Dinnyeföld lakói - performansz és kortárs szobrászati kiállítás az Irokéz Galériában
Képgaléria megtekintése2009.10.03. - 23:00 | Egyed Betti - Fotók: Büki László 'Harlequin'
Be lehet-e mutatni a múltat? Hol húzódnak azok a határok, melyek keretein belül még értelmezhetővé válik egy műalkotás? Mindkét kérdés már önmagában nagy feladvány, egyik sem válaszolható meg racionálisan, puszta képletek bevonásával. Innen nézve a „Dinnyeföld lakói”csoportos kortárs szobrászati kiállítás duplán próbára teszi ítélőképességünket, hisz áthág mindenféle tradicionális művészeti határt, miközben egy „(fél) múlttá érett” világot tükröz.
Ahogy Bordács Andrea, műkritikus, esztéta említette köszöntőjében, a kulturális emlékezet, a kulturális hagyomány a témája a kiállításnak. De mi lesz a múltból, ha azt egy groteszk, úgymond modern világba ágyazzák, ha kifricskázzák, és új tartalommal töltik meg?
Az Irokéz Galériájában kiállított darabok nyomokban még őrzik ugyan a szobrászat plasztikusságát, és éreztethetik, hogy mi most egy „múzeumban", egy kiállításon vagyunk, de aztán néhány perc elteltével megtorpanunk: zsíros kenyér a falon, szobor színes nyomaton, egy asztalosműhelyt idéző „Taxi állomás", mozgásérzékelővel felszerelt Utópia-akkumulátor.
Meghökkentő - talán ez a legmegfelelőbb kifejezés a látottakra. Egy hétköznapi alkotás-befogadó alapelvárása a szobrok esetében a körüljárhatóság. Ha csupán kétdimenziós kép formájában szeretnénk megtekinteni az adott művet, akkor kivehetjük a megfelelő albumot a könyvtárból. Ilyen értelemben a kiállítás egyfajta játékot játszik a befogadóval, látogatóval. Tény ugyanis, hogy a szobrok nem ugyanúgy szólnak hozzánk, ha körbejárhatóak, változó megvilágítás simogatja barázdáikat, mélyedéseiket, esetleg még meg is érinthetjük őket. De az is tény, hogy a kiállított dokumentumokon, munkanaplókon, fotókon és színes nyomatokon keresztül is megszólít minket valami. Végső soron maga a mű, csak egy másik formában. Az értelem eljut hozzánk és otthagyja lenyomatát. A kérdés csupán az, hogy célját éri, vagy sem?
Ami első látásra talán egy kis megütközést váltott ki, az a vizuális élmény első hullámának lecsengése után annál mélyebb nyomokat hagyott. Valóban ez lenne Magyarország? Ezek lennénk mi, Dinnyeföld lakói? Ez lenne a mi közös, kulturális emlékezetünk? Elfojtott szabadság, „eltrendesedő" értékek, szűk tér, mely agyonnyomja az alkotói készségeket, arcok, melyek beleolvadnak a nemzeti tömegbe, vagy kiemelkednek onnan, az örök dicsőség reményében?
Körbejárhatunk egy kiállítást szép csendben, magunkban, mely után valamiféle jól eső érzéssel térhetünk nyugovóra, hogy most valami értékeset csináltunk. De elmehetünk egy olyan kiállításra is, melynek csöndjét fúvósok törik meg, s megnyitó közepén beállít két álarcos színész, és egy rövid performance keretében zászlókat cserélgetnek.
Maga a kiállítás is egy megkomponált mű, mely nem biztos, hogy elsőre mindenkit megszólít. Ellenben szükség van hasonló kezdeményezésekre, hisz csak így lehetnek figyelemfelkeltőek, így beszélhetnek a múlt álarcában a jelenről. Mi pedig hazatérvén, néhány óra elteltével talán elgondolkodunk rajta, hogy annyira nem is távoli, annyira nem is idegen, amit láttunk. Az eszközök igen, de a témavilág nem. Ezért vagyunk Dinnyeföld lakói: ha valamit más csomagolásban adnak el, akkor arról el is hisszük, hogy az valami mást rejt.
| Černý nagy vihart kavart európai uniós projektje (voltaképpen egy hoax), az Entropa volt ihletője a szombathelyi Irokéz Galéria csoportos kiállításának, amely Dinnyeföld lakói (Černy munkájában kolbászokkal összekötött dinnyehalomként jelenítette meg Magyarországot) címmel a művész blaszfémikus művei szellemiségében fogant. A kiállítás a kulturális emlékezettel, a kulturális hagyománnyal, annak ikonikus szobrászati kifejeződéseivel, illetve azokat felülíró-átértelmező megjelenési formáival foglalkozik, főként fiatal szobrászok alkotásai révén. A csoportos kiállításon szereplő munkák mind a korábban hivatalos művészetként propagált szocreál „(fél)múlttá érett" világát hordozzák és ironikus módon tükrözik vissza annak szellemét. A kiválasztott munkák, mint reflexiók egyidejűleg írják át és írják felül az ismert szocreál, kultikus tárgyi „emlékekeit" sajátosan új megfogalmazásokká, illetve kritikus hangon közelítik meg a propaganda által kifejezetten plasztikusan érzékelhető politikai eszméket. |
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1944 szavazat
Új hozzászólás
Korábbi hozzászólások
A zsíroskenyér-portrék is humoros, irónikus és "könnyen fogyasztható" aspektusát adták a kiállításnak.