Kutyatúra a városban - Zarándoklat az Állatok világnapján

Képgaléria megtekintése2009.10.05. - 00:25 | Egyed Betti - Fotók: Cseh Gábor

Kutyatúra a városban - Zarándoklat az Állatok világnapján

Ha minden nap október negyedike lenne, sokkal többet foglalkoznának az állatokkal, sokkal több figyelmet fordítanának az ember legjobb barátjára, s talán nem kellene annyi ártatlan életet kioltani, vagy nyomorúságos körülmények között tartani. Nemcsak az állatok világnapján, de a hétköznapokban sem szabadna elfeledkeznünk a bennünket körülvevő természetről, élőlényekről. Akkor kedvenceink is azt hihetnék, hogy minden nap születésnapjuk van - mint ahogy vasárnap hittem én is.

Ez a vasárnap is úgy kezdődött, mint a többi: délelőtt gazdámnak segítettem széthordani a gallyakat a kertben, amiket ő az imént hordott össze egy kupacba. Gondoltam, a végén még túl korán végez, aztán a gazdasszony befogja az ebédfőzésbe. Mégiscsak jobb a szép időben kertészkedni, nem? Miután kiköveteltem a megérdemelt levescsontadagomat, és a sütiből is sikerült kikönyörögnöm néhány morzsát azzal a fejelfordítós, ellenállhatatlan nézésemmel, bevackoltam magam a lakás legújabb, és legpuhább plédjébe.

Éppen egy hatalmas csülökcsont közeledett felém álmaimban, mikor a póráz bajonett-csattanására ébredtem. Gazdim útra készen próbált életet lehelni belém. „Ne már, te ilyenkor még aludni szoktál, hagyjál engem is"- gondoltam magamban. Hát persze, mert akkor még nem is sejtettem, milyen napsütéses, vidám délutánnak nézek elébe.

Fél három tájékán kiértünk a Városháza előtti térre, ahol nagy meglepetésemre egy csomó játszópajtással találkoztam. Ki nyugodtabb volt, ki elevenebb, de mindenki készült valamire, néhányan még aranyos kis kendőt is kötöttek a nyakukba, vagy éppen hajgumival díszítették buksijukat. A gazdik élénk beszélgetésekkel múlatták az időt, miközben próbáltak elválasztani testesebb társaimtól. Még jó, hogy ott voltak az aranyos kisgyerekek, akik segítettek kicsit megszökni, játszani, és akik pózoltak velem a kameráknak.

Hamarosan megtudtuk, hogy ma van az Állatok Világnapja, és ennek alkalmából zarándokút lesz a városban. Sajnos nem minden négylábú társam "szociális helyzete" olyan szerencsés, mint az enyém - koszt és kvártély nem jut kidobott, elhagyott, az utca maradékán élő, hajléktalan társaimnak. Szerencsére a Fekete István Állatvédő Egyesület próbál jobb körülményeket teremteni nekik, és a mai kezdeményezésükkel felhívni a figyelmet ezekre a problémákra.

Ellátogattunk a Ferences Templomhoz, ahol áldásban részesültünk, gazdinkkal együtt, majd nekivágtunk a hosszú, ám annál vidámabb útnak, egészen a Homok úti kutyatanodáig. Útközben élveztem a vakuk villanását, és önfeledten csaholhattam beagle-kel, vizslákkal, fajta- és keverék kutyákkal. Kitágult az életterem, szagmintát vettem - a város aznapi bűzéből is... - és vizeletmintát adtam minden bokornál. Megrágtam néhány cipőfűzőt és nejlonszatyrot, befaltam kétnapi jutalomfalat adagomat és nyelvlógatva, ártatlan szemekkel passogtam minden csínytevésem után a magát exkuzáló gazdimra. A vezényszavakra fittyet hánytam, mint rebellis díszőr a Kossuth téren, május elsején. Méghogy Ül!, Lábhoz!, Nem szabad!? Fut, nyakba, ide mindent!! Kutyanap van, a kutyafáját!

A tanodához közeledve kellemes zene csapta meg laffogó füleimet: a Szombathelyi Szimfonikusok néhány tagja vállalta, hogy csak a mi kedvünkért eljátsza a Kutyahűség szimfóniát. Közben arra is figyelmes lettem, hogy egyre többen vannak, a kisgyerekek pedig ketrecek mellett kuporognak és magyaráznak. Hát persze, ott nyüszítettek, ácsingóztak az aranyosabbnál-aranyosabb, gazdira váró négylábúak.

Én is beszélgettem velük egy kicsit, és újfent rájöttem, milyen jó sorom is van a gazdám mellett. A mai nap valóban olyan volt, mintha születésnapom lett volna: meglepetések sorozata, gyönyörű őszi idő, kellemes társaság. De most már kezdek fáradni, a gyomrom is elbírna néhány (jutalom)falatot, s végül, de nem utolsó sorban vár a családtól elcsórt plédem.

Gazdim, „vigyél haza!" De ne csak engem: a többi, otthonra, és szerető simogatásra vágyó kistestvéremet is...

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás