37. Nemzetközi Folklórnapok Sárváron (aug. 16-20.)

2017.08.17. - 10:00 | vaskarika.hu

37. Nemzetközi Folklórnapok Sárváron (aug. 16-20.)

Helyszín: Sárvár

Dátum: 2017.08.16 - 20.

Augusztus 16-20. között Sárváron, a Nádasdy-vár udvarán várják az érdeklődőket a 37. alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Folklórnapokra. Idén is színvonalas műsorral készülnek a szervezők: bemutatkozik többek közt Szerbia, Románia, Olaszország, Moldova, Ciprus, Bulgária, Szenegál. A házigazda szerepét a Regős együttes és a Sárvári Senior Néptánc Egyesület tölti be.

Már kimondani is nagyszerű érzés, hogy 37. éve működik a Nemzetközi Folklórnapok és szórakoztatja a város közönségét, valamint a hozzánk érkező turistákat. Megváltozott körülmények között, de mindig ugyanolyan lelkesedéssel, szeretettel várjuk az együtteseket, akik nemcsak programjaikkal kápráztatják el a közönséget, hanem egy kicsit beavatnak bennünket hazájuk, népük zenei és tánckultúrájába is. A kíváncsiság mindig ugyanaz, vajon mit hoznak a tarsolyukban különböző nemzetek, milyen hagyományokat őriznek szűkebb pátriájukban.

kondora

A 37 év sok titkot rejteget, amely az együttesek mindennapi életét kísérte, mert izgalmat jelent a megérkezés, az első találkozás, a programok sokszínűsége és mindig nehéz az elválás. Tudjuk a több évtizedes tapasztalat alapján, hogy akik egyszer eljönnek Sárvárra, mindig visszavágynak, mert a szívükben elvisznek egy kicsi darabot abból a hangulatból, életérzésből, amelyben augusztus 20-a környékén részt vettek. Én nem tudom, mi a titka ennek az örök vágyódásnak, amely vendéglátót és vendéget egyaránt megérint, de talán az, hogy van egy közös érdeklődés egymás kultúrája iránt, amely sokkal nyitottabbá tesz bennünket a másokban meglévő szépség iránt is.

Jöjjenek tehát találkozni a Nádasdy-vár udvarára, a főtérre, a fürdőbe, hogy Önök is részesei lehessenek ennek a varázslatos találkozásnak, annak a különleges, szavakkal nem igazán megfogalmazható hangulatnak, amely mindannyiunkat körülölel.
Kondora István - Sárvár város polgármestere (2017)

Résztvevő csoportok

- TRADITION / GROZD - Szerbia
- FIII CAMARASULUI - Románia
- ARIA DI CASA NOSTRA - Olaszország
- OPINCUTA - Moldova
- KIMON - Ciprus
- ODESSOS - Bulgária
- BALLET CAMARA - Szenegál
- NÉPTÁNCKÖR - Sárvár
- REGÖS EGYÜTTES - Sárvár
- SÁRVÁRI SENIOR NÉPTÁNC EGYESÜLET - Sárvár
- VÁNDOR VOKÁL - Magyarország


2017. augusztus 17. (csütörtök)

17.00 - Sárvárfürdő - a ciprusi és a szerb együttesek műsora
18.00 - Kossuth tér: „Nyári tánc" - a román és a bolgár együttesek műsora
19.00 - Nádasdy-vár: „Afrikai folklórest" és táncház: közreműködik Szenegál (Ballet Camara) együttese. Az estén Szenegál bemutatkozó standja a vár udvarán: népművészeti termékek, afrofonás (Rossz idő esetén: az udvaron felállított fesztiválsátorban)

2017. augusztus 18. (péntek)

17.00 - Sárvárfürdő - a moldovai és a román együttesek műsora
19.00 - Nádasdy-vár: Olasz folklórest a Nádasdy-vár hátsó kisudvarában (folklór és gasztronómia) - közreműködik: Aria di Casa Nostra (Olaszország) és a Regös együttes (Az estre 1000,- Ft a kóstolójegy - a készlet erejéig, valamint kitelepült büfé üzemel.)
20.00 - Tinódi étterem: a ciprusi együttes folklórestje

2017. augusztus 19. (szombat)

17.00 - Sárvárfürdő - a bolgár és az olasz együttesek műsora
19.00 - Nádasdy-vár: „Balkáni folklórest" Közreműködik a bolgár és a szerb együttes, valamint a Vándor Vokál énekegyüttes és barátaik (Orczi Géza és Szabó Zoltán) (Rossz idő esetén: az udvaron felállított fesztiválsátorban.) - A színpadi produkciókat követően bolgár és szerb táncház a fellépők közreműködésével.

2017. augusztus 20. (vasárnap)

09.30 - Nádasdy-vár: egésznapos kirakodóvásár a várhídon és a torony alatti aulában
09.30 - Ünnepi Istentisztelet az evangélikus templomban az moldovai csoport közreműködésével
10.00 - Folklórmise a Szent László katolikus templomban a bolgár, a grúz és az olasz együttesek közreműködésével
10.00 - Református templom: Istentisztelet a román együttes részvételével
11.00 - Szent László katolikus templom előtti tér: rövid táncbemutatók
15:00 - Spirit Hotel: a Sárvári Senior Néptánc Egyesület bemutatkozása
15.00-tól 19.00-ig - Nádasdy-vár: „Ismerjük meg színes világunkat!" - a fesztiválon résztvevő nemzetek bemutatkozó standjai
17.00 - Jelmezes felvonulás a Batthyány utcai körforgalomtól a Nádasdy-várig
18.00 - Nádasdy-vár: Ünnepi köszöntőt mond: Kondora István polgármester
18.30 - Nádasdy-vár: Nemzetközi Folklórgála a Nádasdy-vár udvarán (a belépés díjtalan)
22.00 - Fesztiválzáró „Örömtánc" a várudvaron
22.30 - Tűzijáték a gálaműsort követően


A FESZTIVÁL KÜLSŐ PROGRAMJAI

2017. augusztus 17., 20.00 Vasvár, Nagy Gáspár Kulturális Központ - Moldova, Olaszország együtteseinek műsora
2017. augusztus 18., 19.00 Zalaszentgrót, Fő tér - a moldovai, a bolgár és a szerb együttesek műsora
2017. augusztus 19., 18.00 Ikervár, Művelődési ház - a ciprusi együttes műsora
2017. augusztus 19., 19.00 Zalalövő, Salla Művelődési Központ - Moldova és Románia együtteseinek műsora
2017. augusztus 19., 22.00 Körmend, Batthyány-kastély - a román és az olasz együttesek műsora
2017. augusztus 20., 10.00 Gencsapáti, katolikus templom - szentmise a ciprusi együttes részvételével

Új hozzászólás