A kezdetekre mindig nosztalgiával gondolunk, van valami szívet melengető abban, ha visszatekintünk, honnét indultunk, és hogyan értük el azt, ahol most tartunk. A 9700 című darab örökre emlékezetes marad a szombathelyiek számára, hiszen azt jelezte, hogy a városnak van saját színháza. A 10 éves Weöres Sándor Színház Kötelező olvasmányának vendége Egressy Zoltán író, költő, műfordító, a 9700 egyik szerzője volt. Ahogy már megszokhattuk a beszélgetést Lévai Balázs vezette Jordán Tamás közreműködésével. Egressy szinte már hazajár Szombathelyre, a darab megírásakor hónapokig a városban lakott, történészekkel konzultált, gyűjtőmunkára fogta a társulat tagjait, és Dömötör Tamással együttműködve született meg a nagy mű. Egressy általában nem szeret csapatban alkotni, úgy véli, az írás magányos műfaj, de a 9700 megírása nagy élményt jelentett. Jordán Tamás szívesen emlékszik a 9700 előtti időszakra is, jókora sikert aratott a Sóska, sült krumpli című darab, mely szintén Egressy nevéhez fűződik.

A színház nyitó előadásának elkészítésére Dömötör Tamás javasolta Egressyt, az pedig teljesen egyértelmű volt, hogy Szombathelyről kell szólnia. Németh Judit és Szabó Tibor is szerepelt ebben a darabban. Németh Judit még ma is mosolyog azon, milyen lelkesen gyűjtötték az anyagot, könyvtárakat látogattak, bújták az internetet, mindent összeszedtek, amit csak találtak, volt közöttük Sobri Jóska, Széchenyi, boszorkányperek, hatalmas mennyiségű „őrületet" ömlesztettek Egressy elé. A 9700 erősen Szombathely specifikus, de azok számára is élvezetes, akik nem itt laknak, és fogalmuk sincs arról, hogy például mi az a Megavép. A készülődés, a próbák, az előadások hihetetlen erővel kovácsolták össze a társulatot. Szabó Tibor szintén nosztalgiával tekint vissza erre az időszakra, a darabban nagy karriert futott be, a megyei tanács elnökétől több történelmi személyen át Claudius császárig. Dömötör Tamás megkérdezte, milyen legyen a darab, olyan, amilyen az anyukájának is tetszene, vagy olyan, amilyent eddig is írni szokott. Azt a választ kapta, hogy olyan legyen, amivel az anyukája is elégedett lenne.

Egressy Zoltánt elsősorban a drámáiról ismerjük, pedig regényeket, novellákat is ír. Békés Pál hatására kezdett el novellákkal foglalkozni, kínai útjuk során Békés megkérdezte tőle, hogy lenne-e kedve novellát küldeni egy készülő antológiába. Volt, annyira, hogy ott szerette meg ezt a műfajt, úgy érezte, egy új világ nyílt ki számára. Egy adott ötletet sokkal jobban ki lehet bontani a novellában, mint a drámában, bár az is igaz, hogy itt nincs azonnali visszajelzés. Egy színpadi előadásnál azonnal látható, hogy tetszik-e a közönségnek vagy sem, az olvasók reagálása lassúbb. Általában nem történetet talál ki, hanem karaktereket, és ahhoz sző történéseket. A karakterei igazi egyéniségek, saját stílussal, nyelvvel, ezért okoz gondot a fordítás, hogy pontosan visszaadja az ábrázolni kívánt személyiségjegyeket.

A Júlialepke válogatáskötet, monológokból áll. Az első két részben régi novellákat találhatunk, a harmadikban újakat. Egressy azért szereti a monológokat, mert személyesek és szenvedélyesek is egyszerre. Mindig belülről képzeli el, amit ír, bármi elindíthatja ezt a folyamatot, akár az is, hogy hall valamit, ami megmozgatja a képzeletét, de olyan is van, hogy leül a számítógép elé, és akkor jön a gondolat. A regényírás egy szivacsszerű állapot, az agya mindent beszív, amiről írás közben hall, vagy ami írás közben éri, és ha odaillő, akkor beépíti. Önéletrajzi elemek is kerülnek a műveibe, de monológjai főszereplője nem maga Egressy.

A Lila csík, fehér csík című regényében, melynek középpontjában Törőcsik András és a gyerekkor, a felnövés áll, több az önéletrajzi ihletés. A Júlialepkében 32 vallomást találunk, nőkét és férfiakét egyaránt, bár többségben vannak a nők, ami nem csoda, hiszen az olvasók 80%-a nő. A címadó novellát Németh Judit előadásában hallhattuk. A színésznő elmondta, azért jó ez az írás, mert sokféle lehetőséget ad a nő megjelenítésére, a butuska szőkén át az intellektuálisig. A júlialepke valóban létező rovar, a szervezete működéséhez szükséges ásványokat és sókat a teknősök és kajmánok könnyéből szerzi meg, vagyis addig birizgálja őket, amíg könnyezni nem kezdenek. A lepke egyben metafora is, az olyan személyé, aki addig piszkálja öntudatlanul a másikat, amíg fájdalmat nem okoz.

„Azt is mondták ebben a filmben, hogy vannak ilyen jópofa pillangók, júlialepkék, talán az a nevük, azok folyamatosan basztatják a kajmánok meg a teknősök szemét, hogy könny termelődjön bennük. Aztán megisszák. A helikonlepkék családjába tartoznak. Ilyen hülyeségeket meg tudok jegyezni, hogy helikonlepkék családja, de azt csak sejtem, hogy júlialepkéknek hívják őket, pedig azt egyszerűbb lenne rögzíteni."

Szabó Tibor a Sajnos című novellát olvasta el, hogy megtudjuk, hogyan látja egy férfi a világot.

„A pályaudvaron még akartam enni indulás előtt egy knédlis valamit. Beültem a restibe, megrendeltem, és hát tulajdonképpen az van, hogy nem volt az rossz az ottani színvonal szerint. Viszont kurva szar volt. Kihoztak egy szelet szalonnát knédlivel és káposztával. Ez egy komplett, igazi étel. Egy ilyen pátty. Szalonna, knédli, káposzta. Rendelsz valami Svejk-izét, és kihoznak egy szalonnát. Elfogyasztottam valahogy, aztán fölszálltam a vonatra. Ott pedig megismerkedtem egy igazi hülyével. Egy ilyen lányok kedvence, mindenki kedvence csávóval. Neked is tetszett volna sajnos. Az gyakorlatilag meghatározta az egész utat.

Játékokat kellett játszani vele, minden szart, memoryt, activityt. Rémisztő volt. És beszélt az is. Egy csávó, aki folyamatosan játszani akar, és megállás nélkül pofázik. Olyanokat, hogy a géniusz, a lángelme és a zseni problémájával foglalkozik. Azt kérdezte, szerintem mi a különbség köztük. Mert szerinte van. És mind a három legitim. Hosszas tűnődés után a géniuszt választotta, azt kutatja. Mondta, mondta, mondta a hülyeségeit, közben folyamatosan bámult a szemembe. Nézett. Hogy mit szólok. Valahogy aztán elaludt. Utána nagyon sokat kellett pihennem."

Egressy novellái izgalmasak, lebilincselőek, olvassuk őket!