„Ásványkincsünk a szürkeállomány!” – Szombathelyen ülésezett a HÖOK

2017.05.16. - 07:00 | Kocsis Marcell - Fotók: Herczeg Ákos

„Ásványkincsünk a szürkeállomány!” – Szombathelyen ülésezett a HÖOK

Az ELTE szombathelyi campusa adott otthont a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának május 12-14. között. A rendezvény több fontos kérdést érintett, ezek közül talán a hallgatói ösztöndíjak emelését tartotta legsürgetőbbnek Gulyás Tibor, a HÖOK jelenlegi elnöke.

A pécsi egyetemről érkezett Gulyás köszöntőjében összefoglalta a küldöttgyűlés további napirendi pontjait: az elnökségi beszámolókat, a tudományos életpályák kiszámíthatóságát, és a közéleti ösztöndíjak átláthatóbbá tételét. A felesleges formaságoktól mentes bevezető után felkérte a díszvendégeket, hogy mondják el köszöntőjüket, elsőként Dr. Mezey Barnát, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorát szólította mikrofonhoz.


A Rektor bevezetőjében elmondta, hogy különös súlya van a szombathelyi jelenlétnek, hiszen a közelmúltban zárult le egy, az érintett intézmények közötti vitákat sem nélkülöző, de eredményes integráció: a Savaria Egyetemi Központ csatlakozása, amelyből mindkét fél erősebben került ki. Kiemelte a szombathelyi karok és a város barátságos fogadását, amivel ELTE-t várták; nem csak a SEK járt jól az ELTE nyújtotta garanciákkal, de az ELTE portfóliója is bővült rangos gépészmérnöki, sporttudományi és gazdaságtudományi képzésekkel. Konkrétumokat is említett az új előnyökről, idén szeptembertől például bevezetésre kerül a Savaria Kiválósági Program, amit a 450 pont felett felvett hallgatók támogatására szánnak.


Mezey Barna kitért továbbá a Tudományegyetem nemzeti, generációkon átívelő szerepére. Feladata az értékek és a láng továbbvitele, de nélkülözhetetlen felelőssége van a magyar tudományos nyelv ápolásában, hiszen „legfontosabb ásványkincsünk a szürkeállomány". Reflektált az ország minden pontjáról (és a határon túlról) megjelent hallgatók céljaira; pártolja a hallgatói önkormányzatok működését, az előremutató okos vitákat. Végezetül egy virtuális háromszöget mutatott be, amelyben napjainkban a felsőoktatásnak mozognia kell. Az egyetemi múlt, az állam által az egyetemekre ruházott felelősség, és az egyre hangsúlyosabb piaci igények triumvirátusa között kell megtalálnia az egyensúlyt a felsőoktatás és a hallgatók döntéshozóinak.

A Rektort Dr. Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője követte felszólalásával, aki elsősorban személyes élményeit elevenítette fel. 1979-ben kezdő joghallgatóként ült be egy előadásra, ahol egy fiatal tanársegéd állt a pulpitus mögött: Mezey Barna, aki hasonló küldetésről és értékekről beszélt majdnem negyven évvel ezelőtt. 


A képviselő úr természetesen helyi kötődéseit is felidézte, ugyanis a küldöttgyűlésnek otthont adó díszterem volt középiskolájának ceremóniaterme. Ő akkor az ELTE-re készült, de legvadabb álmaiban sem gondolta, hogy egyszer az ELTE jön el ebbe az épületbe. Felidézte a város múltját: Szombathely az egyetlen kétezer éve folyamatosan lakott közép-európai város, és örömteli, hogy a legrégebbi máig működő magyar egyetem már ide is tartozik.

A város dicséretét folytatta dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere, aki szerint „piszok jó hely Szombathely". A humort sem nélkülöző beszéd legfontosabb üzenete az összefogás fontossága volt, ez az egyetlen erő, ami előre vihet.


Az egybegyűlteket házigazdaként Dr. Németh István, az ELTE SEK koordinációs rektor helyettese köszöntötte. Felszólalása közvetlen hangvételű volt, a diákképviselőkhöz szólt. Lesznek vitáik, de ilyen és hasonló rendezvényeken sajátíthatják el a demokrácia működtetését, ami nagyon fontos, hiszen a jelenlévők közül kerülnek majd ki a későbbi vezetők, politikusok, döntéshozók. „Az eredményes viták és a közös munka gyümölcse az egység"- utalt a lezárult egyetemi csatlakozási folyamatra, amelynek birtokában a Savaria Egyetemi Központban hatalmas potenciál rejlik, melyet most lehetősége lesz kibontakoztatni. Végezetül pedig jó szórakozást kívánt az egybegyűlteknek, hiszen ez a rendezvény nemcsak a tanácskozásról szól.


Az oldott hangulatú köszöntőket a levezető elnök megválasztása követte, a testület szimpátiaszavazással elfogadta Sujtó Attilát, az ELTE hallgatói önkormányzatának elnökét, aki rögtön a napirendi pontokra tért. A délután tanácskozásai érintették a felsőoktatás aktualitásait, a fentebb már említett ösztöndíjemeléssel kapcsolatos állásfoglalást, a közéleti ösztöndíjak problémáját, és a HÖOK mentorprogram tájékoztatóját.


A rendezvényre delegált fiatalok a háromnapos rendezvény ideje alatt a szombathelyi hallgatói önkormányzat vendégszeretetét élvezték, akik a kötetlenebb szórakozásról is gondoskodtak: az ülést vacsora és késő estig tartó buli követte.

Új hozzászólás