A 20. század első felének divatja szerint öltözött hölgyekkel és urakkal, első világháborús bakákkal, svájcisapkás szakikkal, bőrkabátos „elvtársakkal", trapéznadrágos hippikkel is találkozhatott, aki a vasi megyeszékhely Fő terén töltötte szabadidejét ezen a délutánon.

A járókelők kíváncsiskodó kérdésére: „Mégis hová tart e vegyes gyülekezet?" - egy fardagályos vizitruhában tündöklő hölgy emígyen válaszol: „A Zöldfa vendéglőhöz! Önök talán nem értesültek a közelgő eseményről? Tartsanak velünk!"
Az érdeklődők arcán zavart mosoly suhan át. Ekkor rikkancsok harsány kiáltozása hallatszik:
- Óriási szenzáció!
- Ha ezt a régi szombathelyi polgárok látnák!
- Itt a Vasvármegye legfrissebb száma! 30 fillér az ára!

A „néhai" villamosvasúti elkerülőnél, a Fő tér nyugati oldalán, szépszámú érdeklődő várja a tömegközlekedési eszköz érkezését. Két jó munkásember nagy körülményességgel elhelyezi a megfelelő helyen a megállót jelző fémtáblát. Egy ügyefogyott fényképész sertepertél a helyszínen: hosszasan bíbelődik a háromlábú faállvánnyal, amelyre végül csak sikerül rácsavaroznia a rakoncátlankodó harmonikás fotómasinát. Éppen idejében, mert csilingelve, zötyögve begördül a zöldre festett jármű. Nem csalás, nem ámítás: az első szombathelyi villamoskocsikat zöld színűre festették.

A tömeg éljenzése csak akkor csitul, amikor szólásra emelkedik a város elöljárója, hogy méltassa a történelmi eseményt, amely Szombathelyt pórias jellegéből kiemelte. „A modern város megalkotásához nem kell teremtő zseni. Csak becsület és igyekvés, érzék a szép, jó és üdvös iránt, emberbaráti szeretet, lankadatlan munka és szorgalom, s az arra hivatott tényezőknek együttműködő akarata kell csak ahhoz, hogy a modern városban végre fény gyulladjon."

Szavait a közönség élénk lelkesedéssel fogadja. Sokan azonnal megváltják menetjegyeiket, hogy a kocsi ablakából integethessenek irigykedő ismerőseiknek. A rend kedvéért a V.E.M.R. (Vasvármegyei Elektromos Művek Részvénytársaság) frakkos alkalmazottai ismertetik a menetdíjszabást és az utasoktól megkövetelt viselkedési normákat (pl.: a villamoson tilos köpködni).

Eközben a kalauznő nem csak jegyeket lyukaszt, de készségesen útba is igazítja a „bizonytalankodó utast", akár a századforduló (ti. 19-20. század), akár az 1960-as, '70-es évek hangulatát idéző öltözéket visel az illető. Az esemény időutazás jellegét egy időközben bepöfögő oldalkocsis motorkerékpár, és számos, lábbal hajtott vasparipa megjelenése erősíti.

A fényképész (modern kori „kollégáival" egyetértésben) csoportkép elkészítésén fáradozik. Nagy nehezen sikerül összerendezni a nagyszámú, - és az esemény jelentősége okán felhevült - tömeget. Még jó néhányan szeretnének jegyet váltani, de erre már csak a vasútállomás irányában található „megállóknál felszállva" van lehetőség. Az indulás előtt dr. Kalocsai Péter még egy rövid történeti összefoglalóval búcsúzik (óh, bájos képzavar!) az emlékek remíze felé csilingelő villamostól.