A fővárostól majd' 30 percnyi útra lévő Vácott nem volt nehéz helyismeret nélkül odatévedni a fesztivál helyszínére, ha a Duna irányát céloztuk meg. A Jószef Attila sétányon található rendezvény könnyen megközelíthető, barátságos méretű területen fekszik. A gördülékeny beléptetés után igyekeztük feltérképezni a helyszínt és az étel-ital kínálatot. Örömmel állapítottuk meg, hogy itt bizony nincs tumultus és bódérengeteg, ahol az ember csak kapkodja a fejét, hova is menjen, mit egyen, mit igyon. A melegben vételezett hűsítő sört/fröccsöt, és az éhséget csillapító kézműves burgert vagy házikolbászt akár a Duna-partra kihelyezett, raklapokból kialakított ülőalkalmatosságokon is elfogyaszthatjuk.

Az ízlelőbimbók megtornáztatása mellett a fülünknek is jutott bőven a finomságokból. Bár ez ironikusan fogalmazva nem állja meg a helyét, ha azt mondom, hogy az első koncert, amit megnéztünk a fesztiválon, a Ricsárdgír zenekar. A délutáni tűző napon rohadni és zenélni nem egy hálás feladat, de hát a kis zenekaroknak csak ez jut, ugyebár... A gatyarohasztó meleg igyekezett minél gyorsabban leüldözni a bandát színpadról, akiknél lassan beállt az ájulásközeli állapot. (Kivételes helyzetben volt a dobos, aki valószínűleg most nagyon hálás volt, hogy a színpad hátuljába szorult hangszerével.) Az elemekkel való hősies küzdelem legnagyobb túlélője a frontember, Martondani, aki előtt megemeljük képzeletbeli kalapunkat, hogy csak "tökig izzadt le", szépen fogta azt a 3-4 akkordot egész koncert alatt, emellett frontemberi kötelességének eleget téve, szellemes felvezetőkkel, kiszólásokkal szórakoztatta a maroknyi odatévedt közönséget. Tudatos Ricsárdgír koncertre járókként (annyira tudatos, hogy végig tudjuk, hogy ott vagyunk) nem lepődtünk meg, hogy a csapat számlista nélkül lépett színpadra. Ez persze nem jelentett gondot, hiszen a zenekartagok kizárásos módszerrel szemezgettek jobbnál szarabb dalaikból. Kétségtelen, alig várták, hogy elhúzzanak a színpadról, amit az erősített meg leginkább, hogy a ráadáskövetelésnél azt hazudták, sajnos nem játszhatnak tovább. A VéNégy fesztivál eddigi legjobb koncertjét adták a 'gíresek!

Hála a két színpados váltogatásnak, egyetlen koncertet sem lehetett lekésni, mert mindig csak egy banda volt porondon. Az izzasztó élmény után így átsétáltunk a Déli színpadhoz, ahol már a Random Trip csapata szórakoztatta az egyre népesebb közönséget. Az alaptagok, Delov Jávor dobos és DJ Q-Cee játékára ezúttal olyan zenészek improvizáltak, mint Szebényi Dániel billentyűs, Drapos Gergő basszusgitáros, Tóth Vera és Koszi Janka énekesnők, Tátrai Tibor gitárlegenda, és ha már az Irie Maffia is a fellépők sorában volt aznap, MC Kemon is beugrott szövegelni a csapatba.

A random utazás végéhez érve, a Zagar zenekar már izzította hangszereit az északi színpadon. A Zságer Balázs vezette banda remekül építette fel koncertjét, kezdve a nyugodtabb, pszichedelikus dallamokkal, melyeket mintha a Duna-parti napnyugtához igazítottak volna, s egyre inkább haladtunk a sötét éjszakába nyúló keményebb elektro-rock and roll felé.

A színpad elsötétülése után, a backstage-ből kivonuló fáklyás, gólyalábas csoport rituális formában közelítette meg a Nyárfák alatt elnevezésű színteret, ahol afféle utcaszínház hangulatban tekinthettük meg A kobzos álmai című darabot. Az ukrajnai társulat elgondolkodtató története sokféle értelmezésre adott indíttatást, de ezek fejtegetését ezúttal mellőznénk.

A színi előadás után az Irie Maffia brigádja robbantotta fel az igazi fesztiválbombát a VéNégyen. Ez emberek száma megsokszorozódott, ahogy leszállt az est és a népes csapat a színpadra lépett. A négy szövegelő által vezetett banda másfél órán keresztül mozgatta a fesztiválozókat, akik Holdfény DJ set-jén vezethették le a koncert fáradalmait vagy éppen pöröghettek fel újra a hajnalig tartó bulizáshoz.