Mesetúra nem csak gyerekeknek!

2017.05.30. - 00:10 | vaskarika.hu

Mesetúra nem csak gyerekeknek!

Bájos és egyedi gyermeknapi ajándékkal lepték meg az Írottkő Natúrpark önkéntesei a gyerekeket: mesetúrát szerveztek immár 4. alkalommal. A május 27-i szombat pazar idővel is megajándékozta a természetbe vágyókat.

Malacka, aki évek óta vezette a túrát a tavalyi mese végén királyfivá változott. De ahogy teltek a hetek, hónapok, Malacka mind szomorúbb lett, mert a királyi palotában nem érezte a természetet, nem hallotta a madarakat, az állatokat, nem látta szélfútta fákat, a zöld lombokat. Mindez nagyon hiányzott neki, így az idén feltett szándéka volt, hogy a gyerekek, családok segítségével visszaváltozik Malackává. 5 próbát kellett megtenniük a résztvevőknek, hogy sikerüljön megvalósítani Malacka álmát.

Szombaton 10 órakor Kőszeg Fő terén nagyszámú közönséget, 85 szülőt és gyermeket köszöntött a királyfi. A résztvevő családok nagy része jelmezben érkezett, találkozhattunk Pinokkióval, farkassal, kalózokkal, kutyával, tigrissel, és még sok más mesefigurával.


Az 1. állomáson, a Koronaőrző bunkernél a királyfi édesanyja és egy barnamedve várta a csapatot. A feladat nem volt egyszerű: a királynő ékszereiből ellopott köveket - forgácsban és rózsasziromban elbújtatott rózsakvarcot és hegyi kristályköveket kellett megkeresni, kiválogatni. Bár szegény királynő nagyon bánatos volt, de elfogadta a királyfi döntését, fia a palota helyett a természetet választotta.  El is tette a ládafia mélyére a királyfi levetett koronáját.

A 2. állomáson, a Kálváriánál a szülők bábjátékot adtak elő a gyerekeknek. Olyan történetet kellett kitalálni, melyben a szervezők által megadott szavak szerepeltek (pl. Natúrpark, Csömöte, mogyorós pele, tengelic, vadalma). Itt egy oroszlán és egy kék bagoly segítette a játékot.


A 3. állomáson a szegénylegény és egy kisnyúl adott feladatokat az ideérkezőknek. Kosárból, vesszőkből süntanyát kellett építeni. Kis papírsündisznókat kaptak a gyerekek, amikre nevük mellett azt is felírták, hogy mit tetszik nekik a natúrparkban, majd minden süni bekerült az sün-alomba. Az állomások között séta közben a királyfi sokat mesélt a gyerekeknek a madarakról, sok hasznos információt elmondott a denevérekről és a molnárfecskék védelméről.

A 4. állomás a Szultán dombon következett. Itt egy rókáé volt a főszerep, aki a Vuk című meséből adott feladványokat a gyerekeknek.


Végül a Szulejmán-kilátóra érkeztek a résztvevők, ahol eltévedt majom és pingvin várta őket. Utolsó feladatként a gyerekeknek jancsiszöggel össze kellett raknia a Malacka-bábokat. Mire elkészültek a kirakóval, a királyfi visszaváltozott Malackává, és egy malac emblémás fakorongot nyújtott át minden résztvevőnek, hogy még sokáig emlékezzenek az idei Mesetúrára.


A túra állomásain 11 segítő vett részt a program megvalósításában. Köszönet az Írottkő Natúrpark önkénteseinek a feladatok kitalálásáért és kivitelezéséért, valamint a szombathelyi Weöres Sándor Színháznak a jelmezekért!

Új hozzászólás