Folyt a Kelták vére, főtt a pórnép puliszkája - Örömfőzés a Körmendi Napokon

Képgaléria megtekintése2017.08.13. - 20:30 | Büki László 'Harlequin'

Folyt a Kelták vére, főtt a pórnép puliszkája - Örömfőzés a Körmendi Napokon

Tizenkilenc csapat főzött augusztus 13-án a Batthyány-kastély oldalkertjében, a Körmendi Napok "Gasztro-verziónak" keresztelt napján. Négy kategóriában adhattak be ételt a csapatok: a zsűri elé egyaránt íncsiklandozó, kondérban vagy vaslapon készült fogások kerültek, olykor ládafiából előkerülő receptről "lerántva a titkot". Az ételek mellett a nap során a zsűri tíz tételből választotta ki a város borait, valamint a főzőversenyt követően a süteményeket is értékelte. Ízekben gazdag nap volt a vasárnapi!

Már reggel 9 órakor fellobbant a láng a kondérok alatt, szinte ugyanebben az időpontban a színház galériájában tíz bortétel várta, hogy a zsűri kiválassza közülük a város borait, amit az idei évben ötödször kerestek és találtak meg. 2017-ben két bor is győztes lett, fehérbor kategóriában a somlóvásárhelyi Fazekas Pincészet 2013-as évjáratú Somlói Juhfark bora nyert, míg vörös bor kategóriában a vaskeresztesi Major-Árva Borház Kelták kincse elnevezésű nedűje nyerte el a bírák elismerését. A tízféle borból különdíjat kapott a nemesgulácsi Riza puszta 2015-ös Traminije.

Batthyány Lajos, az utolsó nemzeti nádor éppen 300 éve vette feleségül Kinsky Teréziát. Az édességek versenyében a zsűri olyan süteményt keresett, amit akár ezen az menyegzőn is felszolgálhattak volna. Az amatőr és professzionális cukrászok viadalán az előbbi kategóriában I. helyezést ért el Köbliné Horváth Laura ribiszkés tésztájával, különdíjat pedig Hajasné Szabó Veronika kapott barackos mámor nevű szeletjével. A profik közül az I. helyezést és a különdíjat is a Mini cukrászda vitte el muskotályos mámorszeletével, valamint a Batthyányak trüffeles marcipáncsókja fantázianevű tortájával.

A főzőversenyen 19 csapat nevezett öt kategóriában. A Liktárium Kincse Díjat a Rábavirág Táncegyüttes nyerte meg fokhagymás-mézes csirkejava tökmagos tócsnival, tökmagolajos öntettel ételével. A tilalmasi kanászpecsenyét is kereste a zsűri, amely kategóriában a Márkusfalvi Tanyakonyha vitte el a pálmát. Lakodalmas és ünnepi ételek között a Béri Balogh Ádám Táncegyüttes Brigadéros töltikéje győzött.


A mezővárosi eledelek közül a Batthyány Lovasbandérium Batthyány portyalevese került ki győztesen. A fenti négy kategóriába nem sorolható ételeknek alkotta meg a zsűri az ún. "3K-Díj"-at, avagy a Kategórián Kívüli Kreációk díját. Ebben a Zoom-Barátok remekeltek. Ételük legalább annyira finom volt, mint amilyen hosszú elnevezéssel illették: répás tócsin üldögélő bolondos gombamártásban fürdőző zsenge csibebegy.

A borzsűri tagjai volt Dr. Árva Pál borász, Czvitkovics Gyula alpolgármester, Gombor László gasztronómiai szakember és Gombásné Nardai Ibolya hivatalvezető, az étel- és süteményzsűriben pedig Dr. Árva Pál és Gombor László mellett Bebes István polgármester, Lancsák Károly és Bognár László étteremvezetők értékelték a nevezett ételeket.

A főzőket valamint az étkezőket a jó ebédhez nótaszóval is várták. A fergeteges délutánon fellépett Horváth Pika Tibor és népi zenekara, Horváth Percsák Sándor és zenekara Kovács Kokó István énekessel, Varga László azaz Daddyboy, valamint Horváth Tamás Csuta és Batyi Árpád Kala prímás. A nap zárásaként a Chubby Band húzta a talpalávalót.

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás