Carlos Santanát legutóbb cirka három hónapja láthatta a honi közönség a Kapcsolat-koncerten, ahol közel kétórányi örömzenélésben részesítette a nézőcsúcsot jelentő, több mint 300000 embert. A hatvanadik évét betöltő zenésznek az utóbbi tíz éveben megjelent tíz albumából öt válogatáslemez volt, és az évek szűkítésével ez az arány fokozatosan tolódott ebbe az irányba.

Ahogy a bevezetőben utaltunk rá, a nem célirányosan kézügybe került lemez borítójának fedlapjára pislantva először az ugrott be, hogy egy Chemical Brothers album mosolyog ránk a pultról, sárga-arany dizájnjával, és jellegzetesen „kurzív" betűtípusával. A kiadványt kézbefogva vált aztán egyértelművé, hogy a „faith, hope, peace" szentháromságot hirdető mexikói gitáristenség, Santana dobta piacra „Multi Dimensional Warrior" címmel új hangzóanyagát. Az is tisztázódott, hogy nem sorlemezről van szó, amit a szemet szinte kiverő, pink alapon fehér betűk gyorsan helyre is tettek: „Santana kedvencei - Santana válogatásában". Ráadásul dupla élvezet! Mindkét lemez 14-14 dalt tartalmaz, az egyik korong tisztán instrumentális, a másikon ének is hallható. Érdeklődés felkeltve, lássuk miket szeret a mester!

A korong öt dalát jelenlegi formájában először hallhatja a nagyérdemű: Santana új szólót játszott fel a Spirit és a Right Now című dalokhoz, az albumot nyitó, Let There Be Light pedig egyfelől új zongorakíséretet kapott, mely Chester Thompson nevét dicséri, másfelől Barbara Higbie hárfajátéka varázsolja különlegessé. Merész húzás Santanától egy gitárszólómentes, lírai dallal nyitni, de a számtalan stílust vegyítő, egyedi hangon szóló muzsikus képe ezáltal válik teljessé. Az ezt követő Brotherhood inkább üzenete, mintsem virtuozitása miatt került kiválasztásra, majd a már említett, új szólókkal felfrissített Spirit és Right Now csillantja fel Santana zsenijét. Az album második negyede inkább az általa képviselt zenei stílusok sokszínűségét sulykolja, amit az 1993-as Milagro albumról egymást követő három dal hivatott alátámasztani. Ezek közül kiemelkedik az eredetileg Marvin Gaye által jegyzett Right On, amiben Santana szétszólózhatja tálentumát ország-világ előtt. Miután ebből magunkhoz tértünk, és a Somewhere On Heaven musical-ízű pillanatait átugrottuk, két 2004-es szerzemény, az I Believe it's time és a Serpents and Doves csendül fel a Food for Thought albumról. Tiszteletben tartva a mester válogatási elveit, visszafogott, horizontális fejmozgatás kíséretében értetlenkedünk egy sort, ugyanakkor itt válik világossá előttünk a szelektálási szempontrendszer hullámhegy-hullámvölgy koncepciója. Nyilván a "völgyből" indul a korong-finis, és rögvest a csúcsra hág a Your Touch című számmal, amely szintén a 93-as Milagro album édesgyermeke. Ezt az állapotot az 1977-es Moonflower-ről "ideszeretett", braziliai szellősimogatás érzetű I'll Be Waiting-gel lehetett csak felülmúlni, és szerencsére annak sem a három és félperces rádióbarát verziójával, hanem a szólót is kibontó, teljes kompozícióval. Klikkelésre épp az fog megszólalni!

Maradunk még 1977-nél, ugyanis Carlos barátunk annyira termékeny volt, hogy a booklet tanúsága szerint ebben az évben Festival címmel is kiadott egy albumot (a hivatalos weboldal szerint ez 1976-os kiadás...), amelyről a The River került kimásolásra. Tíz évet ugorva, két 87-es felvétel zárja az első korongot, szintén két különböző albumról: a Bailando/Aquatic Park (Blues For Salvador) felismerhetően "szántánás" a kissé sablonos témájával, míg a Praise (Freedom) "ráncfelvarrt" verzióban, hárfa-kísérettel hallható zárásként.

A második, tisztán instrumentális lemez nyitása szintén tökéletes: a 2003-as Ceremony albumról a Curación taktusai hallatán bármelyik halvérű playboy-ból latin szerető válhatna. A Sunlight On Water fedőnévre hallgató darab inkább egy csodálatos ívű romantikus vallomás, mintsem "napfény a vizen", ami persze - közvetve - indukálhatja is akár a verbális széptevést. A zenefolyamban soronkövetkező Aqua Marine számközepi basszustémájával ragad meg igazán, valamint távoli rokonságot mutat a már említett brazil hangulattal (akár George Duke Brazilian Love Affair albumára is felfért volna). A rutinos "válogatás-szereplő" Bella, valamint az azt követő Love is You egyaránt a 87-es Freedom album gyümölcse. Előbbi a jazz határait súroló, virtuóz mestermunka, utóbbi jóval egyszerűbb, mondhatni populáris darab. A sorrend is koncepciózus, hiszen a soronkövetkező Full Moon ismét a kreatív, a jazz és a latinzene mesteri ötvözetére képes Santanat mutatja meg, hogy aztán a Blues Latino - enyhe Al di Meola-i utánérzettel - ismét a zeneileg közérthetőbb művészt hangsúlyozza. Az ezt követő közel 10 perc viszont annyira klasszikus, hogy csak a számok címét említjük meg: Samba Pa Ti (1970, Abraxas), Europa (1976, Amigos). A nosztalgikus révedezésből közel 30 évet ugrunk az 1999-es Grammy-díjas, Supernatural albumra, amiről egyetlen dal képviselteti magát a válogatáson, az El Farol. Ez annyira nem is, sokkal inkább a 94-es Brothers című lemezről kimásolt Rodrigo-klasszikus, az Aranjuez (En Aranjuez Con Tu Amor aka Spain) töltheti el izgalommal a hallgatót. Váltásként ugyanerről az albumról visz a Luz, Amor y Vida egy könnyedebb hangulatba, amit a már-már szirupos I Love You Much Too Much teljesít ki. Ha nem tudnánk, hogy Santana játszik, a szám elején azt is gondolhatnánk, hogy egy soha véget nem érő Gary Moore "ballada" indult útjára (bár fordítva inkább igaz lenne, hiszen a szám az 1981-es Zebop! termése, és hol volt akkor még pl. Gary "Magányosa" ? Ő 1987-ben dolgozta fel Wild Frontier című albumán Cozy Powell mára klasszikussá vált szerzeményét, amin Clem Clempson, a Colosseum gitárosa játsza a témát - kitérőként egy kis röpke rock-hőskor megidézés...) Nincs már sok hátra, két szám az élet: Blues For Salvador a hasoncímű albumról és zárásként - némi pátosszal a címben - Victory is Won, a 2002-es Shaman-ról.

Nemes gesztus egy kiadótól, hogy a művészre bízza életműve legjobb pillanatainak kiválogatását. Mielőtt véleményt mertünk volna formálni a negyvenéves zenei pályafutás "saját szájíz szerinti szelektálásáról", kb. 15-20-szor feküdtünk neki az albumoknak. Ennek ismeretében - de maximálisan tiszteletben tartva a szelekció eredményét - az a meglátásunk, hogy aki ezalapján kíváncsi Santana munkásságára, az könnyen lehet, hogy csalódni fog. A bakelitlemezek (hős)korából vett hasonlattal élve számos „C-oldalas" dal található a korongokon (főként a vokálison), emiatt leginkább gyűjtőknek ajánljuk. De nekik nagyon, mégiscsak „mesteri" válogatásról van szó!