Ábrahám áldozása című versében gyilkosnak tart minden szülőt, hiszen azért hozza a világra a gyermekét, hogy az egyszer majd meghaljon. Az Üres szobában szintén a szerelemből előhívott halállal foglalkozik, ami Nietzsche hatása. Gyermektelenségének másik oka, hogy művészként nem találta magát alkalmasnak az apaságra.

Kedvelte a paradoxonokat is:
„Áldott az első meztelenség."

Weöres munkássága és gondolatvilága kimeríthetetlen, úgy kerülhetünk a legközelebb hozzá, ha olvassuk a verseit.