A búcsú mindig nehéz - A Művészetek Völgyének zárónapja

Képgaléria megtekintése2017.07.31. - 12:00 | Kocsis Marcell - Fotók: Szabados Petra

A búcsú mindig nehéz - A Művészetek Völgyének zárónapja

A búcsú mindig nehéz, de kevésbé fájó, ha az utolsó pillanatot is kiélvezzük. Mi is így tettünk a Művészetek Völgyének zárónapján, és belevetettük magunkat egy forró és esős vasárnapba. Völgyjelentés és összefoglaló benyomások következnek - idén utoljára.

Az utolsó vásáros forgatagban a szedelődzködő árusoktól is búcsút vettünk és elindultunk Taliándörögdre, hogy megnézzük az SZFE színészhallgatói által színpadra állított Brecht- darabot, az Arturo Ui feltartóztatható felemelkedését, amit a rendkívül egyedi Globe Színház archaikus tereiben adtak elő. A Nagy Márk hallgató által rendezett és el is játszott darab egy allegorikus és leegyszerűsített gengszter- és felemelkedéstörténet. Az első percek nehezen indultak, akadozott a kommunikáció a szereplőgárda között, valami nagyon nem működött. Majdnem távozni készültünk az egyébként nagyon meleg színházból, amikor történt valami: elkezdett érdekes lenni, elszállt a feszültség és élveztük, amit láttunk.

A történet alapvetése szerint a zsarnokok legyőzhetőek, csak éppen szerencséjük és az egyéni gyávaságok megágyaznak töretlen útjaiknak. Arturo Ui is sebezhetetlen, útjába állókra gyors halál vár. Ő annak a visszatérő fenevadnak az archetípusa, aki a védelem és biztonság maszkjában dönt igába országokat, milliókat.

Dörögd után újra tömött Csigabusz Kapolcsig, ahol búcsúzóul megnéztük a talán poszt-avantgárd 51-es körzetet, ami a tavalyi évhez képest kissé csalódás volt: kevésbé izgalmas installációk készültek idén. Estére a Panorámaszínpad záró koncertjével, a Budapest Bárral szerettük volna utoljára kimulatni magunkat, amikor jött a vihar: dörögve, olykor nappali fénybe borítva a völgyet, leszakadt az eső és elmosta a maradék népet, rengetegen menekültek le a nagyszínpad dombjáról, mi is úgy döntöttünk, hogy nem vagyunk elég acélosak, hogy kivárjuk a dolgok végét. Később megtudjuk, hogy ez nagy hiba volt, mert a koncertet mégis megtartották.

Az utolsó órákra nemcsak a vihar, hanem a fesztiválfáradtság is utolért bennünket, így elégedetten és ellustulva, egy utolsó stoppal (első esetben állt meg az első autó) hazatértünk Monostorapátiba. A velünk utazó kisfiú azt kérte tőlem, amikor megtudta, hogy írok a Völgyről, írjam bele az utcazenészeket, ugyanis ő is közéjük tartozik: beleírom őket, akik kitörölhetetlenül részei a Művészetek Völgyének, hála nekik!

Kutyabarátság

Van-e olyan dolog, ami nagyon jellemző a Művészetek Völgyére, de keveset hallunk róla? Igen, egyértelműen ilyen kutyabarát voltja. Nem tudok visszaemlékezni, hogy láttam-e fesztiválon vagy nagyeseményen ennyi négylábút, de azt hiszem, hogy tavalyhoz képest is nőtt az ebek száma. A fesztivál már hivatalosan is kutyabarát, több helyszínen kedveskednek a gazdiknak és kedvenceiknek friss vízzel. A kutyákra pedig átragad az emberek nyugalma, de ahol a helyzet engedi, ott gyakran láthatunk egymást kergető, jókedvű kutyusokat.

Az állatok által termelt hulladék problémáját is sikerült valahogyan megoldani. Előfordul olykor egy-egy kutyaakna, de nem ez a jellemző. A nagy és természet közeli helyszín, illetve a felelős és embertársaik irányába is figyelmes állattartók kettőse garantálja, hogy nagy probléma ne lehessen a különösen sok kutyából.

Emberbarátság

A Művészetek Völgye az évtizedek során sokat változott. Felnőtt fejjel már az utolsó, nagyszínpados „paradigmaváltás" után jártam a Völgyben, de vannak olyan esszenciák, amik majdnem fontosabbak, mint a programok rendező elve vagy a helyszínek koncepciója.

Akár a Csigabusz-élmények, akár a stoppolások kalandjai, vagy csak a véletlenszerű völgybarátságok valamelyik udvarban, mind-mind olyan benyomásokat nyújtanak, amik visszavezetnek az emberekbe vetett bizalom felé. Lehetséges, hogy elsősorban az ország vájt fülű krémje érkezik évről-évre ide, mindenesetre az emberanyagra nem lehet panasz. Az itt megfordulók vagy átutazók többsége érdek nélkül segíti a másikat, nincsen tolakodás, idegeskedés, gonosz indulat: össze sem lehet mérni olyan helyekkel, ahol Pumped Gabók és hölgytársaik rajzanak; ráadásul szép nőkből és férfiakból a Völgyben sincs hiány: az egyetlen különbség az, hogy az ide érkezők többsége valószínűleg nem vállal közösséget a felszínességgel.

Kézművesek és áraik

Bár sokak lenézik a vásári virtust, én kimondottan szeretek beszélgetni és alkudozni a forgatag kézműveseivel. Többségük elhivatott ember, mindegyiküknek egyedi története van, ritkán jutottak egyenes úton a művészetek közelébe. Már első este mély és kedves beszélgetésbe elegyedtünk Szegedi Katalin illusztrátorral (akinek egyedi és finom képei élő kiegészítéseket nyújtanak az általa jegyzett gyerekkönyveknek), de egy „névtelen" ékszerkészítő is sátrába fogadott bennünket, amikor leesett a vasárnapi nagy eső.

És milyenek a kézművesek portékáinak árai? Sokszor valóban túlárazottak, de ha értő szemmel szétválasztjuk a bóvlit és a valódit, akkor kincsekre lelhetünk. Ráadásul az itt vásárolt termékek nem a tömeggyártás szüleményei, hanem túlnyomó többségben kézzel készített darabok, így sok esetben a valóban magas ár is érthető. Az étkezéssel kapcsolatban is érheti kifogás az árakat, ennek oka valószínűleg a magas járulékos költségek, igaz, ez a vásárlót nem igazán vigasztalja.

Reál és ideál

Ha valaki bevallottan szeret egy eseményt, egy helyet, vagy egy olyan érzést, amit a kapolcsi Művészetek Völgye tartogat, akkor egyértelműen jogos az elfogultság vádja: a szerelmes utazó elfogadja szerelme tárgyának hibáit is, és alig várja, hogy újra útra- és visszatérhessen. Így vagyok én is a Völggyel. Látom a hibáit, a milliónyi fogaskerék egy-egy elakadását, de az összképben hasonlóvá válnak ezek a megbicsaklások egy olyan régi bakelitlemez karcaihoz, amit már rongyosra hallgattunk: itt-ott hamiskássá válhat, de a ragaszkodás majdhogynem örök.

A tudósítónak ez az elfogultság problémát jelent. A személyes benyomások és az áttekinthetetlenül sok program lehetetlenné teszi, hogy átfogó vagy objektív képet nyújtson át az újságíró, így legfeljebb egy-egy nap hiányos metszetére és mozaikjára vállalkozhat; félúton a realizmus és az idealizmus között, minden nap picit teljesebben.

Írásaink a 27. Művészetek Völgyéről:

Udvaroltunk a 27. Művészetek Völgye nyitónapján

2017.07.22. - 14:00 | Mészáros Vivien - Fotók: Horváth Attila

Udvaroltunk a 27. Művészetek Völgye nyitónapján

Teltházas színház, Hobo sztornó és udvarles a mérlege első Völgyben töltött napunknak. Naphoz holddal, szöveghez képekkel!

 

 

 

Völgynapló: hömpölygő embertenger szombaton a Művészetek Völgyében

2017.07.23. - 14:30 | Mészáros Vivien - Fotók: Varga András, Horváth Attila

Völgynapló: hömpölygő embertenger szombaton a Művészetek Völgyében

A Művészetek Völgye szombati napja rákontrázott a péntekre. Hömpölygő embertenger Kapolcson, nyüzsgő Taliándörögd és telített udvarok az első Völgyhétvége főnapján.

 

 


Völgynapló: csizmacsattogtatás és Anna and the Quimby a Művészetek Völgyében

2017.07.24. - 15:15 | Mészáros Vivien - Fotók: Horváth Attila

Völgynapló: csizmacsattogtatás és Anna and the Quimby a Művészetek Völgyében

Csizmacsattogás a Muharay udvarban, majd erős váltás és hatalmas tök növesztése Anna and the Barbies koncerten. Kapolcsvasárnapi jelentésünk.

 

 


Völgynapló: Eső mosta Völgy Tudósokkal, Irie Maffiával

2017.07.25. - 16:15 | Mészáros Vivien - Fotók: Horváth Attila

Völgynapló: Eső mosta Völgy Tudósokkal, Irie Maffiával

Heves esőzések tarkították a Művészetek Völgye hétfői napját, de ez sem szegte kedvét azoknak, akik Völgykavalkádra vagy egy Irie Maffia koncertre vágytak.

 

 


Völgynapló: kézenfogva és hazavezetve keddből szerdába

2017.07.27. - 15:00 | Mészáros Vivien - Fotók: Horváth Attila

Völgynapló: kézenfogva és hazavezetve keddből szerdába

Hétköznapi Völgyezés Aranytól Plútóig, avagy ezt tartogatta tarsolyában a kedd és a szerda!

 

 

 

Völgyélmény és Hobó-panoráma - Ilyen volt a Művészetek Völgye csütörtöki napja

2017.07.28. - 15:30 | Kocsis Marcell, Boros Ferenc - Fotók: Boros Ferenc, Szabados Petra

Völgyélmény és Hobó-panoráma - Ilyen volt a Művészetek Völgye csütörtöki napja

Tavaly azt írtam a 26. Művészetek Völgyéről, hogy lenyűgöző a fellelhető kavalkád: ez igaz volt mind a programokra, mind az érdeklődő közönségre. Izgatottságomban, hogy nem szeretnék kimaradni semmiből sem, rengeteg benyomást és élményt mulasztottam el; ezzel szemben idén a legmélyebb nyugalom szállt meg, amikor végre megérkeztünk a Völgybe.

 

Kalózvizsga, táncszínház és egy bohókás zenekar - Péntek a Művészetek Völgyében

2017.07.29. - 14:10 | Kocsis Marcell, Boros Ferenc - Fotók: Szabados Petra, Boros Vica

Kalózvizsga, táncszínház és egy bohókás zenekar - Péntek a Művészetek Völgyében

Nagy segítség a Művészetek Völgyében, ha értő szemmel forgatjuk a programfüzetet, majd előre kijelöljük a tervezett út- és élményvonalat; igaz, így sem lehetünk igazán biztosak semmiben: péntek délben, haladva a következő udvar felé, kalózok térítettek el bennünket.

 

 

Színészautomatától a sörgőzös koncertforgatagig - Szombat Taliándörögdön

2017.07.30. - 14:00 | Kocsis Marcell - Fotók: Szabados Petra, Boros Vica

Színészautomatától a sörgőzös koncertforgatagig - Szombat Taliándörögdön

Hiába kezdődik egy-egy nap csak kora délután, éjfélig annyi minden történik, hogy a reggeli kávé közben bajos mindent felidézni. Az újságíró szemüvege repedt és karcos, ráadásul a Völgy programzuhataga egy nagyobb stáb számára is áttekinthetetlen lenne; szombaton Taliándörögdre utaztunk át és megkapó mozaikélményekkel lettünk gazdagabbak. A szombati völgymetszet egyszerre tartogatott egymástól gyökeresen eltérő, összességében azonban a testi-lelki gazdagság felé emelő élményeket.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás