Megkezdte szolgálatát Székely János szombathelyi megyéspüspök

Képgaléria megtekintése2017.07.09. - 00:15 | martinus.hu - Fotók: Merényi Zita

Megkezdte szolgálatát Székely János szombathelyi megyéspüspök

Július 8-án ünnepi szentmise keretében foglalta el Székely János a Szombathelyi Egyházmegye püspöki székét. Isten áldása kísérje új főpásztorunk apostoli munkáját!

Az egyházmegye híveinek sokasága, meghívott vendégek, közjogi méltóságok, állami és egyházi vezetők, családtagok előtt került sor a beiktatásra. Nagy taps köszöntötte a bevonuláskor Székely Jánost, kifejezve ezzel azt az örömet amit megyéspüspöki szolgálatának kezdete jelent az egyházmegye híveinek. 

A szertartás kezdetén Császár István köszöntötte a megjelenteket. Már  nagyon vártuk ezt a napot, mondta az egyházmegyei kormányzó. Brenner János lelki naplójából vett idézettel köszöntötte Székely Jánost.  

Ezt követően Alberto Bottari de Castello, apostoli nuncius felolvasta a kinevező bullát latinul, majd magyar fordításban is hallhatták a megjelentek.  Ezt követően nuncius atya átadta a pásztorbotot, mint a püspöki hatalom és az egyházkormányzás egyik jelképét Székely Jánosnak. 

A köszöntők következtek. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nevében Udvardy György pécsi püspök, míg az egyházmegye papsága nevében Brenner József, nagyprépost köszöntötte az új megyéspüspököt. A köszöntések után az egyházmegye papsága az új püspök elé járult és kézfogással fejezte ki tiszteletét, illetve a papszenteléskor tett engedelmességi ígéretét püspöke iránt. 

A szentbeszédet Székely János, mármint szombathelyi megyéspüspök mondta. Szent II. János Pál pápa a Szombathelyi Egyházmegyét a vértanúk földjének, a szentek földjének nevezte. Ugyanezzel a tisztelettel, kegyelettel, hálával lépek én is ennek az egyházmegyének a földjére. Hálás vagyok azért, hogy Ferenc pápa egy olyan egyházmegye szolgálatát bízta rám ahol a hit, a múlt értékeihez való ragaszkodás, a táj szépsége az itt élőknek - vasiaknak és zalaiaknak - mély embersége ezt a tájat lelkiekben, szellemi értékekben, az életszentség nagy példáiban gazdaggá tette, mondta Székely János.

 

A főpásztor kiemelte: „Püspöki szolgálatomban minden erőmmel azon leszek, hogy az egyházmegye lelki megújulását szolgáljam. Európa és benne magyar nemzetünk, sok szempontból egy belső, spirituális válságon megy át. Egyre kevesebb a házasság, egyre kevesebb gyermek születik, egyre több olyan ember van aki alig tud valamiért lelkesedni, valamiért őszintén örülni. Ennek a válságnak a legfőbb oka, hogy sokan a nyugati világban elszakadtak a Teremtőtől, az élet forrásától. Azon leszek, hogy minél többeket segítek vissza ehhez az éltető forráshoz. 

Székely János megyéspüspök szentbeszédét megtekinthetik ide kattintva! 

 

A szentmise végén Szent Márton oltáránál imádkozott az egyházmegyéért, majd újra köszöntők következtek. Megyéspüspök atya tiszteletére - aki a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Cigánypasztorációs Bizottságának vezetője is - a cigány himnusz is felhangzott a Székesegyházban.  

A szertartásról készített összefoglalót a Martinus Tv. Ide kattintva nézhetik meg a beszámolót. 

Püspök atyával hosszabb beszélgetést készített a Magyar Katolikus Rádió és a Szombathelyi Televízió. Ezt itt tekinthetik meg:

 

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás