Az igazán elszántakat az áprilisi tél sem tudta eltántorítani, sokan voltak kíváncsiak Feiszt György levéltáros Vas megyei legendák című előadására a Berzsenyi Dániel Könyvtár helytörténeti klubjának szervezésében. Nagy Éva, a könyvtár igazgatója bevezetőjében elmondta, az emberek többsége szereti a történelmi legendákat, a velük kapcsolatos írásokat, nagy sikert aratott Hahner Péter: 100 történelmi tévhit, avagy amit biztosan tudsz a történelemről - és mind rosszul tudod című könyve, melynek elkészítette a folytatását is. Gyakran még olyankor is ragaszkodunk a legendákhoz, ha kiderül, hogy nem igazak.

Feiszt György elsőként a nagysimonyi Dugovics-legendáról beszélt. Nagysimonyiban, a polgármesteri hivatal falán található Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása című historizáló stílusú festményének másolata (az eredeti a Magyar Nemzeti Galériában van). A képen a török zászlóvivőt mélybe rántó nándorfehérvári hőst láthatjuk. A legenda szerint Dugovics Titusz Nagysimonyiban született, a falu címerében is Dugovics Titusz látható .

Már a 15. századi forrásokban szerepel egy történet a hős katonáról, nevet azonban csak 1824-től kapott, amikor  Döbrentei Gábor tudományos igényű cikkében bebizonyította, hogy Dugovics Titusz egy valós személy volt. Dömötör Sándor néprajzkutató 1956-ban, a nándorfehérvári csata 500. éves évfordulóján a megyei lapnak írt cikkében újra életre keltette a történetet. Leírta Döbrentei elméletét, melyet a falu vezetői azonnal ki is sajátítottak, annyira, hogy még a címert is megváltoztatták. A Dugovics-legenda kétkedésre ad okot, mivel nem élt Dugovics nevű nemesi család a nándorfehérvári csata idején Magyarországon, a törököt magával rántó hős pedig vándormotívumként megjelenik más várvédő történetekben is.

Feiszt György nem az egyetlen, aki az igazság felderítésén dolgozik, Móra Ferenc: Leszámolás Attilával című írásában az Isten ostora koporsójának legendájával küzd, holott nyilvánvaló, hogy a hun királyt nem temethették el keresztény módra. A történetet Ipolyi említette elsőként, majd Jókai és Gárdonyi átvette. Móra arra a következtetésre jutott, hogy nincs értelme harcolni a legendák ellen, hiszen nincs másunk, csak a legendák.

Markusovszky Lajos legendája

Bence József, vas megye orvos történésze a következőket írta Markusovszky Lajosról:

„Az 1848-49-es szabadságharc idején Kossuth Lajos ún. Muraközi hadserege hónapokon át Vas és Sopron megyékben a Rába és a Repce folyók között táborozott. A Vas megyei Hegyfalu, Keményegerszeg és Nagygeresd községekben voltak a tábori kórházak, melyek parancsnoka egy rendkívül daliás nemzetőr őrnagy orvos volt, akit tiszttársai, parancsnokai éppen úgy szerettek, mint a honvédek. A betegek, sebesültek rajongtak az áldozatkész, nagyszerű orvosért. Nyájas modorával hamarosan megismerkedett a falvak lakosságával, mint orvos szívesen a segítségükre volt, gyönyörű sárga paripáján messze vidékre eljárt a polgári beteghez is. Megismerkedett a nemesi családokkal és különösképpen szívesen látogatott el Keményegerszegre Vas megye legkisebb falucskájába Kiss Gyuláékhoz, ahol a család szépséges fiatal leánya Kiss Zsuzsanna igen megtetszett az őrnagy orvosnak. Sokat sétálgattak a Répce folyó pompás ligeteiben, együtt vadászgattak és mire a szabadságharcos hadsereg néhány hónap múlva kénytelen volt Görgey vezetésével elvonulni arról a vidékről... akkor már fájó szívvel és szerelmesen búcsúzott Kiss Zsuzsannától."

Feiszt György kiemelte Markusovszky Lajos érdemeit, Semmelweis Ignác barátja volt, a 19. századi orvoslás kulcsfigurája, az orvostudomány emblematikus alakja, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a kolozsvári egyetem egyik alapítója. A legendából azonban egy szó sem igaz, Kossuthnak nem volt Muraközi hadserege, tábori kórháza, és nem táborozott a Répce-mentén sem. Markusovszky nem vett részt a március 15-i eseményeken a márciusi ifjakkal, nem volt Görgey tábori orvosa sem, egy tény Görgey fejsérülése után Klagenfurtba valóban elkísérte. Mindez nem csökkenti Markusovszky jelentőségét, mint orvos, tudós, kutató kiválóan megállta a helyét. Az orvostársadalom azonban nehezen akarja tudomásul venni a tényeket, az ünnepségeken még mindig úgy beszélnek róla, mint a forradalom hőséről.

Az ivánci kereszt története

Ivánc határában találunk egy 18. sz-i barokk keresztet. A hetvenes években a szombathelyi skanzenbe akarták áthelyezni, de a falu egyezett bele, mondván, hogy a kereszt különös jelentőséggel bír. Egy fiú kivitt legelni két tehenet, beengedte őket a lucernásba, de az egyik felfúvódott és meghalt. Az apa dühében fejszével agyonütötte a fiát. Éjszaka a szomszéddal elásták a holttestét, és hogy ne keressék a fiút, azt mondták, hogy külföldre szökött. A keresztet az anya állíttatta a férje halála után. A szomszéd nem bírta elviselni a lelkiismeret-furdalást, a halálos ágyán elmondta az igazságot. A történet persze nem igaz, a levéltári adatok bebizonyították, hogy tényleg élt a faluban egy Sebők János nevű férfi, három gyereke volt, az egyik lány még gyerekkorában meghalt, a másik férjhez ment, a fiú pedig egész életében a faluban élt, az ottani szociális otthonban halt meg.

Sokáig tartotta magát a legenda, hogy Nemesmedves volt az utolsó felszabadított falu Magyarországon a második világháború befejezésekor, a harangozó pedig meghatottan kongatta a harangot, és kiáltotta: ez az utolsó felszabadított falu. Ez szintén nem így történt, április 4-e után még folytak harcok hazánk területén, másrészt a harangozó vajon honnét tudta, hogy az volt az utolsó falu?

Jávor Pál Szombathelyen érettségizett? A legenda mindig valamilyen tényen alapszik, Jávor Pál valóban járt Szombathelyen iskolába Jermann Pál néven, még ha nem is érettségizett itt. A színész 1902-ben született Aradon, iskoláit Szombathelyen végezte 1909 szeptemberétől 1914 áprilisáig, utána apja gyomorbetegsége miatt visszaköltöztek Aradra. A premontrei gimnáziumban semmiképpen sem érettségizhetett, mert 17 évesen már a színművészetire járt. Három házban is laktak a városunkban, először a Petőfi utcában, abban az épületben, ahol Weöres Sándor is lakott, és Vukán György nagypapája tervezte, majd átköltöztek a Széll Kálmán utcába, végül a Thököly utcába.

Legenda vagy valóság? Melyiket fogadjuk el? John Ford ezt mondta:

„Ha választhatsz a legenda és a valóság között, mindig a legendát válaszd. A valóság ugyanis túlságosan prózai"