Vadalma, ezt a címet kapta Tóthárpád Ferenc FÉLolvasó (nem felolvasó, csak ahhoz hasonló...) színháza, melyet nagy sikerrel mutattak be a soproni Petőfi Színházban, és most a Kőszegi Várszínházba is megérkezett. A vadalma olyan gyümölcs, mely magától megterem, nem kertünk dísze, nem foglalja el a központi helyet, virágával nem bódít el, nem ápolják gondos kertész kezek.

Az 1997 januárjában Kőszegen, az utca kövére letett csecsemő is ilyen vadalma, jövetelét nem tervezték, csak úgy lett, szülei legnagyobb bosszúságára. Az akkoriban nagy port kavart hír megihlette Tóthárpád Ferencet, elképzelte, hogyan kerülhetett oda ez az újszülött kislány, akit kivérzett és félig kihűlt állapotban szállították kórházba, de már nem tudták megmenteni az életét. Göröngyös és hosszú út vezetett odáig, míg az elkeseredett anya erre a végső lépésre szánta el magát.

Andrea (Szőcs Erika), a mentális problémákkal küszködő sikeres írónő vidéki házába menekül, hogy megírja újabb regényét. A férje, Mihály (Savanyu Gergely) a maga módján (legalábbis ő meg van róla győződve) támogatja a feleségét, noha menő ügyvédként sokat van távol. Andrea elhanyagoltnak érzi magát, ezért amikor Mihály végre megérkezik hozzá, a szemére is veti, hogy miért nincs vele, pedig égető szüksége lenne rá, hogy szólhasson valakihez, vagy csupán átölelhesse azt, akit szeret.

Mihály egyáltalán nem gondolja úgy, hogy nem törődik a feleségével, hiszen érte, értük és a születendő gyermekükért dolgozik. Andrea nehezen viseli várandósságát, fizikai és lelki fájdalmak, kételyek gyötrik, hangulatingadozásai olykor már elviselhetetlenné válnak.

Közben bepillantást nyerhetünk egy másik házaspár életébe is. Krisztián, a roma rajztanár-festő (Ács Tamás) és Krisztina, a tanítónő (Molnár Anikó) látszólag kiegyensúlyozott párkapcsolatban élnek, de valami mégis hiányzik. Krisztiánnak szintén meg kell vívnia a maga harcait a roma származásából adódó kirekesztettség miatt. Magában hordozza keserves gyermekkora emlékét, kínjai felesége mellett sem enyhülnek, mássága és az ebből adódó sérelmei tanárként is elkísérik.

Törvényszerű vajon, hogy Andrea és Krisztián egymás karjában találjanak vigaszt? Az írói fantázia mindenesetre ebbe az irányba szőtte a történet fonalát, s az egyszeri alkalom végzetes következményeket von maga után.

Hogyan fogadja Mihály a hírt, hogy leendő gyermekének mégsem ő az apja? Meddig terjed a megbocsátás? És mit tesz Krisztián? Hogyan viseli kétszeres apaságát, hogy nemcsak Krisztina, hanem Andrea is az ő gyerekét várja? A szociális gondozó háza elé kitett csecsemő az idén lenne húsz éves. Bravúros fogásként megjelenik előttünk a húszéves fiú (Papp Attila), aki még az anyja méhében van, ugyanakkor kint is, életet kapott, meg nem is.

Elbújik, amikor a felnőttek veszekednek, összerándul, ha Andrea elkeseredett vagy iszik. Fiú, mert annak szánták, aztán mégis lányka lett... Ez a kettősség vonul végig a darabon, szeretet és gyűlölet fellángolásai váltakoznak, harag és megbocsátás keveredik egymással, míg végül az elutasítás győz. Színházi és felolvasó színházi produkciót láthattunk egyszerre, díszletekkel, mozgással. A színészek olyan mély átéléssel jelenítették meg a drámát, hogy szinte észre sem vettük, hogy felolvassák. A darabot Pápai László rendezte.